Joe Carnahan a B kategóriás filmek igazi zsánerkirálya: A szupercsapattal, a Füstölgő ászokkal vagy a Liam Neeson-féle Fehér pokollal bizonyította már, hogy képes jó akciófilmet ledirigálni – ha kell, minimális költségvetéssel is. Legutóbbi akcióvígjátéka a Hulu streaming-szolgáltatóra érkezett meg, ez lett a Boss Level – Játszd újra, melyben ezúttal is direktori feladatokat vállalt, ami mellett persze azért a forgatókönyvbe is belepiszkált. Egy-két nevesebb színészt is megnyert a projekthez: Mel Gibson vagy Naomi Watts még mindig magukhoz tudják csalogatni – még ha ezúttal online platformokra is – a nézőket.
Főszereplőként megkapjuk Frank Grillót, aki eddig többnyire a Marvel-filmek nagytotáljainak leghátsó sorában lavírozgatott, és néhány azonnali DVD-kiadást érő filmben volt húzóember (nemrég Nicolas Cage ufós-szamurájos Jiu Jitsujában vállalt szerepet, ami sokat sejtet hollywoodi munkásságáról). Ám a legjobb, ha mindenfajta előítéletet magunk mögött hagyunk Carnahan új filmjének elindítása előtt: lényegtelen, hogy Grillo másod-harmadvonalas színész; hogy Gibson egyre több gyengébb forgatókönyvhöz is hozzányúl; vagy hogy Watts sem a legmagasabb filmes körök tagja. Ezek a prekoncepciók úgyis a semmibe vesznek, amint elindul ez a nagyon tömény 100 perc.
Carnahan egyszerűen megkíméli a nézőt attól, hogy az időhurkos koncepciót századjára is elmesélje, hiszen az Idétlen időkig óta jól ismerjük a műfajt, pontosan értjük a logikáit, problémafelvetéseit, arra kínált megoldásait. Míg Bill Murrayvel a romantikus komédiák egyik klasszikusát hozta létre Harold Ramis rendező, addig Carnahan is valami ilyesmit csinált meg a Boss Levellel – akció formában, tengernyi popkulturális kikacsintással.
A nagy előd
A történet a már említett Grillo karakterének reggeli ébredésével kezdődik: őt még akkor, az ágyában fekve meg akarják ölni. Az ő belső narrációján keresztül bontakozik ki a sztori, amelynek alapja, hogy személyében egy exkommandóst ismerhetünk meg, aki valami ok folytán mindig ugyanazt a napot éli újra. Nem tudja, miért, nincsenek válaszok, csak cifra elhalálozások minden egyes nap – egy látszólag nagyon különböző alakokból álló zsoldoscsapat jóvoltából. Megannyi magas labdát kínál egy ilyen sztori, és Carnahan többnyire le is csapja azokat: Grillo nemtörődömsége a 140. ébredésnél is vicces, ülnek a beszólásai, a cselekedetei, ahogy Mel Gibson faji kérdésekben történő értekezése is a fan service-t elégíti ki.
Legnagyobb előnye pedig az, hogy bátran merít a popkultúrából. Már a címe is a kilencvenes évek videójátékos korszakára utal, amikor több pályán kellett leküzdenünk az ellenfeleket, hogy eljussunk az utolsón elén kerülő főgonoszig (itt Gibson az). A következmények nélküli állandó újraéledés, az ezzel járó fokozatos fejlődés, a kiismerés logikája egyértelműen a videójátékos korszak aranykora előtt tiszteleg, egyúttal kiismerhetővé teszi a filmet.
Míg az Idétlen időkig időhurkos csapdája Murray karakterének jellemfejlődését hozta el a fináléra, addig a Boss Level főhőse nem ír le ekkora ívet. Frank Grillo tisztességesen hozza a szuperlaza exkatonát, akit már-már Duke Nukem-i magasságokba emel a forgatókönyv, Mel Gibson pedig újfent bizonyítja, hogy épp olyan remek főgonosz szerepben, mint hősként (kár, hogy kevés jelenetet kapott).
Negatívumokról is muszáj beszélni, mert a film az alig másfél órás játékideje ellenére elnyújtottnak tűnik, legfőképp azért, mert a drámainak szánt jelenetekre borzalmasan leül. Persze tudatosan, hiszen ilyen tempóban nem lehet végigpörgetni egy sztorit, csak a mélységekhez Grillo játéka nem elég erős, Naomi Watts pedig ahhoz túlságosan kevés alkalommal bukkan fel a képernyőn, hogy megmentse a néző figyelmét. 45 millió dollárból készült el a film, amiben már a színészi gázsik is benne vannak, és a szegényes büdzsé jelei főként a CGI-nál csúcsosodnak ki: gagyi robbanások, béna torkolattüzek jellemzik a képi világot, mintha csak egy amatőr videós csoport hónapokig készült YouTube-kisfilmjét figyelnénk – noha a kaszkadőrmunka és az ebből fakadó akciójelenetek minőségükben a John Wicket vagy a Kill Billt is megidézik. A műfajból adódóan is feszes a vágás, a zenék telitalálatok, összehasonlításképp a Nyomd, bébi, nyomd sebességére kell felkészülnünk.
A Boss Level jókor érkezett meg az év végére, mert az agyatlanságára egyszerűen szükség van ebben az időszakban. Hogy az ember leüljön a tévé elé, elindítsa a már jól ismert formulákkal operáló, ám mégis frissként tálalt sztorit, és kikapcsolhassa az agyát.
Boss Level – Játszd újra (2020), 100 perc. 24.hu értékelés: 8/10
