6.3 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
horvát kézilabda válogatottkézilabdaMAGYARORSZÁGnői kézilabda ebnői kézilabda eb 2020Sport

Horvát kézicsoda: öt profi, pár biokémikus, pszichológus és biológus

Ha ki kellene emelni a női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének legnagyobb meglepetését, egyértelműen a horvát válogatottra szavaznánk.

Kapcsolódó

Erre senki sem számított a női kézilabda Eb előtt

Az előzetesen szinte leírt horvátok a magyarok után a hollandokat is legyőzték, és már középdöntősök.

A legutóbbi két Eb-t győzelem nélkül az utolsó helyen záró csapat ugyanis mindhárom – magyarok, szerbek és hollandok elleni) mérkőzését megnyerte, és bár tartalékos összeállításban érkezett meg Dániába, már a négy közé jutás sem elérhetetlen számára.

Kapcsolódó

„Franciaország befoghatja a száját” – botrány a kézilabda-Eb programja miatt

A házigazda élt a jogával és kicsit belenyúlt a programba – Jesper Jensen dán kapitány szerint a franciák ne reklamáljanak, két éve ugyanezt tették.

„Az első győzelem után rengeteg gratulációt, telefonhívást, és sms-t kaptunk. Olyanoktól is, akikre nem is számítottunk. Még futballisták is felhívtak, például Luka Modric is gratulált.

Gyönyörű érzés volt, olyan, amilyet eddig sem én, sem a lányok nem tapasztaltunk

– nyilatkozta Nenad Sostaric szövetségi kapitány a 24rakomet.mk portálnak.

Kapcsolódó

Ilyen védést sem láttunk még kézilabda-mérkőzésen

Tea Pijevichez szó szerint odaragadt a labda.

Az Eb előtt semmi sem utalt arra, hogy a horvátok meglepetést okozhatnak, főleg, mert a legjobb klubcsapatuk, a BL-ben szereplő Podravka egy játékossal sem képviseltetheti magát a koronavírus miatt.

„Mindig azt mondom, egy válogatottat azok a játékosok alkotják, akik éppen egészségesek, szeretnének és tudnak is játszani” – mondta Sostaric.

Hozzátette, a jelenlegi keretben mindössze öt olyan játékos van, aki profiként foglalkozik ezzel a sportággal.

„A többiek mind tanulók, de hangsúlyoznom kell, hogy valóban komoly karokra járnak. Van köztünk biokémikus, pszichológus, biológus és így tovább. Könnyebb velük dolgozni és kommunikálni. A többségükkel napi szinten dolgozom, és tudom, mire számíthatok.”

Related posts

Az új Sonos Beam tényleg képes új szintre emelni az otthoni filmezést

MOCOHU

A nap legfontosabb hírei – 2021.09.08.

MOCOHU

Shay Mitchell második gyerekével terhes

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This