14.2 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
blackpinkk-popMAGYARORSZÁGSzórakozás

A lánybandákból is Dél-Korea hozza az új generációt

Pár napja egyre jobban próbálja az arcomba tolni a Netflix a legújabb dokumentumfilmjét, aminek előzetesében négy lány énekel és táncol olyan átéléssel, ami még Britney Spearsnek sem sikerült 2001-ben az MTV-s fellépésén, amikor egy kígyóval a vállán énekelt. Adtam egy esélyt az előzetesnek, amiben rögtön a Blackpink nevű csapattal találtam szemben magam és aminek a neve ismerősen csengett, ugyanis Lady Gaga, Dua Lipa és Selena Gomez is kiadott egy-egy dalt velük közösen.

Mivel tavaly ilyenkor megírtuk a hasonló sikereket elérő koreai fiúegyüttes, a BTS titkát, ideje, hogy most a Blackpinkkel is foglalkozzunk.

A Blackpink létrejöttéhez először is az kellett, hogy egy másik banda bemondja az unalmast. 2016-ban járunk, amikor az éppen menő 2NE1 K-pop banda feloszlott, két évvel azután, hogy utoljára zenét adtak ki a kezeik közül. Az őket menedzselő YG kiadónak pedig eszébe jutott, hogy a világnak szüksége van egy újabb lánybandára. Ekkor robbant be a Blackpink, ami azóta túlszárnyalta az összes elődjét, többszöri rekordot döntött YouTube-on és az első K-pop banda volt, amelyik meghívást kapott a Coachella nagyszínpadára és Grammy-díjat nyert az év nyári slágere kategóriában.

Jennie Kim, Rosé, Lisa és Jisoo. Fotó: Roger Kisby/Getty Images for YouTube/Getty Images

A csapat négy tagja, Jisoo (polgári nevén Kim Dzsiszu), Kim JennieRoseanne Park és Lalisa Manoban mindannyian más országban nőttek fel, így hárman közülük gyakorlatilag belecsöppentek a koreai kultúrába, amikor az YG-hoz kerültek. Jennie tízéves korában Szöulból Új-Zélandra költözött anyjával, akivel eredetileg csak nyaralni mentek oda, de annyira megtetszett nekik a légkör, hogy haza se mentek. Park Új-Zélandon született, családjával nyolcévesen Ausztráliába költözött. Manoban, aki közülük a legtöbb Instagram-követővel rendelkezik, Thaiföldön született, és tizennégy évesen költözött Dél-Koreába egyedül. Jisoo az egyetlen, aki Koreában nőtt fel, számára az angol nyelv okozott problémát, ugyanis rajta kívül a többiek elég jól beszélik.

A Pussycat Dolls után is van élet a lánybandák számára

A bandának nincs megható születéstörténete, nem a véletlen hozta össze őket, ráadásul a tagokat öt éven keresztül trenírozták: minden nap órákon keresztül kellett énekelni és táncolni tanulniuk. 2016-ban a YG tonnaszámra kezdte reklámozni a jóformán még össze sem állt csapatot különböző kampányokkal – ennek köszönhető, hogy az első kislemezük megjelenésekor már több ezer rajongójuk volt, akik kíváncsian várták, kik lesznek a 2NE1 utódjai.

YG Entertainment, a koreai óriásvállalat

Az YG Entertainment Korea legnagyobb szórakoztatóipari vállalata, ahol futószalagon termelik a sztárokat, akiket tizenéves korukban felkarolnak, majd éveken keresztül képzik őket. Minden esetben szerződést írnak az alanyokkal, akiknek olyan szabályokat kell betartaniuk, mint például tilos bulizniuk, dohányozniuk, vezetniük és szerelembe esniük, mert az is a karrierjük rovására mehet. A K-pop kultúráról érdemes megemlíteni, hogy a zenei műfaj rajongói ARMY-nak nevezik magukat, és elszántan próbálják minél nagyobb sikerhez juttatni kedvenceiket. Az ARMY tagjai általában annyira összetartanak, hogy ha megalakul egy újabb banda, automatikusan szeretik és támogatják: ha úgy vesszük, a bandák bármit csinálhatnának, akkor is híresek lennének, hála a rajongók támogatásának.

Azt akarták, hogy minden területen megfeleljünk a sztenderdnek. Egy nap három-négy táncpróbám volt, két-három tanár tanított énekelni, tizennégy órán keresztül gyakoroltunk mindent. Nagyon nehéz volt. Minden tizennegyedik napon kaptunk kimenőt, tizenhárom napig pedig folyamatosan gyakorolni kellett

– mondja Jisoo a Netflix Lights Up The Light című dokujában. A banda erőssége abban is rejlik, hogy egymáshoz passzoló, de mégis különböző személyiségeket válogattak össze, akik egymás mellett rivalizálás nélkül férnek meg. Ez a harmónia a színpadon is meglátszik, hiszen nem akarják lenyomni a másikat, mindenki tudja, mi a feladata a csapatban. Erről ők maguk is meséltek a dokumentumfilmben, amiben azt is elmondták, hogy a YG programjában töltött évek alatt rengeteg formációban kellett vetésforgószerűen kipróbálniuk magukat, de egyik sem volt olyan komfortos, mint a mostani. Egy időben arról is szó volt, hogy a kiadó egy hatalmas csapatot akar elindítani, amiben tizenheten vettek volna részt, de ezt a számot aztán túlzásnak érezték.

Egyszerűen csak klappoltunk, mi négyen. Általában van valaki, aki kicsit jobban előtérbe akar kerülni, mint a csapattagjai, ezért folyamatosan harcolnak egymással a tagok. Amikor mi kerültünk egy csapatba, azonnal tiszta sor volt, hogy ki mit csinál, és ki mihez ért jobban. Emiatt működünk ilyen jól

– mondta Jisoo, akit a legokosabb tagként jellemeznek a filmben, és aki rendkívül zárkózott is egyben. Jennie a perfekcionista, aki mindig mindenből a maximumot akarja kihozni. Park a magába fordulós típus, aki gyakran szeret elvonulni és zenéket írni, amit sokszor éjszaka tesz, mivel álmatlanságban szenved. Manobanról úgy nyilatkoznak, mint a csapat lelke, aki annyira energikus és pozitív, hogy ő az állandó hangulatfelelős.

A csapat klipjeire különösen nagy hangsúlyt fektetnek, és a K-popban megszokott, előző generációs bandákkal ellentétben sokkal mozgalmasabb, színesebb és divatosabb elemeket vetettek be. A How You Like That című számuk képi világban például már inkább hasonlít egy teljesen átlagos popdal vizualitására, a „K” előtag nélkül. A videóklip egyébként rekordot döntött, huszonnégy óra alatt 84 milliószor nézték meg YouTube-on. Az sem elhanyagolható tény, hogy jelenleg nem létezik a piacon egyetlen másik, ennyire felkapott K-pop lánybanda sem, szóval ha valaki kifejezetten ezért a műfajért rajong, be kell érnie a Blackpinkkel.

A zenék megírására külön emberük van, méghozzá egy Teddy Park névre hallgató dalszövegíró és producer személyében, aki a koreai popszakmában igen elismertnek számít. A Blackpink, mint K-pop szenzáció képlete világos: jó, ha vannak olyan elszánt rajongói az embernek, mint az ARMY, ahogy az sem árt, ha Ázsia legnagyobb sztárcsináló vállalata felkarol, hogy A listás popsztárt faragjon belőled.

Kiemelt kép: Rich Fury/Getty Images for Coachella

Related posts

Kakaskodó sasokhoz hívták ki a minnesotai rendőröket (videó)

MOCOHU

Magyarország veszi a legtöbb fegyvert a német gyártóktól

MOCOHU

Vadászati világkiállítás: már több mint 780 ezren látogattak ki

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This