A Balaton-parti házak kapui mellett, illetve az épületek falán évtizedek óta megjelenő Zimmer frei (Szoba kiadó) feliratok mélyen beépültek a szocializmus évtizedeiben a magyar tengeren nyaralók emlékezetébe – épp úgy, ahogyan a szándékos félreolvasásukkal született Zimmer Feri név, ami a magyar komédiatörténet egyik legszörnyűbb filmjének, az azonos című 1998-as, Tímár Péter rendezte csodának köszönhetően olyanok számára is ismertté vált, akik sosem jutottak el a Balatonig.
Sokakban felmerülhetett azonban a fura kérdés:
Az Arcanum Digitális Tudománytár több mint harmincmillió folyóiratoldalt magában foglaló gyűjteménye erre is megadja a választ, mégpedig sokkal meglepőbbet annál, mint amire számítottunk.
A lapokból kiderül, hogy a századforduló több pesti alakját is így hívták:
A hlaas neve a lapokban 1891 nyarán tűnik fel először: a margitszigeti felső vendéglő mögötti heti halászlé-főzéshez ő szállította az alapanyagot, sőt, személyesen felügyelte az öt jókora kondérnyi étel elkészültét.
Ekkorra talán már ismert tagja volt a fővárosi halpiacnak, neve meglepő módon azonban csak 1908-ban bukkant fel a Központi Vásárcsarnokban boltot működtetők listáján.
Ennek magyarázatát a cégekben történt változásokról mesélő Központi Értesítő adja meg: a dokumentumok szerint Zimmer ebben az évben vette át ugyanis a Fanda Ágoston és Zimmer Péter-féle halkereskedelmi céget, de talán már korábban is ott dolgozott.
A nem csak a Nagycsarnokban, de a József (ma József nádor) téren is üzletet öröklő, a vállalkozás másik alapítójának leszármazottját, Fanda Emmát feleségül vett férfinak innen kezdve egyre többször került elő a neve, hiszen az 1820 óta működő Fanda- és Zimmer-féle cég az ország legnagyobb halüzlete volt, így Ferenc azonnal a húsipar világának középpontjába csöppent.
A cég két év múlva már nem csak az összes nyugat-európai halpiacra szállított magyar halat, illetve hozott onnan itthon nem tenyésztett fajtákat, de a Balatoni Halászati Rt. kizárólagos képvislőjeként is működött, így egyedüliként árusíthatta például a nem csak belföldön, de Európa-szerte népszerű balatoni fogast, jókora bevételhez juttatva a tulajdonost.
Mindez az exkluzivitás a vásárlókörben is megmutatkozott, hiszen a felső tízezer számos tagja, így József főherceg asztalára is szállított, sőt, a legelőkelőbb szállodák és éttermek is tőle vásároltak ahelyett, hogy a bécsi importőrökre bízták volna az ügyet.
A kagylók világában kitűnő minőségűnek számító Whitstable-i, majd Ostende-i osztrigából mindig jól felszerelt Zimmer a magyar vidéket is ellátta, a cég pályája pedig egészen a kommunista hatalomátvételig töretlen volt.
1924-ben a Kálvin tértől néhány lépésnyire álló Gönczy Pál utcában megalapította a Zimmer Ferenc Halkereskedelmi Rt.-t, aminek főbb posztjait még húsz évvel később is a családtagok – köztük fia, ifj. Zimmer Ferenc – töltötték be.
A háború derekán két üzletük még mindig ugyanott – a József nádor téren, illetve a Nagycsarnokban – működött, de időközben egy harmadikkal is kiegészült, sőt, a Balatoni Halászati Rt-ben vállalt szerepüket is megőrizték.
A saját tógazdaság berendezésén gondolkodó céget végül a fegyverek elcsendesedése utáni hónapok küldték padlóra: a Demokrácia című lap (1945. szeptember 16.) kiteregette az ifjú Zimmer nyilas múltját, aki 1938-ban „a Szálasi-pártot választotta vadászterületéül”, cserébe pedig a Külkereskedelmi Hivatal
„Zimmer a magyarországi folyami és tavi halak diktátora lett” – olvasható a tudósításban.
Az írás a folytatásról is megemlékezett: eszerint a férfi gróf Széchenyi Lajossal társult, majd berlini segítséggel közel félszáz honatyát tudtak becsempészni a magyar parlamentbe.
1941-ben Szálasi helyett már Imrédy Béla pártját fogta, és a zsidók kitelepítésének egyik szószólójaként működött, sőt, ő hívta Budapestre a közgazdász Edmund Veesenmayert, az NSDAP és az SS magas rangú tagját (Hitler őt később teljhatalommal ruházta fel Magyarországon), és Imrédyvel együtt, Zimmerék Horánszky utcai lakásában kidolgozták a terveket, ami végül Magyarország németek általi megszállásához vezetett.
Az ifjabb Zimmer a cikk megszületésekor már a Markó utcai népügyészségi fogházban ült, a következő év májusában pedig a Népbíróság háborús bűntett bűnösnek találta, és tíz évi fogházra, vagyonelkobzásra, illetve állásának nyugdíj nélkül elvesztésére ítélte – utóbbit teljesen feleslegesen, hiszen igazgatósági tagságát, illetve cégvezetői jogait már a Budapesti Törvényszék 1945. július 18-i döntése alapján elveszítette.
A következő év márciusában megindult a Zimmer-féle vállalat felszámolása, az egykor gazdag kereskedő és fiának neve pedig örökre eltűnt a város történetéből.
És hogy mi volt igaz a kommunisták által felhozott vádakból? Vajon ténylegesn, a nácikkal való aktív kollaborációról volt szó, vagy egy bonyolult koncepciós per eredményéről számoltak be a lapok? Ezekre a kérdésekre talán sosem születik majd mindenkit kielégítő válasz.
