A cseh Husz János a Konstanci zsinat ítélete alapján szenvedett máglyahalált eretnek tanai miatt. Követői évekig titokban élt tovább, majd 1420-ban egy felkelés során a huszita mozgalom a történelem színpadára lépett. Több pártra szakadtak, amelyekből végül a kelyheseknek és a táboritáknak nevezett csoportok erősödtek meg, de soraik közt bőven akadtak egészen radikális nézeteket valló csoportok.
A kor Európája tele volt az anyaszentegyházat elutasító, eretnek mozgalmakkal, amelyeket nyugaton minden eszközzel igyekeztek felszámolni, de legalábbis elűzni. Az üldözöttek közül sokan kelet felé menekülve eljutottak a Cseh Királyságba is, ahol sok új taggal bővítették soraikat. Közülük is a pikárdok és a adamitákként is emlegetett csoport volt a legszélsőségesebb, róluk jelent meg egy kisebb összeállítás a Múlt-kor.hu-n.
Mindenki mindenkivel
A pikárdok, vagyis a „szabad lélek testvéreinek” mozgalma Hollandiából indult, eredetileg olyan embereket tömörített magába, akik Istent akarták szolgálni, de egy szerzetesrendbe sem szerettek volna belépni. Kétkezi munkát végeztek, betegeket ápoltak és más hasznos tevékenységeket folytattak.
Csakhogy idővel a magasztos eszmékből csupán a test és a lélek szabadságának hirdetése maradt. A gyakorlatban ez annyit tett, hogy mindenki mindenkivel közösülhetett. A husziták radikális irányzatai már a szexuális energiák segítségével próbáltak kapcsolatba lépni a felsőbb hatalmakkal.
Nem tűrték tovább
Az adamiták egy része rendszeresen közösült azonos nemű társaival is nyilvánosság előtt, és végül ez volt az, amit a husziták sem tudtak tolerálni: minden adamitát és pikárdot elűztek tábori központjukból.
Vavřinec krónikás szerint az adamiták nappal paráználkodtak, éjjel pedig gyilkoltak. Hiába adtak nekik a táboriták számtalan esélyt, megtagadták az akkori világ rendjét, és nem voltak hajlandók elfojtani túlzó vágyaikat.
Miután Jan Žižka kiadta a parancsot megsemmisítésükre, a táborukat bekerítették, a bent lévőket lemészárolták, akivel pedig nem végeztek azon nyomban – hetven férfit és nőt –egy plébánia melletti csűrbe terelték, amit aztán rájuk gyújtottak.
Az ördög fiai
A leszámolás elől csak egy kis létszámú csoport tudott csak elmenekülni, egy közeli folyó szigetén kerestek maguknak búvóhelyet, ahol
a tűz körül táncoltak, extázisba esve tomboltak és tömegesen szeretkeztek. Amikor pedig éjfélt ütött az óra, elkezdtek a környéken gyújtogatni, ölni, pusztítani mindent, amit csak értek
– írta Enea Silvio de’Piccolomini, a majdani II. Piusz pápa a Historia Bohemica című művében. Állítólag élvezettel vágták át áldozataik nyakát, és az ördög fiának hívták magukat.
Žižka őket sem hagyta életben, öldöklő csatában sikerült győzelmet aratnia, és csupán egyetlenegy életet hagytak meg. Azt is csak azért, hogy kihallgathassák. A szekta felszámolásával és a bűncselekmények megtorlásával a husziták nyilvánvalóan üzenni akartak a külvilágnak: nem mindegyikük perverz szadista.
