5.8 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
bookjárványkönyvrendeléskoronavírusKultúramagvető cafémagvető kiadóMAGYARORSZÁGwolt

A pizza mellé házhoz rendelhetjük Grecsót vagy Nádasdyt is

Hosszú hónapok óta együtt kell élnünk a koronavírus-járvánnyal és az azzal járó, az életünket alapjaiban megrengető korlátozásokkal. Egész szakmákat taszított a csőd szélére a pandémia, elég, ha csak a vendéglátóiparra vagy a kulturális szférára gondolunk. Bezártak a színházak és a mozik, koncertek sincsenek, és a könyvesboltokban is – bár nyitva tarthatnak – megcsappant a vásárlók száma. Miközben a kimutatások szerint a teljes bevételt közel sem tudja hozni az ágazat, az online könyvshopok forgalma jócskán fellendült. Ha a könyvek illatát nem is érezzük, ma már a webshopokban is bele tudunk lapozni egy-egy kötetbe, és az előzetes kereséseink alapján személyre szóló ajánlatokat kapunk, milyen olvasni valót válasszunk magunknak a végtelennek tűnő karantén idejére.

Ennek remek alternatívájaként indult november közepén a Magvető Café szolgáltatása a Wolton. Utóbbit eddig ételkiszállító oldalként ismertük, de a cég a járvány ideje alatt szélesítette profilját, a meleg ételek mellett alapvető élelmiszereket, a karácsonyi időszakban pedig különböző ajándékokat is kiszállít. A Magvető Café-s könyvrendelés számukra is újdonság, jelenleg az igényfelmérés zajlik, de úgy tűnik, könyvekre is van igény a Wolton, mert szép számmal érkeztek már megrendelések.

Mohos Márton / 24.hu

Nyáry Krisztián író, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója és a Magvető Café művészeti vezetője szerint a woltos könyvrendelés egy kísérlet, amit a mostani kényszerhelyzet szült. Az ötlet már korábban is felmerült, de mindig volt valami fontosabb ügy, az újabb korlátozások viszont kiváló apropót szolgáltattak, hogy elindítsák a szolgáltatást. A Magvető Cafét nagyban érintik a jelenlegi korlátozások, hiszen jelenleg kávézóként és rendezvényhelyszínként nem tud működni, csak könyvesboltként. Bár a kezdeményezés friss, Nyáry úgy tapasztalja, az újdonság ereje és gyorsasága miatt van rá igény, hiszen így egy-egy könyv egy órán belül odaér a megrendelőhöz.

Arra a kérdésre, van-e igény az online könyvvásárlásra, Nyáry azt mondja, mindenképpen, méghozzá növekvő mértékben, amit a vírushelyzet egyértelműen meggyorsított.

Tavasszal, amikor boltzárra kényszerültünk, a Líra csoport kereskedelmében 15 százalékot tett ki az online könyvvásárlás. Arra számítottunk, hogy ez a szám 30 százalékra fog nőni, ehhez képest a két hónapos boltzár ideje alatt 50 százalékra ment fel. Amikor kinyitottak a boltok, ez a szám nyilván visszaesett, de nem arra a szintre, ahonnan indult, hanem jóval magasabbra. Ennek alapján azt gondolom, hogy voltak, akik továbbra sem mentek könyvesboltba óvatosságból, de inkább azt látom, sokan rájöttek, akik kipróbálták az online könyvvásárlást, hogy kényelmes. Az egy évvel korábbihoz képest sokkal nagyobb arányban megy az online könyvkereskedelem, amennyivel csökkent a forgalom a mi boltjainkban, például most, amikor bár nincs boltzár, de az emberek egy része nem mer boltba menni, azt kompenzálja az online kereskedelem, és úgy tudom, más, nagyobb könyves webshopoknál is ugyanez a tapasztalat.

Nyáry szerint hosszú távra érvényes tendenciákat egyelőre nem lehet meghatározni, hiszen a woltos könyvrendelésnél egy üzlet speciális kínálatáról van szó, még akkor is, ha nem csak a Magvető Kiadó könyveit, hanem mást is kínálnak. Bár a Líra.hu kínálatához képest nyilván töredéke rendelhető meg a Wolton, viszont a tekintetben rugalmas, hogy igény esetén bármi mást fel tudnak venni a kínálatba.

Mohos Márton / 24.hu

Ez a kezdeményezés inkább felhívja a figyelmet arra, milyen lehetőségek vannak az online könyvvásárlásban. Például most azt tervezzük, hogy mivel sokan szeretnek dedikált könyveket vásárolni karácsonyra, limitált időpontban el tudják majd küldeni a vásárlók, kinek szeretnék dedikáltatni az adott könyvet, az író pedig beül hozzánk néhány órára, csak nem az olvasónak, hanem a futárnak adjuk át a névre szóló könyvet

– teszi hozzá.

A könyvek megrendelése viszonylag egyszerű a Wolton, a folyamat ugyanaz, mint az ételek házhoz szállításánál. A kínálatban ott szerepelnek természetesen a sikerkönyvek, de mivel a Wolt egy éttermi rendszer, Nyáry Krisztiánéknak is különböző menüket kellett összeállítaniuk. Ezek között megtalálhatók kisebbeknek szóló gyerekmenük, az Önmagunk és a világ csomag, a Sorsfordító történetek vagy éppen a Magvető Café munkatársai által ajánlott csomagok.

Ez a szolgáltatás rugalmasabb, mint amikor valaki egy több ezer kötetet, címet árusító nagy webáruházban válogat, de nyilván kisebb is jóval a kínálat, amit folyamatosan tudunk viszont bővíteni

– fogalmaz Nyáry.

Fülöp Dániel / 24.hu

A szolgáltatás szépséghibája, hogy a Wolt csak a Magvető Café 4 kilométeres körzetében szállít ki megrendelést, így nem mindenki juthat hozzá a könyvekhez ezen a módon, de Nyáry Krisztián azt mondja, ha beválik a kezdeményezés, akkor több üzletükben is elindítják a szolgáltatást, amivel nagyobb lefedettséget lehet majd biztosítani.

Farkas-Valentin Alexandra, a Wolt marketing vezetője megkeresésünkre elmondta, teljesen új terület számukra ez az együttműködés, hiszen alapvetően az ételkiszállításra specializálódtak.

Az igényfelmérés, tesztelés folyamata zajlik jelenleg, de örülünk, mert szép számmal érkeztek már megrendelések. Hiszünk abban, hogy a mi vásárlóközönségünk szeret olvasni és értékeli az olyan kezdeményezéseket, mint a dedikált könyvek házhoz szállítása, hiszen ezzel még nagyobb élményhez juttatjuk a vásárlót. Ez egy hozzáadott érték a Wolton belül amellett, hogy ezzel segíthetjük a most nehezebb helyzetbe került üzleteket is.

Farkas-Valentin Alexandra szerint bár nagyon kell vigyázniuk arra, hogy a könyvek sértetlenül érkezzenek az új tulajdonosukhoz, kicsit mégis egyszerűbb a szállításuk, mint az ételeké, hiszen nem hűl vagy borul ki.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e kiterjeszteni nagyobb léptékben is a szolgáltatást, több kiadót vagy kereskedőt bevonva, Farkas-Velentin Alexandra elmondta, szerepel a terveik között, ez az együttműködés jó arra is, hogy felmérjék az igényeket, érdemes-e ebbe az irányba tovább terjeszkedni.

Ha nem is ez a szolgáltatás fogja megoldani a könyvkereskedelem jelenlegi helyzetét, mindenképpen hasznos és jó kezdeményezésről van szó. Bár sokan azt remélték, hogy legkésőbb őszre visszatérhetünk a normális kerékvágásba, mivel a karácsonyi könyvszezon kiesése végképp összeomlással fenyegetné a könyvpiacot, ami amúgy is éppen csak kilábalt egy jókora válságból a járvány kezdete előtt, sajnos a rosszabb forgatókönyv lépett érvénybe.

Mohos Márton / 24.hu

Legutóbb áprilisban írtunk a könyvpiac helyzetéről, akkor több kiadó is azon a véleményen volt, hogy a könyvesbolti eladások drasztikus visszaesése mindent átír, mivel egy ekkora kiesést a kiadók nem tudnak csak úgy átlépni, rendszer szintű külső segítségre lenne szükségük. A Líra Kiadó fél éve arról beszélt, hogy hiába kiemelt időszak az év vége, a tavasszal kieső forgalmat képtelenség behozni karácsonykor. Bár a könyvesboltok jelenleg nyitva tartanak, jóval kisebb a forgalom, sokan nem mennek emberek közé a boltokban sem. Hogy ez mennyiben fogja megváltoztatni hosszú távon a könyvpiacot és az olvasási szokásokat, még nem látni pontosan, de Nyáry Krisztián szerint az tendenciaszerű, hogy mit nem olvasnak az emberek.

Ilyenek nyilván az utazási könyvek az idén. Azt tapasztalom, hogy van mindig egy-egy könyv, amiről beszélnek, főleg a járvány elején, ilyen volt Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című regénye vagy Albert Camus A pestise. De alapvetően ugyanazt veszik szerintem az emberek. Az online könyvvásárlás annyiban más inkább, hogy a rendszer ugyan megpróbál a korábbi kereséseink alapján ajánlani könyveket, de a könyvesbolti kereskedelemben sok múlik a „meglátni és megszeretni” érzésen, hiszen nézelődni tudunk, belelapozni az egyes kötetekbe, vagy az eladó tanácsát kérni esetleg. A nagy számokat nézve nincsen igazán jelentős különbség. Az egész világra jellemző, és nem a vírus az oka, hogy az internet térhódítása miatt az ismeretterjesztő könyvek fogyása csökkenő, míg a szépirodalomé növekvő tendenciát mutat.

Related posts

Új viaszszobrot alkottak Erzsébet királynőről, 800 óráig készült

MOCOHU

A 200 ezer forintos minimálbér mellett 261 700 forintos bérminimum körvonalazódik

MOCOHU

Videózás után jöhetett volna a drámai egyenlítés, de a csattanó a legvégére maradt

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This