10.5 C
Budapest
April 18, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
étteremismeretlen budapestKultúraMAGYARORSZÁGmárvány utcamárványmenyasszony

Megmarad a lebontás által fenyegett Márványmenyasszony egy része

Néhány nappal ezelőtt futótűzként járta körbe a hír a magyar médiát: eltűnik az 1793-ben borkimérésként alapított, a reformkorban Buda és Pest egyik legnépszerűbb találkozóhelyévé vált Márványmenyasszony épülete, ahol közel kétszáz éven át hírességek adták egymás kezébe a kilincset, sőt, gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós is ott tartották a lakodalmaikat.

A téma hátterét elsőként jártuk körbe, megosztva az I. kerületi Önkormányzat hivatalos lapjában, a Várnegyedben megjelent információkat, illetve a befektető hátterét is átvilágítottuk, sőt, halvány kapcsolatot találtunk a magyar kártya szülőházaként, illetve Wichmann Tamás három évtizeden át működött kocsmájának otthonaként elhíresült, szintén a bontás réme által fenyegetett Kazinczy utca 55. között.

Kapcsolódó

Márványmenyasszony
Eltűnik a két évszázadot túlélt budai étterem, a Márványmenyasszony épülete

A Széchenyi és Wesselényi lakodalmainak is otthont adó épületre ugyan csak részleges bontási engedélyt kértek, de az aktuális trendek szerint ez az eltűnését jelenti.

Az írásból kiderült, hogy a kapuit 2020 novemberében bezárt vendéglátóhely új tulajdonosa, a Recontra Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Szolgáltató Kft. részleges bontási engedélykéréssel fordult a Kormányhivatalhoz, ami december 23-án jóvá is hagyta azt. Arról is beszámoltunk, hogy az udvarban lévő idős fákat egy igazságügyi szakértővel alátámasztott vélemény szerint életveszélyesnek nyilvánították, így ki kell őket vágni.

Az ügyben kedd este maga az önkormányzat tett közzé bíztató fejleményeket:

A Facebook-poszt szerint a kerület vezetése az építési engedély iránti kérelemről is későn, sőt, csak áttételesen értesült, ettől függetlenül azonban jelezték kifogásaikat a Kormányhivatal felé.

A terveket azóta módosították, sőt, pozitív döntés született:

megmarad az épület lényegi, az utca felé néző földszintes része, így a befektető csak a telek további részére kapott bontási engedélyt, sőt, az építési jogköröket 2020. március 1-től gyakorló Kormányhivatal feltételként szabta azt is, hogy a ház túlélő darabját továbbiakban is vendéglőként kell üzemeltetni.

Kérdéses azonban a telken álló legidősebb épületrész, a pinceszakasz sorsa – zárul a rövid bejegyzés, de remélhetőleg nemsokára ezen a téren, sőt, a fakivágásokkal kapcsolatban is megnyugtató eredmény születik majd.

Related posts

Elrabolt, és vodkával itatott egy pulykát három lett férfi

MOCOHU

Akkora baleset volt az M6-os autópályán, hogy teljes útzár van

MOCOHU

ITM: Már több mint 50 ezer munkahely megtartásához igényeltek ágazati bértámogatást

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This