6.3 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
bérbéremelésbérminimumfizetésGazdaságkeresetMAGYARORSZÁGminimálbér

Többlépcsős béremelés körvonalazódik

A munkaadói és a munkavállalói oldal egyaránt nyitott a többlépcsős béremelésre, amelynek lehetősége a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról folyó tárgyalás szerdai fordulóján vetődött fel, a kormány a hétfői kormányülésen vizsgálná meg a felek javaslatait, közölték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) ülése után az egyes oldalak képviselői – írja az Infostart.

Csak hát megint a százalékok térnek el.

Első lépésben január 1-től az infláció mértékével megegyező (azaz 3 százalékos) béremelés lehetne, és akár már most előre meghatározhatnák, hogy a helyzet javulásával milyen mértékben emelkednének a bérek – ezt a munkaadói oldal képviselője mondta.

Több munkaadói érdekképviselet vasárnapig hangolja össze, hogy mit ajánlanak, aztán hétfőn a kormány elé tárják javaslatukat.

A munkáltatók továbbra is fontosnak tartják a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékpontos csökkentését. Amennyiben ezt a lépést a kormány már január 1-jével megteszi, akkor a korábbi 3 százalékos béremelési javaslatuk helyett 4 százalékos béremelést is el tudnának fogadni.

A munkavállalók ennél azért nagyobb béremelést szeretnének.

Mészáros Melinda, a Liga szakszervezetek elnöke elmondta, hogy a munkavállalói oldal már a tárgyaláson felvázolt egy több lépcsőben megvalósítható béremelést, amelyben január 1-től 6,5 százalékban határozták meg a béremelés első lépcsőjét.”

Ezen felül felvetették a kormánynak, hogy a munkaadókat terhelő szocho helyett inkább a munkavállalók terheit enyhítse, és törölje el a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot, hiszen ez a lépés azonnali nettó jövedelem-emelkedést eredményez a dolgozóknak és egyúttal a bértorlódás kezelésében is segítséget jelenthetne.

Kedden folytatódnak a bértárgyalások, az idei utolsó kormányülés december 30-án lesz, addig kell dűlőre jutni.

Related posts

A Telenor egyes helyeken már bekapcsolta az 5G-t

MOCOHU

Üvölt róla a B kategória, de ez akkor is az év akciófilmje

MOCOHU

Rejtélyes kaput találtak a Google Térképen

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This