0.9 C
Budapest
December 1, 2023
2020 – 2023 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
autógázolásMAGYARORSZÁGNagyvilágnew yorktüntetés

Autó hajtott tüntetők közé New Yorkban

Legalább hat ember megsérült, amikor keresztülhajtott tüntetők egy csoportján egy autós pénteken New York-ban – jelentette a helyi sajtó. Az autó sofőrjét, egy 57 éves nőt, nem sokkal később őrizetbe vették. Az esetről több videó is készült.

A közösségi oldalakra felkerül felvételeken látni, hogy autó egy kereszteződésben áll, amit elfoglalnak a rendőrök által kísért tüntetők. A járművet több tüntető vette körbe, és az NBC New York-nak nyilatkozó rendőrök elmondása szerint a sofőr pánikba esett, amikor közülük páran rácsaptak a járműre, és a nő a gázba taposva elindult előre.

A helyi tűzoltóság közlése szerint hat embert vittek kórházba, és a hatóságok közlése szerint egyikük sincsen életveszélyben. Azt nem lehet tudni, hogy a sérültek pontosan milyen állapotban vanna, egy szemtanú a New York Timesnak azt mondta, több csonttörést is látott. Az elgázolt emberek nagy része kerékpáron volt, többen métereket repültek.

Az autót vezető nőt szinte azonnal megállították a rendőrök az eset közelében, és őt, valamint utasát őrizetbe vették, és kihallgatják. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy emelnek-e ellene vádat – írta az ABC News.

A demonstrálók az amerikai bevándorlási hivatal által őrizetbe vett emberek mellett álltak ki, akik egy New Jersey állambeli fogvatartó központban éhségsztrájkkal tiltakoznak.

Related posts

Az élelmezési rendszerek felelnek a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás több mint harmadáért

MO.CO.HU

Veszélyes konyhai eszközöket hívott vissza a Pepco

MO.CO.HU

Nébih-figyelmeztetés: ne használjunk féreghajtót a koronavírus ellen!

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This