5.8 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
danyi gáborelek gáborkézilabdamagyar női kézilabda válogatottMAGYARORSZÁGnői kézilabda ebnői kézilabda eb 2020Sport

Elek Gábor: A horvátok elleni meccsünk súlyát végig cipeltük magunkkal

„Szerettünk volna újabb elemeket, más taktikát gyakorolni, ez az első félidőben egyáltalán nem sikerült. Testközelből megtapasztalhattuk, hogy a topcsapatok milyen dinamikán és tempóval játszanak, egyszer ide kéne nekünk is majd eljutni. Hullámzó volt a teljesítményünk, viszont ebben voltak olyan periódusok is, amikor bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Most előre kell néznünk és dolgozni” – idézte Danyi Gábor szövetségi kapitányt a szövetség honlapja.

Kapcsolódó

Nem úsztuk meg a norvégok elleni súlyos vereséget a kézi Eb-n

A legutóbbi öt, egymás elleni mérkőzésen kikapott a magyar csapat, ezúttal sem mi vagyunk az esélyesek.

Edzőkollégája, Elek Gábor szerint az első pár percen ment el minden.

„Sajnos sok hibával, labdaeladással, rossz passzal kezdtük a meccset, az 1-7-es kezdés meghatározta a találkozót. A második félidőben tudtunk lassítani a norvégok játékát, küzdöttünk, de az ellenfél minden riválisát felőrölte eddig a tornán.

Az első, horvátok elleni meccsünk súlyát sajnos végig cipeltük magunkkal, egy pszichés gáttal küzdöttek a játékosok folyamatosan, így ezen mindenképpen javítani kell a márciusi selejtezőig

– nyilatkozta.

Kapcsolódó

Folytatódott a kézilabdacsoda, Horvátország Eb-elődöntős

Pedig győzelemmel a németek jutottak volna a négy közé.

Faluvégi Dorottya, a magyar válogatott jobbszélsője látott pozitívumot is. „Tudtuk, hogy nagyon magas intenzitású mérkőzés lesz a mai. Igyekeztünk lelassítani a norvégok játékát, ezzel talán magunkat is túlságosan lelassítottuk és beleragadtunk ebbe az állapotba. A második játékrészben találtunk lendületet a játékunkban, ebbe a későbbiekben is tudunk majd kapaszkodni.”

Bíró Blanka, a magyar válogatott kapusa elismerte, hogy támadásban és védekezésben is sokat hibáztak.

Rengeteg tanulságot hozott az Eb, nyilvánvaló, hogy van min javítanunk az olimpiai selejtezőig

– mondta.

A norvégok szövetségi kapitánya, Thorir Hergeirsson az első félidővel elégedett volt, a másodikkal már nem teljesen. A Dagbladet kiemelte, hogy amikor a 46. percben időt kért, nagyon ledorongolta a játékosait.

Mi ez? Nem ezt a csapatot akarom látni

– idézte a lap Hergeirssont, akinek csapata akkor 25-17-re vezetett.

Camilla Herrem elismerte, könnyű leereszteni nagy vezetés tudatában, ezért örült a kapitány mennydörgő beszédének. „Minden joga megvan, hogy így beszéljen, időnként szükségünk van rá” – mondta.

Az Eb további programja

Péntek, az 5. helyért:
15.30: Oroszország-Hollandia

 

Elődöntők:
18.00: Franciaország – Horvátország
20.30: Norvégia – Dánia

 

Vasárnap
15.30: a 3. helyért
18.00: döntő

Related posts

Szilvásy György pert fontolgat az Elk*rtuk miatt, de fontosabbnak tartja a harcot az agymosás ellen

MOCOHU

„A játékvezetők azt akarták, hogy Franciaország nyerjen” – botrányt emlegetnek a svéd kézisek

MOCOHU

Kubatov Gábor saját pályáján győzné le a Facebookot

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This