15.5 C
Budapest
September 29, 2023
2020 – 2023 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
betörésGazdaságMAGYARORSZÁGrendőrségtolvaj

Még a néma kacsák is kellettek a tolvajnak

A Kiskunmajsai Rendőrőrs munkatársai nyomozást folytattak egy 21 éves helybélivel szemben, aki a gyanú szerint hét betörést követett el 2020 márciusától júniusáig – olvasható a rendőrség honlapján.

A tettes általában a kerítésen bemászva jutott be az ingatlanok területére. Volt, amikor az udvarról lopott, előfordult az is, hogy a melléképületbe ment be, és volt olyan is, hogy besurrant a nyitott házba. Három lakásba csak úgy tudott bejutni, hogy az ajtót felfeszítette.

Az elkövető nem válogatott, mindent vitt, ami a keze ügyébe került: kerékpárokat, szivattyút, táskát, készpénzt, kézi szerszámgépeket, kazánt, radiátorokat, sőt még fagyasztott húst, befőtteket, akácfát, ráadásul két néma kacsát is.

A rendőrök – kihallgatását követően – őrizetbe vették a betöréssorozattal gyanúsítható helybélit. A fiatal házát átkutatták, ahol az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták, lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosoknak. A tolvajt letartóztatták.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Caroline Blumerg

Related posts

Balavány: Abbahagyhatná végre a kormány a mégis-mégse kommunikációt

MO.CO.HU

Edvin Marton és családja úgy döntöttek, hogy Balira költöznek

MO.CO.HU

Márki-Zay Péter: El kell juttatnunk minden postaládába az igazságot

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This