15.5 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
chargebackfogyasztóvédelemGazdaságkártalanításMAGYARORSZÁGmegszűnt webáruházorfkturbadowebáruház

Legalább ezer károsultat hagyhatott maga után a megszűnt webáruház

Nagyjából tíz éven át működhetett egy webáruház érdekes konstrukcióban, ugyanis nem eladta, hanem csak bérbe adta a termékeket. Az ezzel kapcsolatos kommunikáció nem lehetett azonban túl jó, mert a vevők közül sokaknak csak a megszűnés után lett világos, hogy tulajdonképpen nem megvásárolták, hanem csak bérbe vették a felkínált műszaki termékeket, a tényleges vételárhoz közeli áron.

Nem volt egyébként semmi előjele annak a webáruház potenciális ügyfelei számára, hogy november 13-án bezárják a turbado.hu-t, a panaszok szerint még az utolsó napokban is vettek fel megrendeléseket, és fogadták a pénzbefizetéseket.

Emiatt sokan jártak úgy, hogy a pénzt beszedték tőlük, viszont árut már nem kaptak. Arra is panaszkodtak egyesek, hogy a webáruház megszűnésével nem tudták érvényesíteni a megvásárolt, meghibásodott készülékre a garanciát.

A vásárlók már csak azért sem gyanakodhattak, hogy valami nem stimmel a webáruházzal, mert – amint a hvg.hu cikkéből is kiderül – a népszerű áru-összehasonlító oldalon, az Árukeresőn évek óta szerepel a „megbízható bolt” felirat a turbado.hu jellemzésénél. Az ilyen minősítés megszerzésének feltétele, hogy a legutóbbi 60 napban legalább 10 felhasználói értékelés érkezzen be a boltról, az értékelések átlaga pedig legalább 4,2 legyen.

Vizsgálódnak elvileg a hatóságok

Számos turbado-ügyfél tett panaszt a fogyasztóvédelmi szerveknél és a rendőrségnél. A csoportjukba feltöltött egyik kormányhivatali válasz szerint felmerülhet csalás gyanúja is, ezért a hatóság az összes panaszt megküldte a Pest Megyei Főügyészségnek.

  • A főügyészség azonban azt írta megkeresésünkre, hogy hozzájuk nem érkezett az ügyben kérelem, így ügyészi vizsgálat sincs folyamatban.
  • A kormányhivatali válaszban is írták, hogy a panaszosok szerint a vállalkozás rendszerint nem tett eleget a számlaadási kötelezettségének, ezért a kormányhivatal a NAV felé is bejelentést tett.
  • A NAV adótitok miatt nem árulta el, folyik-e vizsgálat náluk.
  • Az ORFK azt válaszolta lapunknak, hogy több büntetőfeljelentés érkezett a rendőrség nyomozó hatóságaihoz, melyeket jogerősen még nem bíráltak el.

Egyik olvasónk megküldte azt a bizonylatot, amit a rendelése után kellett letölteni. A bizonylaton nem szerepel az, hogy számla lenne, de egyébként számlaszerűen néz ki, magyar nyelvű. Szállító a máltai anyacég, a Teumt Ltd., eljáró szervezet pedig a máltai cég szlovák fiókja. A magyar Turbado.hu Kft., amelytől a terméket olvasónk megrendelte, nem szerepel a dokumentumon, csak a turbado.hu, mint hivatkozás. Ráadásul 20 százalékos áfát tüntettek fel, de Magyarországon évek óta nincs ilyen áfakulcs – bár a legtöbb vásárló talán nem bogarássza át rendelés után a számlához hasonlító dokumentumot, hogy kiszúrja, az áfa mértéke nem stimmel. Szlovákiában a forgalmi adó kulcsa valóban 20 százalék, de hivatalos megnevezése nem áfa, hanem dph. A bizonylaton csak bruttó kaució/ár szerepel, adóalap és áfaösszeg nem, márpedig egy számlán a szlovák törvények szerint többek között ezeknek is rajta kellene lennie – írta megkeresésünkre egy szlovák adószakértő. A dokumentum szerinte nem bizonyítja továbbá, hogy teljesítés történt volna. Olvasónk azt mondta, számla helyett csak ezt a dokumentumot kapta.

A cégvezető igyekszik mindenkit kártalanítani

A turbado.hu-n már csak Stefan Durina cégvezető videója és közleménye van fenn, amelyben tudatja, hogy az anyavállalat pénzügyi problémái miatt álltak le, próbáltak refinanszírozást, hitelfelvételt, befektetőket keresni, de eddig nem jártak sikerrel. Bízik azonban abban, hogy lesz még folytatás.

Minden hitel- vagy bankkártyával fizető ügyfelet arra kér, forduljon a bankjához, és kérjen teljes visszatérítést (chargeback), de számítson rá, hogy az eljárás igénybe vehet néhány hetet. A csoportbejegyzések szerint van, aki már sikerrel járt, mások még nem. Akik banki átutalással fizettek, azoknak nincs chargeback, ők egy Google-űrlapon regisztrálhatnak pénzvisszatérítésért. A garanciális igényekkel pedig a helyi szervizközpontok felkeresését javasolja. A csoportbejegyzések szerint a szervizek egy része elutasította a garanciális javítási igényt.

Stefan Durina a videójában hét országban mintegy ezer károsultról beszél. Kérdés persze, hogy tudnak-e mindenkiről. Elmondása szerint azért, hogy ki tudják fizetni őket, elkezdték eladni a tulajdonukban lévő dolgokat. Először azokat kártalanítják, akik átutalással fizettek, mert náluk nem biztosított a banki chargeback. Ám ha kivárnak, akkor a kártyásokat is kártalanítják – tette hozzá. Eladná saját, 130 ezer euróra taksált szlovákiai apartmanját is, hogy kifizethesse a kollégáit és az ügyfeleket. Nagy kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni egy ilyen ígéretet egy egyik napról a másikra bedőlő és eltűnő cég tulajdonosától.

A videó alatt található a Google-űrlap, amin háromféle problémát lehet jelezni, ha nem érkezett meg a megrendelt termék, ha megérkezett, de nem működik, illetve ha a garanciális szervizbe küldött terméket nem kapta vissza a fogyasztó.

Felmondott a magyar ügyvezető

November 24-én a Turbado.hu Kft. ügyvezető igazgatója emailt küldött az ügyfeleknek, amelyben azt írta, őket is váratlanul érte a megszűnés. Stampfler Barbara felmondott, de ígéri, hogy a 60 napos felmondási ideje alatt aktívan részt vesz a kármentesítésben. Kijelentette, hogy aki a kft.-nek utalta át a megrendelt, ám meg nem kapott termék árát, azoknak már teljes mértékben visszatérítették a pénzüket. Megemlítette, hogy aki Barionon keresztül fizetett, annak a pénze nem hozzájuk folyt be, hanem a máltai székhelyű, szlovák fióktelepű Teumt Ltd. nevű anyacéghez.

Kerestük Stampfler Barbarát ezen állításokkal kapcsolatban emailben, de nem válaszolt, telefonon pedig nem értük el.

A károsultak csoportjában többen jelezték, hogy a Barionnal gond lehet, de volt olyan bejegyzés is, hogy aki Barionon keresztül fizetett, az már visszakapta a pénzét.

A barionosok is élhetnek a chargebackkel

Megkeresésünkre a Barion Payment Zrt. azt írta, ők kizárólag az online fizetési szolgáltatást biztosították a vásárlásokhoz, ezért törvényileg nincs joguk a Turbado és a vásárló viszonyába beavatkozni. A megrendeléssel, szállítással vagy visszatérítéssel kapcsolatban a kereskedő köteles tájékoztatni a vásárlókat, és a visszatérítésre való igényt is először a kereskedő felé kell jelezni. Amennyiben az nem együttműködő (nem akarja vagy nem tudja visszatéríteni a nem teljesített rendelés árát), akkor lehet a visszatérítési folyamatot elindítani a kártya kibocsátójánál. Ugyanez a helyzet egyébként minden bankkártyás fizetésnél – a chargeback lehetősége akkor él, ha a kereskedő nem hajlandó visszatéríteni a nem teljesített rendelés árát.

Chargeback lépésről lépésre

A chargeback törvényileg és a kártyatársaságok (például VISA, Mastercard) által is szigorúan szabályozott, attól eltérni nem lehet. A folyamat kizárólag a fizetésnél használt bankkártya kibocsátójánál indítható el, a Barionnál nem.

A visszatérítés igénylésének lépései:

  1. A vásárló keresse fel a fizetésnél használt bankkártyát kibocsátó pénzintézetet (például a bankját vagy a Revolutot). A chargeback-igényt személyesen, telefonon vagy elektronikus úton is be lehet jelenteni.
  2. Az igény elindításához a következő adatokra lesz szükség: vásárlás időpontja, kereskedő neve (például Turbado), a fizetésnél használt bankkártya száma, a fizetett összeg.
  3. A visszatérítési igényt minden esetben indokolni kell, például azzal (mint a konkrét esetben), hogy a a kifizetett árut nem szállították le.
  4. A bank kérheti a kereskedővel (például Turbadóval) folytatott írásos egyeztetéseket (megrendelés visszaigazolása, egyéb értesítők, ügyfélszolgálattal váltott levelezések, emailek, chat kommunikáció stb.).

A banki ügyintéző kizárólag hiánytalan adatok esetén köteles befogadni a visszaváltási igényt. Az igény csak írásban, indoklással utasítható el.

Kérdeztük a bankokat is a turbado-visszatérítésekről. A Budapest Bank azt válaszolta, eddig 20 ügyfelük nyújtott be panaszt, jelenleg várják tőlük a chargebackhez szükséges dokumentációkat, hogy elindíthassák a visszaigénylést. Már a kivizsgálás idejére jóváírják a reklamált összeget ügyfeleik bankkártyáján, a kereskedővel szerződésben álló banknak pedig maximum 45 napja van az egyes ügyek kivizsgálására. Kérik, hogy ha van még károsult ügyfelük, mihamarabb jelentkezzen náluk.

Az OTP a konkrét üggyel kapcsolatban üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt. A kártyás fizetőknek a chargebacket ajánlották, de megjegyezték, bizonyos esetekben csak a feljelentés vagy a jogi út vezethet eredményre. A K&H-nál akár kártyás, akár számlás fizetés történt, ha hivatalos reklamációt indít az ügyfél, kivizsgálják a panaszt, és írásban értesítik az eredményről. Ha szükséges, javasolják, vegye fel a kapcsolatot további ügyintézés érdekében a szolgáltatóval, és tegyen rendőrségi feljelentést.

Mint a Bank360 írta, a chargebacket nem lehet a végtelenségig halogatni, jellemzően 120 napon belül kell intézni.

Related posts

Papp Gergő egy Elvis Presley-sziluettet tetováltatott a hátára

MO.CO.HU

BKV: Fiatalabb buszflotta=kisebb karbantartási igény

MO.CO.HU

Hazaengedték Tasnádi Pétert, szabadlábon védekezhet

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This