A ma 75 éves David Lynch nevét évtizedek óta már a legnagyobb élő rendezők között szokás emlegetni, és ezalatt az idő alatt alaposan volt idő minden szögből kivesézni az életművét, legfontosabb filmjeit, az egyéb művészeti tevékenységét, vagyis a géniuszát. Lynch nemcsak meg nem alkuvó filmes munkássága miatt érdemli meg ezt a megnevezést, hanem mert ő tényleg példa a szünet nélkül alkotó emberre: felületesen nézve lehet, hogy tizenöt éve nem csinált filmet, de aki azt hiszi, hogy a visszatérő Twin Peaks-évadot leszámítva a rendező pihen, az nagyon téved. Ezalatt az idő alatt Lynch ugyanis képzőművészként, zenészként és íróként nagyon is aktív volt, miközben azért dolgozott dokumentumfilmen, rendezett koncertet, videoklipet és még ki tudja, mi mindent. Az ő példája mutatja, hogy akkor sem áll meg az élet, ha valamiért az emberi szünetelteti azt a tevékenységét, mellyel a világ nagy része azonosítja.
Lynch azonban abban is egyedülálló, hogy kiapadhatatlan kreativitásának köszönhetően idős korára sem kellett kompromisszumokat kötnie. Sőt, sok más rendezővel szemben pont, hogy hatvanéves kor fölött lett a legszabadabb. Míg korábban előfordult vele is, hogy olyan projektben vett részt, amelyben nem kapott teljesen szabad kezet (a Dűne, melyet ott is hagyott a végén, vagy amikor a Twin Peaksben az ABC csatorna nyomására idő előtt leleplezték Laura Palmer gyilkosát), az idős Lynch-csel ilyesmi már nem fordulhat elő. Míg a legtöbb fenegyereknek tartott rendező idővel lehiggad, és egyre kevésbé feszegeti a határokat, Lynch pont, hogy teljesen kibontakozott, és talán a legradikálisabb művét hozta létre az új Twin Peaks-évadban. Ezért a 75. születésnapján mi mással is emlékezhetnénk meg róla, mint a legmegdöbbentőbb, legváratlanabb húzásainak összegzésével.
1. Szürreálhorror
Lynch első nagyjátékfilmje pont azon a keskeny vonalon egyensúlyoz, amely a teljesen öncélú agymenést választja el a remekműtől, és leginkább ennek köszönhetően nem egy csapásra vált híressé, hanem hosszú éveken át szivárgott át a köztudatba annyira, hogy mára minden idők egyik legemlékezetesebb rendezői bemutatkozásaként tartsák számon. Az éveken keresztül, haverok segítségével leforgatott Radírfej szürreális és disztópikus világa olyan szinten nem hasonlított semmi addigihoz, hogy első kritikusai képtelenek voltak dekódolni a Lynch fiatalkori philadelphiai évei ihlette rémlátomást. Ma viszont már egyike a filmtörténet leghírhedtebb alkotásainak.
2. A sok pénz csak bajt hoz
Az Elefántembernek köszönhetően ünnepelt rendezővé avanzsált Lynch ahelyett, hogy folytatta volna a saját művészi kibontakozását, váratlanul igent mondott egy nagy költségvetésű sci-fire, mely ráadásul egy kultikus regény megfilmesítése volt. Akik látták a Radírfejet, alaposan megdöbbentek a híren, ám a Dűne producere, Dino de Laurentiis nem tartozott közéjük, és vélhetően fogalma sem volt, mire vállalkozott. Nem is lehetett más a vége, mint konfliktus a pénzéért futó producer és az önkifejezésnek mindent alárendelő rendező között, aki híresen meg is tagadta az alaposan megcsonkított végeredményt. A filmet utálják a Dűne-rajongók és maga Lynch is, de az idők során mégis kialakult egyfajta kultusz körülötte, a rendező pedig megtanulta a saját kárán, hogy soha többé nem akar nagy költségvetésű produkciókban dolgozni.
3. Forradalom a tévézésben
Bár Európában nem volt ritka, hogy elismert filmrendezők dolgozzanak tévésorozatokban, Amerikában sokáig elképzelhetetlen volt, hogy egy jó nevű rendező krimi-szappanoperát forgasson. Az 1990-ben bemutatott Twin Peaks, Lynch és Mark Frost sorozata viszont teljesen átírta a tévésorozatok szabálykönyvét: epizódokon átívelő történetet, filmes igényességű cselekményt, szürreális fordulatokat csempészett sok millió amerikai tévénéző otthonába főműsoridőben, sőt, beemelte az addig inkább csak sci-fikben látható természetfelettit is, miközben divatba hozta az egyszerre kedélyes és nyugtalanító, kisvárosi Amerikát is. A Twin Peaksszel Lynch alapjaiban változtatta meg a televíziózás történetét, és se szeri, se száma azoknak a későbbi híres sorozatoknak, melyek sosem jöhettek volna létre, ha Pete Martell nem találja meg Laura Palmer nejlonba csomagolt holttestét a folyóban.
4. A rejtélyes ember
Túl voltunk már az összefüggő rémálom Radírfejen, aztán a Kék bársony brutális pszichopatáján, Frank Boothon, meg a Sarah Palmer lidércnyomásaiban megjelenő Gyilkos Bobon, úgyhogy joggal hihettük azt, David Lynch már nem képes olyan istenigazából ránk ijeszteni. Mekkorát tévedtünk! A Lost Highway – Útvesztőben első szakasza még Lynch-hez mérten is fokozhatatlanul baljóslatú, de amikor egy partin megjelenik A rejtélyes ember a borotvált szemöldökével, és nemcsak, hogy közli a megdöbbent Freddel (Bill Pullman), hogy ismerik egymást, de be is jelentkezik telefonon Fred házából (miközben egyidejűleg ott van ugye a partin), az olyan szinten hátborzongató jelenet, hogy emiatt még azt is hajlandók voltunk elnézni Lynchnek, hogy a film hátralévő része a közelébe sem tud jönni ennek.
5. Ezt biztosan Lynch rendezte?
Na és hogy ezután mi következett? A rejtélyes embernél is hátborzongatóbb lidércnyomás? Hát pont, hogy nem: Lynch megcsinálta pályafutása leghagyományosabb filmjét, melyben hiába is keressük a tudatalattit, a természetfelettit vagy éppen az erőszakot. A Straight Story a címéhez híven egy egyszerű történetet mesél el (egy makacs, özvegyen maradt férfi elmegy a szomszédos államban élő, súlyos beteg fivéréhez egy fűnyírón), de a szikár történet sokkal többet mond el egy szimpla családi drámánál. Lynch olyan magától értetődő természetességgel rendezett egy teljesen normális filmet, hogy sokan itt fogadták csak el, hogy tényleg egy nagy rendezővel van dolgunk.
6. Nem kell sorozatnak? Jó lesz filmnek!
Ha alkotásról van szó, Lynch nem veti meg az improvizációt és újrahasznosítást. A Mullholland Drive ikonikus befejezése épp ennek a rugalmasságának köszönhető. A projekt eredetileg egy tévésorozat nyitó epizódjának készült, amiről a rendező nem volt hajlandó sokat előre elárulni az azt berendelő producereknek. Mikor az ABC csatorna egyik fejese kora reggel megnézte a pilot nyers változatát, természetesen gyűlölte a szürreális agymenést, és azonnal ejtették is a sorozat tervét. Az obskúrus szerzőiséget jobban toleráló, francia Canal+ azonban meglátta ebben a lehetőséget, és egy évig húzódó tárgyalások után adtak pénzt Lynchnek arra, hogy hozzáforgasson és egy egész estés játékfilmként befejezze a sztorit. Így jutott eszébe Lynchnek a híres finálé, ami feje tetejére állítja az egész addigi cselekményt.
7. Tehénnel kampányolt az Oscarért
Lynch nevéhez kötődik minden idők legviccesebb Oscar-kampánya is. Meggyőződésévé vált, hogy Inland Empire című filmjének főszereplője, Laura Dern megérdemli az Oscart, de nem voltak dollármilliói, hogy ennek nagy hírverést csapjon. Így meglépte az egyetlen logikus PR-lépést: 2006 őszén kiült egy forgalmas hollywoodi autóút mellé egy rendezői székkel, egy tehénnel és egy, azaz egy darab plakáttal, amin a világ figyelmébe ajánlotta Dern zseniális alakítását. Közben bármelyik járókelővel szívesen szóba elegyedett, bár azt nem volt képes egyértelműen megmagyarázni, mi az összefüggés a plakáton szereplő sajt és az Oscar-díj között. A világ azonban közömbös maradt, Dern még csak jelölést sem kapott a következő évben. Meglehet, hogy Lynch kampánya hosszú távon mégiscsak ért valamit, ugyanis a színésznő tavaly, a Házassági történetért végre díjra váltotta harmadik Oscar-jelölését.
8. Képzeld azt, hogy beszpídezett, fej nélküli csirke vagy
Lynch túláradó kreativitása nem tiszteli a műfaji határokat, így alkotótevékenysége messze túlnyúlik a filmeken. Képzőművészként kezdte pályáját, később pedig a zenében is kipróbálta magát. Több filmjéhez is írt zenét, visszatérő alkotótársával, a Lynch-hangulathoz nagyban hozzájáruló Angelo Badalamentivel közösen. Vele és profi jazz zenészekkel közösen alapította meg Thought Gang nevű zenekarát is a 90-es évek elején, amelynek Thought Gang című lemeze csak évtizedekkel később, 2018-ban jelent meg. Lynch persze a zenekarvezetéshez sem hagyományos módon állt hozzá. Nem kottázott vagy vezényelt, hanem szürreális, filmszerű jeleneteket mesélt a zenészeknek, így inspirálva őket az adott hatás elérésére. „Képzeld el, hogy egy levágott fejű csirke vagy, aki körbe körbe szaladgál, miután valaki ezer speed-tablettát tolt le a torkán” – hangzott például az egyik instrukció Gerry Brown dobosnak, aki olyan zenészekhez szokott, mint Stevie Wonder vagy Diana Ross. Az egyik dalhoz super8-ra forgott klip is készült.
9. A baromságtól a saját kávémárkáig
Bár nem lehet könnyű, hatalmas poén lehet interjút készíteni David Lynch-csel. Erről tanúskodik az a YouTube-on megnézhető jelenet, amikor egy újságíró a cannes-i filmfesztiválon megkérdezi tőle, mit gondol a termékelhelyezés jelenségéről a filmekben, mire Lynch nemes egyszerűséggel a következőt feleli: „Bullshit. That’s how I feel. Total fuckin’ bullshit”. („Baromság. Ezt gondolom. Totál kibaszott baromság”). A szavai után beállt dermesztő csendben pedig bájosan mosolyog a kamerába. Ha a termékelhelyezésnek nagy ellensége is, a reklámozást azért nem veti meg Lynch, amit jelez az is, hogy az évtizedek során olyan cégek termékeinek rendezett reklámfilmet, mint a Calvin Klein, Giorgio Armani, Yves Saint Laurent, az Adidas, a Nissan, vagy a Playstation. Persze ezeknél épp az volt a feladat, hogy formálja a saját képére a témát, a stílusjegyei minden esetben könnyen felismerhetők a kisfilmeken. A reklámokon túl pedig saját kávémárkát is indított 2013-ban, átültetve a valóságba a Twin Peaks kávékultuszát.
10. Nem értem, de megnézem jövő héten is!
Nagyon sokan féltek attól – nem is alaptalanul –, hogy az utóbbi éveiben még magához képest is szokatlan dolgokat művelő Lynch valami élvezhetetlenül öncélú marhasággal rombolja majd le a saját életművét, de végül valami egészen más lett a végeredmény. A Twin Peaks pont a legjobbkor tért vissza, hogy megmutassa, hiába készülnek manapság hetente kitűnő sorozatok, ezek többsége mégis csak kliséken és kiszámítható fordulatokon alapszik. Lynch szabad kezet kapott a sorozatban (az első két évaddal ellentétben), és úgy sikerült berántania a nézőt az univerzumába, hogy közben azért kibontakozott egy valódi történet is, melyet aztán sokféleképpen lehetett értelmezni. De az tény, hogy miközben olyan sorozatok ültetnek le ma is hétről hétre milliókat a képernyő elé, melyek a Twin Peaks köpönyegéből bújtak ki, egy sincs közöttük, amely így lett volna képes a sorozatírás szabályrendszerét összeegyeztetni a teljes őrületnek látszó öntörvényűséggel, melyhez mellesleg világsztárok asszisztáltak, gyakran két mondatos cameo szerepekben.
+1. Legmélyebb szintű élet
David Lynch elkötelezett híve a transzcendentális meditációnak, amit 1973-ban kezdett el gyakorolni. Sőt, könyveket is írt róla. „Nagy a félreértés arról, hogy mi a meditáció. A meditáció egy módja annak, hogy megragadjuk, ami belül megy, egészen belül, ami a legmélyebb szintű élet, a transzcendencia, az abszolút, a totális és a valóság, maga a tapasztalat az. Mindaz, amire egy emberi lény épül” – mondta egy interjúban, és arról is gyakran beszél, hogy az igazi boldogságon túl a kreativitáshoz is nagyon fontos ennek a tudatállapotnak a megtapasztalása. Mindezt nemcsak szóban szokta reklámozni, de saját alapítványt is létrehozott, amely segít a transzcendentális meditációt alkalmazni az iskolákban, valamint olyan traumatizált csoportok számára, mint a háborús veteránok, a menekültek, a hajléktalanok és az elítéltek.
The post 10+1 dolog, amellyel a 75 éves David Lynch meg tudta lepni a világot first appeared on 24.hu.
