15.5 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
állami támogatásbajnokok ligájaduna arénaftcMAGYARORSZÁGSportvízilabda

Közel egymilliárdos állami támogatás megy el a zárt kapus vízilabda BL-re

868,8 millió forinttal támogatja a kormány a férfi vízilabda Bajnokok Ligája egyik csoportkörének budapesti megrendezését

– jelent meg még november elején a Magyar Közlönyben. A határozat alapján a pénzt a Magyar Vízilabda Szövetség kapja. A dokumentum különlegessége, hogy a járvány közepén is rögzítette, a miniszterelnök kabinetfőnökének a Magyar Turisztikai Ügynökség útján gondoskodnia kell az eseményhez kapcsolódó turisztikai szempontok érvényesítéséről. A koronavírus miatt lezárt határok és a zárt kapus lebonyolítás persze jelentősen szűkítette a turisztikai célok elérésének lehetőségét, nem szólva arról, hogy a vízilabda BL csoportkörének találkozói korábban sem okoztak érezhető elmozdulást a Budapest Airport utasforgalmi adataiban és a fővárosi vendéglátás bevételeiben.

Ugyanakkor ennél lényegesebb szempont a három versenynapos, hat csapat részvételével tartott, egy Dinamo Tbiliszi–Brescia találkozóval kezdődő, a Duna Arénában rendezendő, a magyar együttesek közül az FTC-t felvonultató mérkőzéssorozat majdnem 900 millió forintos támogatása. Már csak azért is, mert korábban a kormány 149 millió forinttal támogatta a Sopron női kosárlabda-csapata Euroliga-csoportkörének megrendezését. Azaz a pólóra csaknem hatszor annyi pénzt szánnak, a tetemes mennyiségű közpénzt pedig – a közlönyből azonosítható tételek alapján – a központi maradványelszámolási alapból csoportosították át a kedden kezdődő esemény megrendezésére.

Kovács Tamás / MTI Az FTC játékosai a férfi vízilabda BL múlt évi nyolcas döntőjében.

Sportdiplomáciai szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a Covid-19 járvány okozta leállások után az első jelentős nemzetközi vízilabda-eseménynek is Magyarország adhat otthont

– írta a lapunknak küldött válaszában a Magyar Vízilabda Szövetség, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a pandémia előtti utolsó nagy megméretést, az Európa-bajnokságot is Budapesten tartották. Felhívták a figyelmet arra, hogy a majd’ 900 millió forintot nem egy körre kapta a szövetség, hanem összesen három eseményre, ráadásul a következő két rendezvényen már nyolc-nyolc csapat vesz részt. (Ezzel adtak magyarázatot arra, miért üt el ennyire a támogatás mértéke a soproni tornáétól, ám a képet árnyalja, hogy a Magyar Közlönyben közzétett határozati szövegből a több kör nem olvasható ki, mivel csak azt írják, a kormány támogatja a BL egyik csoportkörének megrendezését.) Megkérdeztük, hogy mennyi az esemény összköltségvetése, ám erre pontos választ nem kaptunk, egy mondat utal a büdzsére: „A kiadások egy része arra a két eseményre is eloszlik, és a kormányhatározatban megjelölt 868 800 000 forintos támogatási összeget nem lépik túl.”

A szervezet tájékoztatása szerint a tételek jelentős hányada a Covid elleni védekezést szolgálja, a mostani fordulóban az FTC mellett öt csapatot kell buborékba helyezni: ez a hotelt és az uszodát jelenti, a sportolók, a csapatok kísérői, a bírók, a közreműködők kizárólag e két helyszín között mozoghatnak.

Érdeklődtünk arról, hogy a részt vevő csapatok fizetnek-e magyarországi szállásért, ellátásért, étkezésért, szállításért, de erre konkrét feleletet nem kaptunk. A mégis inkább nemleges válaszként értelmezhető szövegben az áll: „Az érkező küldöttségeknek vannak saját költségei, ugyanakkor a rendezvényért a Magyar Vízilabda Szövetség a felelős. (…) Fontos kiemelnünk, hogy a sportdiplomáciai siker mellett a tokiói olimpiára készülő férfi válogatottunk számos tagja a Ferencváros csapatát erősíti, az MVLSZ-nek minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy a sportolói versenyhelyzetben legyenek, minél több éles szituációban vegyenek részt, főképp, hogy 2020-ban vegyes évet zár a világ sportja.”

Ugyancsak megkerestük a kormányhatározat alapján a támogatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Pénzügyminisztériumot. Kérdeztük a tárcákat arról, mi indokolta az átcsoportosítást, erősebb nemzetgazdasági érdek-e a vízilabda BL zárt kapus, szurkolók nélkül rendezett eseménye, mint például a járvány elleni védekezéshez kapcsolódó intézkedések, amelyek finanszírozásáról ugyanabban a határozatban rendelkeztek. Ahogyan arra is választ kértünk, miért kellett a 149 millió soproni kosártámogatáshoz képest megsokszorozni a kiosztott pénzt. Kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Pető Péter további cikkei
  • Mindig előre, sohase hátra: megújult a 24.hu
  • Nemzeti öncsonkítás közben botladozik Magyarország 2030 felé
  • Csillag Péter: Ha a futballpálya él, akkor jó eséllyel a falu is élni fog

Related posts

Reagált az EP Orbán vétójára: a megállapodások véglegesek

MO.CO.HU

Megduplázták Lovasi András büntetését

MO.CO.HU

Beszélhetnénk picit Natalia Oreiro új kiskutyájáról?

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This