4.4 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
capitoliumdonald trumpimpeachmentMAGYARORSZÁGNagyvilág

Trump: Nem lehet több erőszak

Donald Trump egyértelmű és közvetlen veszélyt jelent, ezért távoznia kell – állította Nancy Pelosi demokrata párti házelnök annak a vitának az elején, amelyet az amerikai képviselőház kezdett szerdán arról, hogy megindítsák-e az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachmentet) lázadás szításának vádjával.

Pelosi arról is beszélt, akik január 6-án megszállták a kongresszus épületét, nem hazafiak, hanem terroristák voltak.

Trump fegyveres lázadásra bujtott fel a nemzet ellen, mennie kell

– mondta, majd hozzátette, hogy Trump a novemberi elnökválasztás után – melyet elveszített – többszöri alkalommal hazudott a választási eredményeket illetően, kételyeket próbált támasztani a választási procedúrával kapcsolatosan, és alkotmányellenesen próbálta befolyásolni a helyi hivatalos személyeket.

Végleg elege lett Trumpból a republikánusok erős emberének

Mitch McConnell a végsőkig kitartott Donald Trump mellett. Nem barátságból vagy szimpátiából, hanem, mert ez állt érdekében.

A Trump hűséges támogatójának tartott Jim Jordan ohiói republikánus képviselő ugyanakkor azzal vádolta meg a demokratákat, hogy újabb politikai pert akarnak az elnök nyakába varrni.

Nekünk most a nemzet egységbe forrasztására kellene összpontosítanunk, ehelyett a demokraták immár másodszor akarják megvádolni az elnököt, mégpedig egy héttel hivatalának elhagyása előtt

– mondta.

Donald Trump szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben arról írt, hogy: nem lehet több erőszak, jogsértés és vandalizmus. Felszólított minden amerikait, hogy tegyen erőfeszítéseket a feszültség csökkentése érdekében.

forrás: mti

Related posts

Teherautó hajtott emberek közé Hollandiában

MOCOHU

Miért akarok gyereket? Az jó, ha az írom, hogy azért, mert szerintem ez az élet értelme?

MOCOHU

Lakott területre zuhantak egy kínai rakéta darabjai

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This