6.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldMAGYARORSZÁGszájer józsefvarga judit

Varga Judit a Szájer-ügyről: Az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani

Varga Judit igazságügyi miniszter ATV Egyenes Beszéd című műsorában hosszasan magyarázta, miért nagy győzelem a kormánynak és Magyarországnak az uniós költségvetésről szóló megállapodás. Az interjú végén Szájer József botrányával kapcsolatban is kérdezték a minisztert, aki gyorsan megpróbálta rövidre zárni a témát „Végtelenül sajnálom az egész történetet, hiszen nagyon nagy sebet ejtett a politikai közösségen, de én szerintem ez az ügy már le van zárva” – mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy

szerintem az emberi méltóságot is érdemes tiszteletben tartani, és nem folyamatosan egy lezárt ügyről beszélni.

Arra a felvetésre, hogy egy ilyen eset után nem kellene-e óvatosabban bánnia a kormánynak azzal, hogy mennyire szól bele abba, hogy mi a preferált értékrend és életmód, Varga azt mondta, hogy:

A közösség és az egyén mindig két különböző dolog. És ez is mutatja, hogy minden egyes ember, egyén az emberi méltóságát tiszteletét kell, hogy élvezze és a magánéletében azt csinálja, amit szeretne, hiszen ez mindenkinek a magánügye.

A közösség érdeke viszont szerinte más kérdés. “Mikor ez az értékrend szembekerült a közösség értékeivel, akkor volt egy döntés és a döntés megszületett. Én itt nem látok semmi ellentmondást. Ez a történet is azt igazolja, amit mi képviselünk”

Varga Judit ezt követően próbálta visszaterelni a szót az uniós megállapodásra, és azt hangsúlyozta, nem érti, hogy egy lezárt ügyet miért veséznek ki ennyire.

via 444

Related posts

Vezetőváltás történt a Budapest Airportnál

MO.CO.HU

Évekig, évtizedekig nyögheti az orosz sport a szankciók következményeit

MO.CO.HU

Ma még ingyen van a Tropico 5 az Epic Games Store-ban

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This