Igaz, hogy kétéves korodig nem nevettél?
Igaz. Pedig a szüleim mindennel próbálkoztak, hogy megnevettessenek, de nem ment. Végül egy tál salátát kitettek elém, és azon elkezdtem nagyon röhögni. Ezért lett Sala a becenevem. Valószínűleg már akkor is fejlett lehetett a humorérzékem, és a „kukucs” meg a hasonló poénok nem működtek nálam, ennél több kellett volna. Talán ha összetett mondatokban beszéltek volna velem, előbb felröhögök.
Pszichológusként mi a szakvéleményed erről? Mire utalhat az, hogy valaki kétéves koráig nem nevet?
Hát azért biztos mosolyogtam. Mindig túloznak a családi sztorikban, tehát nem hiszem, hogy annyira bizarr lett volna a helyzet. Inkább csak az lehetett, hogy a szokásos szülői produkciókat nem jutalmaztam nagy röhögéssel. Szerintem pszichoszomatikusan rendben fejlődtem. És most már nagyon nevetős vagyok, bepótoltam a lemaradást.
Annyit lehet tudni az előéletedről, hogy pszichológiát tanultál. Ezen kívül hogy telt a stand-up előtti életed?
Dolgoztam HR-asszisztensként egy igazi multinál. Arra pont jó volt, hogy megtudjam, mit nem szeretnék csinálni. Voltak pillanatok, amikor legszívesebben felálltam volna, hogy megkérdezzem: szerintetek van értelme annak, amit csinálunk? Nem azt mondom, hogy stand-uposként annyival magasztosabb célt szolgálnék, de az biztos, hogy én jól érzem így magam, és a közönség is. Ebben látok célt, de abban, hogy a tizenhatodik excel-táblát is átírtuk, kicseréltük, nem éreztem azt, hogy ez lenne életem küldetése.
Ötödik éve vagy a Dumaszínháznál. Össze tudnád foglalni öt mondatban ezt az időszakot?
Inkább egy szóban: őrület. A mai napig nehéz felfogni, és ráébredni reggelente az első kávé előtt, hogy ez a munkám, és ezzel foglalkozom. Hihetetlen hullámvasút, mert egyfelől marha nagy biztonságérzetet ad az, hogy tudom, ezt akarom csinálni, másfelől ott a bizonytalanság is, hogy mikor csörren meg a telefon, hogy menni kell, mert fellépés van, vagy új projekt indul. De én szeretem a váratlan helyzeteket.
Mennyit változtál, amióta színpadi ember lettél?
Az biztos, hogy a benzinkutakat sokkal jobban megismertem.
Már megérte.
De tényleg! Szoktam mesélni színpadon is, hogy apukám eléggé spórolós, és gyerekkoromban, amikor tankoltunk, nem mentünk be a benzinkút boltjába, vécére sem, méghozzá azért, hogy nehogy kiderüljön számunkra, hogy ott lehet kapni édességet és más dolgokat. Kamaszkoromig nem tudtam, hogy a benzinkúton lehet vásárolni is, úgyhogy most, amikor utazunk fellépni, az egyik kedvenc elfoglaltságom, hogy túlárazott dolgokat vásárolok. A második lázadó koromat élem meg így. De hogy válaszoljak is a kérdésre: magabiztosabb lettem, nyitottabb. Picit jobban elengedem magam, lazábban kezelem a helyzeteket, kevésbé félek attól, hogy mondjuk egy boltban hülyének néznek. Régebben a buszon, mielőtt megkértem valakit, hogy jelezzen, előtte elpróbáltam magamban – na ezek már nincsenek. Persze ez biztos korral is jár.
Pont a magabiztosságra akartam rátérni: van, aki szerint a stand-uphoz legalább annyira kell az önbizalom, mint a humorérzék. Ha ki mersz állni, és tudsz laza lenni, azzal már részben el tudod hitetni, hogy vicces, amit mondasz. Ez az állítás megállja a helyét? És te hogy állsz ezzel?
Az elején úgy gondoltam, hogy az a fontos, amit megírsz, és amit elmondasz. Hát nagyon nem. Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a siker szempontjából hetven százalék az előadásmód, és csak harminc a szöveg. Hiába van a fejedben a világ legviccesebb anyaga – ha remegő hangon mondod el, artikulálás nélkül, nem figyelsz a hangsúlyra, az időzítésre, a ritmusra, akkor senki nem fog nevetni. És van, hogy a semmiről beszélsz percekig, de mégis viccesnek hat, mert úgy adod elő. Voltam régen olyan tehetségkutatón, ahol egy-egy jelentkező azzal próbálkozott, hogy külföldi stand-uposok szövegét lefordította. Felismertem a szöveget, tudtam, hogy Amerikában állva tapsoltak, amikor elhangzott, de itt, rosszul előadva egyáltalán nem működött. A stand-upban a véleményedet mondod el, és ha te magad nem bízol a véleményedben, miért várod el, hogy akik ott ülnek, egyetértsenek veled?
Nem erőltetném a „női humor”-vonalat, inkább csak az érdekelne, szerinted van-e bármi, a témákon túl, amiben jelentősen különbözik Ács Fruzsi, Ráskó Eszter vagy Kormos Anett humora a férfi kollégákétól?
Eszterrel sokat lépünk fel, a kettőnk humora annyira különböző, hogy mindketten tudnánk mondani olyan neveket a társulatban, akihez sokkal jobban hasonlít a humorunk, mint egymáséra. Inkább a személyiségből fakadnak ezek a dolgok, mint bármi másból. Az sem feltétlenül igaz, hogy a nők jobban tudnak azonosulni azzal, amit mondunk, mert láthatóan a férfiak is ugyanúgy nevetnek a poénokon. Van viszont egy jelentős különbség a nők és a férfiak között: a kommentelőktől kapott negatív hozzászólások tartalma. Nagyon sokszor kapok olyan kommentet, hogy „nem tudtam rajta nevetni, pedig el akartam hinni, hogy a nők viccesek”. Vagy: „itt egy élő példa, hogy a nők nem humorosak”. Tehát nem azt mondják, hogy utálják Ács Fruzsinát, hanem általánosítanak. Persze más szakmában is van ilyen: ha egy felsővezető nő megkérdőjelezhető döntést hoz, akkor nem biztos, hogy azt mondják, „Kati, mit csináltál”, hanem, hogy „na, ezért nincs sok női vezető”. Ha nőként csinálsz valamit, az egész nemedet megítélik a tetteid alapján.
Mint ahogy egy cigány sem követhet el hibát, úgy, hogy ne mondja utána valaki: lám, a cigányok ilyenek.
Így van. Úgy tűnik, csak simán magától nem is lehet szar valaki. Mindenképp be kell rakni őt egy dobozba, egy kategóriába.
És ha netán olyasmit hallanál a hírekben, hogy nőként meg kell elégedned kevesebb fizetéssel is? Az jutna eszedbe, hogy kellene rá egy jó poén, vagy ez már az a kategória lenne, amit nem lehet humorral kezelni?
Láttam a videót. Minden szavát ittam a megszólalónak, már gondolkodom is, hogy magamra tetováltatom valamelyik mondatát. Ami ott elhangzott, annyira durva, hogy olyan, mintha irónia lenne, így nagyon nehéz lenne viccet csinálni belőle. De az is igaz, hogy abból tud az ember anyagot írni, ami hatással van rá, ami felidegesíti. Ezért van, hogy a stand-upok nagy része arról szól, hogy ki idegesített fel, milyen konfliktusba kerültünk. Vagy a családról – az is elég idegesítő tud lenni.
Most történt a Szájer-ügy, Novák Katalin pedig pár nappal később azt mondta: „Fogd meg a söröm, Józsi”. Mintha egy parlamenti Jackass lenne. Visszatérve a nőkre: az is elég szomorú, hogy az elmúlt időben, ha női politikusról hírt hallottunk, abban az volt, hogy nekiment egy ajtónak, drága pezsgőket vett, mesekönyvet darált – és most meg ez. Miközben biztos vagyok benne, hogy vannak remek női politikusaink, akik végzik csendben a munkájukat, csak arról nem beszél senki.
A szakdolgozatodat a humor típusaiból írtad. Ott is előkerültek a gender-különbségek?
Sok kutatás szerint a férfiak jellemzően jobban szeretik, ha az ő humorukat értékelik, minthogy a párjuk humorizál. De szerintem ez egy hülyeség: ha van humorérzéked, akkor eltitkolod egy kapcsolatban, és ha véletlen vicceset mondasz, akkor majd szakítanak veled? Meg olyanokat olvastam, hogy a férfiak agresszívabb humorstílust használnak, a nők inkább kapcsolatépítőt, de ez sem biztos, hogy így van. Ami viszont stand-up szempontból érdekes, az az énleértékelő humorstílus, amikor magadból csinálsz viccet.
Woody Allen?
Igen. Ezt pszichológiai szempontból destruktív dolognak szokták definiálni, viszont ha stand-uposként nézed, akkor egyáltalán nem negatív, hiszen ebből csinálsz humort. Ha én a színpadon beszélek a gyengeségeimről, vagy arról, ami velem történt, és ciki volt, vagy, hogy milyen együtt élni azzal, hogy az átlagnál magasabb vagyok, akkor nemcsak azt látom, hogy a nézők röhögnek, hanem azt is, hogy van, aki vélhetően hasonló problémákkal küzd, és felszabadultan röhög: nem szégyelli a dolgot, hanem kineveti. Szeretem ezt a humor általi megküzdést, megkönnyebbülést – és szeretném elérni, hogy minél többen tudjanak nevetni a kétségbeesés helyett.
Te is használod a humort ilyesmire?
Persze. Szerintem mindenki használja egy hosszú hétvége után, amit a családdal töltött el.
Pont akartam kérni egy példát a nehéz helyzeteidre, ez eklatáns volt.
Párkapcsolatban is nagyon hasznos a dolog, vagy akkor, amikor eszedbe jut egy exed. Jobb, mintha utálattal gondolnál rá. A humorral kezelt problémára remek példa szerintem, amikor a Kontroll című filmben a gázolás látványától kiboruló Nagy Zsolt lehányja Mucsi cipőjét, mire ő így reagál: „semmi baj, ha gondolod, le is hugyozhatsz”.
És mi a helyzet, ha a színpadon van gáz? Egyszer például elment a hangod előadás közben.
Az mondjuk szar ügy volt. Abból nehezen tudja az ember kimozogni magát, ha pantomimeznie kell stand-up helyett – ilyenkor nincs B-terv. Közöltem a nézőkkel, hogy innentől kicsit Horváth Charlie-s leszek, és közben magamban imádkoztam, hogy maradjon valamennyi hangom a végéig.
Az volt életed legrosszabb előadása?
Azt kell mondanom, hogy nem.
De azt tudod, hogy akkor most el kell mesélned a még rosszabbat.
Oké, mégis ez volt a legrosszabb.
Szép mentés! És a legjobb?
Amikor Ráskó Eszter önálló estjén a MOM-ban én voltam az előzenekar, és hatszáz ember előtt léptünk fel. Az azért elég jó volt.
A stand-up sok helyen, például Amerikában rég nem csak nevettetésről szól, és már itthon is egyre gyakoribb jelenség, hogy egy-egy humorista fontos tartalmakat is átad két poén között, esetleg érzelmesebb húrokat penget. El tudod képzelni magadról, hogy megríkatod a közönséget?
A legfontosabb, hogy ők ne ríkassanak meg engem. A későbbiekben lehet, hogy lesznek megható pillanatok is, de most, huszonnyolc évesen még nem tartok ott. Az viszont igaz, hogy egyre nagyobb az ingerem arra, hogy ne csak nevettessek, hanem értelmes dolgokról is beszéljek, és most megint visszautalok az öniróniára, esendőségre, hogy néhányan magukra ismerhessenek, és nevethessenek a szorongás helyett. Egyébként ezért fontos a hitelesség: ha csak hihetetlen dolgokról beszélsz a színpadon, például, hogy már megint kit láttál meg alsógatyában, meg hogy pont akkor léptél be a szobába, amikor leszakadt a mennyezet, akkor közben nehéz igazi, emberi dolgokat megfogni.
Hogy érintett az újabb járványhelyzet?
Nem nagy titok, hogy decemberben van a legtöbb fellépés, úgyhogy ennél rosszabbkor nem jöhetett volna. A home office humoristaként elég cudar dolog: nehéz kreatív munkára koncentrálni négy fal között, ahol csak azért ingázol néha a kanapé és a konyha között, hogy újabb ingerek érjenek. Az első hét még olyan volt, mint egy szabadság, utána elegem lett az egészből. De az is igaz, hogy kimaxoltam a szabadidő eltöltését: például utánanéztem, mi történt a korábbi Csillag születik-szereplőkkel. És az a jobb napok közé tartozott.
Felmerült, hogy a zenészekhez hasonlóan belekezdesz valami teljesen más munkába?
Hogy esetleg beállok Xantus Barbara mellé maszkot árulni? Egyelőre nem gondoltam erre. Meg szerencsére azért vannak egyéb munkák, videós projektjeink. De most, hogy így kérdezed, nemrég rájöttem, hogy a frissen eloltott gyertyának mennyivel jobb illata van, mint a simának, úgyhogy az nem kizárt, hogy leégett gyertya illatú gyertyák gyártásával fogok foglalkozni. Korábban az is eszembe jutott, hogy kipróbálnám magam valami pörgős melóban, mondjuk dolgoznék egy kávézóban, de most ugyebár azt sem lehet.
Pszichológusként nem akarnál dolgozni? Egy comedy centralos videóban úgy tűnt, pazarul csinálnád.
Ha úgy dolgoznék, mint a videóban, azonnal megszegném a hippokratészi esküt. A pszichológia teljes embert kívánó dolog. És azért az nem úgy van, hogy leülsz a kanapéra, és jönnek hozzád – illetve lehet, csak az nem túl legális.
Nemrég a Facebook-oldaladról megtudtuk, hogy az albérletetekben a lakótársad most teszi le a cigit, te pedig fogyókúrába kezdtél. Milyen a hangulat odahaza?
Lehet, hogy mégis elmegyek pszichológusnak. Annyit elárulok, hogy ma már van a lakásban egy üres pizzás és egy szintén üres cigis doboz. Kaptunk egyébként olyan tanácsot, hogy ő kezdjen el enni, én meg szokjak rá a cigire.
Hogy telik majd az idei korona-karácsony?
Az a tervem, hogy egy negatív Covid-teszt után hazamegyek. Már nagyon várom, mert szeptember óta nem voltam otthon. Jó buli lesz, mert van újszülött a családban, ráadásul így édesanyám is vele lesz elfoglalva, és nem az kerül terítékre, hogy én mikor szülök. Sok gyerek lesz, ami azért is jó, mert nemcsak abból áll majd az ajándékozás, hogy én porszívót vettem neked, te pedig nekem egy botmixert, hanem lehet látni a gyerekek arcán, hogy úgy örülnek egy tőlem kapott meglepetésnek, mint én egy céges fellépésnek.
Publikus, hogy mit jelent az otthon?
Budán laknak a szüleim.
Ja, amikor azt mondtad, szeptemberben voltál legutóbb otthon, minimum Szabolcs-Szatmárra tippeltem.
Ja, nem, ez csak a járvány miatt van így, féltem a szüleimet és a nagymamámat, mert a veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak. Egyébként kétéves koromban költöztünk Budára, ott éltem nagyon sokáig, de most a nyolcadik kerületben lakom. Így komoly környezetváltozás lesz a budai látogatás is.
