15.5 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
bige lászlóGazdaságMAGYARORSZÁGműtrágyakirálynitrogénművekvesztegetés

Megint vesztegetéssel gyanúsítják az ország egyik leggazdagabb emberét, Bige Lászlót

Mindössze hét hónap telet el azóta, hogy börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben, máris újabb akció indult ellene. A Telex írta meg elsőként, hogy az egyik leggazdagabb magyar üzletembert kedden őrizetbe vették. A főként a Péti Nitrogénművekről ismert multimilliárdos cikkünk szerda délelőtti írásakor is őrizetben volt még – tudtuk meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kérdésünkre közölték, hogy Bigét gyanúsítottként hallgatták ki

  • különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette,
  • hamis magánokirat felhasználásának vétsége,
  • önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.

Ennél többet a nyomozás érdekeire tekintettel nem kívántak tudatni, így azt sem árulták el, hogy konkrétan milyen bűncselekmény gyanújáról van szó.

A felsorolt gyanúsítási pontok ugyanakkor erősen emlékeztetnek Bige korábbi esetére, amelyben egy 2010-es történet szerepel. Abban az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolta meg Bigét, aki a vádirat szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől. Az ügyről itt számoltunk be részletesen.

Most azonban nem e miatt az eset miatt vették őrizetbe Bige Lászlót. Az ügy „hasonló jellegű, de új tényállásról” van szó – közölte érdeklődésünkre Zamecsnik Péter, a nagyvállalkozó ügyvédje.

72 óráig tarthatják őrizetben Bigét, azt egyelőre nem tudni, hogy szabadon bocsátják-e, vagy indítványozza-e az ügyészség a milliárdos további fogva tartását.

A bűnügyi száltól függetlenül hétfőn még az volt a hír, hogy gazdasági szempontból minden a legnagyobb rendben a cégcsoportnál, csúcsokat dönget a Nitrogénművek. Bige szerint félévkor a péti cég már több mint 620 ezer tonna árut értékesített, árbevétele 54 milliárd forint volt, amihez 15,5 milliárd forint EBITDA párosul. Ez csaknem 70 százalékkal volt jobb eredmény az előző év azonos időszakához képest. Fennállásának egyik legjobb évét zárhatja a csoport az említett nyilatkozat szerint. Ez igen komoly teljesítménynek látszik annak fényében, hogy az előző két évben hatósági intézkedések sora bolygatta fel a Bige-birodalmat.

Bige szolnoki kénsavgyára körül 2018 novemberében volt óriási felhajtás, 300 rendőr és katasztrófavédő szállta meg a telephelyet. Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények miatt kutakodtak, és rövidesen le is állították a gyárat. Bige viszont nem környezetvédelmi ügyről, hanem a cége ellen indított hadjáratról beszélt, és meg is nevezte Csányi Sándort, az OTP Bank vezérét, mondván, régóta tartó viszályuk összefügg a hatósági akciókkal. Azt állította: a támadás célja, hogy rákényszerítsék a régió legnagyobb nitrogénműtrágya-gyárának eladására.

Related posts

Megtette az első lépést az olimpiai részvételhez a 17 éves magyar snowboardos

MO.CO.HU

Hatástalanították a gigantikus időzített bombát: nincs már olaj a Jemen partjainál rozsdásodó tankerben

MO.CO.HU

Igen, ő Maisie Williams a Trónok harcából

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This