7 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
csutigöröd zitakrug emíliakulcsár edinaMAGYARORSZÁGmegyeri csillastohl lucaszilágyi sylviSzórakozás

Csuti: Remélem, az idei karácsony lesz a legemlékezetesebb számunkra

Idén kimondottan nehéz kivitelezni, hogy az egész család együtt legyen az ünnepek alatt. Görög Zita a gyerekeivel meg a párjával tölti a szentestét, és – mivel novemberben túlestek a koronavíruson – a szülei is csatlakoznak hozzájuk. Ettől függetlenül párja családjához vidékre idén nem utaznak. Zita elmesélte, hogy náluk évek óta hagyománynak számít, hogy 25-e után kijárnak egy erdőbe a gyerekeivel, ahol jurtában töltenek pár napot internet, tévé és elektronikus eszközök nélkül. Idén is tervezik, hogy a karácsonyi nyüzsgés után hasonlóképp kapcsolódjanak ki. Kulcsár Edina és párja, Csuti nem aggódnak: mivel rokonaik közel laknak, így valószínű, hogy minden esetben meg tudják valahogy oldani a közös ünneplést.

Régi és új szokások, hagyományteremtés

Stohl Lucát is megkerestük, ő párjával karácsony előtt egy héttel beszerzi a karácsonyfát, amit a tervek szerint közösen díszítenek fel, ugyanis szeretnék minél tovább élvezni a karácsonyi hangulatot. Stohléknál már gyerekként kialakult egy stabil rendszer, miszerint a 23-át apjukkal, Stohl Andrással töltik, a szentestét pedig édesanyjukkal. 25-én pedig az egész család összegyűlik, legalább harmincan, hogy közösen is ünnepeljenek. Idén a járvány miatt a nagy Stohl-karácsony elmarad. Kedvenc karácsonyi emlékei a gyerekkorához kapcsolódnak.

Nálunk karácsonykor mindig jó hangulat volt, sosem voltak nagy kiborulások, üvöltözések. Gyerekként, amíg a húgommal még a fóti házban éltünk, lementünk a nappaliba pizsamában, ott volt a rengeteg ajándék a fa alatt, gyönyörű látvány volt. A karácsonyfával kapcsolatban anyu célul tűzte ki, hogy minden évben felülmúlja önmagát – emiatt nálunk már tíz-húsz éve is úgy nézett ki, mint most egy menő Pinterest-fotón. A tökéletes karácsonyfához azóta is ragaszkodom, fontos számomra, hogy kifogástalanul nézzen ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Stohl Luca (@lucastohl) által megosztott bejegyzés

Stohl Luca gyerekkori emlékéhez hasonlóan Kiszel Tünde is csak a már feldíszített fával találkozott szenteste, amit édesanyja készített el, míg őt és nővérét valamelyik rokon elvitte sétálni vagy színházba. Azóta lányával, Hunyadi Donatellával közös programnak számít a díszítés. Ez az évek alatt hagyománnyá nőtte ki magát. Görög Zitáék is együtt díszítik a fát, sőt, még a beszerzését is együtt intézik. Elmesélte, hogy gyerekekkel ugyan nehezebb előre megtervezni minden pillanatot, de a közös karácsonyfa-vásárlást soha nem hagyják ki, általában az adventi időszakban ejtik meg.

Caramel és felesége, Szilágyi Sylvi is szeretnek előre felkészülni, mivel évek óta szokásuk, hogy december elején állítják fel a karácsonyfát kislányukkal közösen. Megyeri Csilla velük ellentétben már gyerekkora óta saját projektjeként tekint a karácsonyfa díszítésére, és annyira magának érzi a feladatot, hogy soha nem adná ki a kezéből a munkát. Így biztos lehet benne, hogy olyan lesz a végeredmény, amilyet megálmodott. Krug Emíliának, az ATV műsorvezetőjének kisfia idén lett egyéves, vagyis ők most kezdik el kialakítani a közös hagyományaikat.

Ahogy gyerekként én apukámmal, úgy most a kisfiam is az ő apjával megy el sétálni 24-én. Addig én feldíszítem a fát, és mikor megjönnek, ugyanaz a csengő szólal meg, mint ami az én gyerekkoromban. Adventi kalendáriumot is most először készítettünk, de nem csokikat rejtettem el benne, hanem apró cetliket, amikben élményeket írtunk. Így egész decemberben remekül szórakozhatunk, még a cicánknak, Dorkának is jut egy-egy meglepetés.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Krug Emìlia (@krugemilia) által megosztott bejegyzés

Kárpáti Rebeka alig várja, hogy együtt töltse szeretteivel az ünnepeket, bár nem érzi magában a karácsonyi hangulatot.

Megmondom őszintén, az az igazi karácsonyi szellem egy ideje sajnos kiveszett belőlem, igyekszem visszahozni, de azt gondolom, akkor lesz ez igazán teljes újra, amikor már a saját gyermekünkkel élhetjük át az ünnepi csodát. Nagyon várom már, hogy legyen egy kisbabám, akinek évről évre átadhatom azokat a karácsonyi élményeket és csodákat, amiket anno én éltem meg

– mondja, majd hozzáteszi, idén náluk tartják majd a családi karácsonyt, bekuckózva, filmeket nézve, beszélgetve és minőségi időt töltve, amire év közben csak kevésszer van lehetőségük. Kedvenc karácsonyi emlékei neki is a gyerekkorához kapcsolódnak.

A legemlékezetesebb karácsonyaim gyermekkoromban voltak, mint szerintem sokaknak. A hatalmas fa, az egész család együtt, rengeteg játék, a hó, a szánkózás, az önfeledtség. Talán utóbbi hiányzik a legjobban.

Csuti a bejglit harapja, Stohl Luca mézeskalácsot süt

Szilágyi Sylviék számára új hagyományaik bevezetése mellett fontosak a régi szokások is. Ők például a magyar konyha mellett vietnámi ételeket is készítenek. Szilágyi édesanyja ázsiai származása miatt karácsonykor mindig a legbonyolultabb vietnámi ételeket főzte, ezt a szokást pedig Szilágyi Sylvi tovább vitte saját családjába is. Görög Zitáéknál is az édesanyja vezetett be egy új hagyományt, melyet a mai napig tartanak: egy almát jelképesen annyi szeletre vágnak, ahányan vannak, a család egységének szimbólumaként. Kiszel Tündéék mindig közösen főznek, felosztják a feladatokat. Míg nővére inkább süteményeket süt, ő felelős a különböző főételekért. Az biztos, hogy minden évben tálal halászlevet, kocsonyát, sült halat, de mivel ezt a lánya nem eszi meg, ő külön rántott húst és bolognai spagettit kap.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kiszel Tünde ????❤ (@kiszeltunde_) által megosztott bejegyzés

Kulcsár Edináéknál általában rántott hal, majonézes saláta, halászlé és töltött káposzta a menü. Csuti kedvencei közé tartozik például a diós bejgli és a zserbó. Stohl Lucáék karácsonyi menüsorából nem hiányozhat a kacsasült, a bejgli és a mézeskalács sem. Utóbbit közösen szokták sütni.

Diós és mákos bejglit mindig csinál az anyukám, sajnos annak sosem tudok ellenállni. A párom apukája pedig a halászlé-felelős. Nálunk mindig több fogásos a vacsora, imádunk jókat enni

– mondta Megyeri Csilla. Kedvenc karácsonyi emlékeként azt emelte ki, amikor pár nappal szenteste előtt érkeztek haza Thaiföldről, az ünnepi hangulat pedig már az úton elkapta őket. Még nem tudja biztosan, hogy miként zajlik majd az idei karácsony, de szeretnék meglátogatni anyukáját és párja szüleit Debrecenben, akikkel a távolság miatt egyébként is csak ritkán tudnak minőségi időt együtt tölteni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CSiLLa MEGYERI (@csillamegyeri) által megosztott bejegyzés

Csuti reméli, az idei lesz a legemlékezetesebb karácsony számukra, mivel most először töltik az ünnepeket a saját házukban, immáron a két gyerekükkel.

Az idei év arról szól, hogy együtt lehessen a családunk, mind az öt generáció. A gyerekeinknek vannak dédnagymamái és egy fitt, egészséges üknagymamájuk is. Reméljük, hogy a járványügyi szabályok lehetőséget adnak majd rá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szabó András Csuti (@csut.i) által megosztott bejegyzés

Szilágyi Szilviéknél tavaly emlékezetesre sikerült a karácsony, ugyanis felborult a fa: a robotporszívó bekapta a kábeleket. Ennél kicsit fontosabb emléke, hogy hat éve épp szenteste kérte meg a kezét Caramel. Bár megbeszélték, hogy csak a kislányuknak vesznek ajándékot, minden évben ugyanúgy meglepik egymást.

Nem erről kellene szólnia a karácsonynak, de hiába beszéljük meg, azért mindig veszünk valamit egymásnak, mert ez egy kedves gesztus, amivel kimutathatjuk a szeretetünket a másik iránt. Kíváncsi vagyok, hogy idén mi lesz az egyezségből.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szilvia Szilágyi Molnár (@sylviszilagyi) által megosztott bejegyzés

Krug Emíliát sem az ajándék tartja lázban, de azért szereti hónapokkal korábban beszerezni azokat, hogy ne kelljen az utolsó pillanatban kapkodnia. Általában listát vezet arról, kinek mit szán, szereti a személyes ajándékokat, így sokáig szokott gondolkozni, mi lenne a megfelelő az adott személynek. Megyeri Csillának nem okoz különösebb gondot, hogy kitalálja, mire lehet szüksége a másiknak, ám legtöbbször karácsony előtt pár nappal vásárol meg mindent.

Én minden ajándéknak örülök, de a legemlékezetesebb az volt, mikor a párom becsomagolt egy telefon statívot egy hatalmas dobozba. Nagyon vicces volt, ahogy próbáltam kibontani és kutattam a dobozban. Általában olyan ajándékokat szoktunk egymásnak venni, amire amúgy is szükségünk van

– fejtette ki. Kárpáti is utolsó pillanatra hagyja az ajándékok beszerzését, de nem bánja, mivel ilyenkor jutnak eszébe a legjobb ötletek. Fontosnak tartja, hogy személyre szóló, akár kézzel készített legyen az ajándék.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rebeka Karpati (@rebekarpati) által megosztott bejegyzés

Görög Zitáék sem az ajándékhoz kötik a karácsonyt, lányával például minden évben közösen csinálnak kézzel készített ajándékot a családnak. Hozzátette, náluk a gyerekek miatt valamilyen szinten fontos, hogy legyen ajándék a fa alatt. Zita legkedvesebb karácsonyi emlékeként azt emelte ki, amikor gyerekként banánt és fehér csokit kapott, mivel akkoriban csak december környékén lehetett kapni a déli gyümölcsöt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés

Stohl Luca bevezetné, hogy felnőttként egymásnak ne vegyenek semmit, csak a kisebbeknek. Ahogy visszaemlékszik, gyerekként sem vitték túlzásba az ajándékozást, mivel mindig csak olyan dolgot, kapott, amire tényleg vágyott. Csuti szerint nemcsak karácsonykor fontos másokat megajándékozni és segíteni, hanem egész évben.

Egyszer adtam valakinek egy ajándékot, amit egy év múlva ugyanabban a csomagolásban visszakaptam. Ez azért rosszul esett. Alapvetően a kézzel készített ajándékokat szeretem. Idén Edinával megbeszéltünk, hogy nem adunk egymásnak ajándékot csak a gyerekeinknek. Azt tervezzük, hogy olyan családokat támogatunk, akik nélkülöznek, és máshogy nem jutnának ajándékhoz az gyerekeik.

Kiszel Tündét kifejezetten zavarja a felvásárlási láz, ami karácsony előtt zajlik, szerinte nem a drága ajándékokról, hanem a családról és az együtt töltött időről kéne szólnia az ünnepnek. Görög Zitáékhoz hasonlóan ők is inkább a kézzel készített ajándékokban hisznek. Kedvenc ajándéka részben emiatt is egy dal, amit lánya írt neki, és zongorakísérettel adott elő, de a fehérnemű-gyűjteményébe mindig jól jön egy új darab.

Related posts

Majdnem kétméteres világító cápát találtak

MO.CO.HU

A Szegedi Törvényszék úgy döntött, hogy a Volánbusz üzemelteti a buszjáratokat Hódmezővásárhelyen

MO.CO.HU

Szigorítások várhatók Szerbiában is

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This