0.3 C
Budapest
December 5, 2023
2020 – 2023 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
akkumulátorandroidMAGYARORSZÁGmobilokostelefonTech

Erre figyeljen, ha hosszú életű telefont akar

A legtöbben 2-3 évente váltanak okostelefont, a döntésben pedig komoly szerepe van a frissítések elmaradásának, a készülék lassulásának, vagy egy új modell bemutatásának. Ha viszont nem szeretnénk ilyen sűrűn több száz ezer forintot költeni új kütyükre, érdemes néhány egyszerű dologra figyelni, ezekkel ugyanis sokat hosszabbíthatunk a mobilunk élettartamán – írja a Slashgear.

Rendszerfrissítések és alkalmazások

Első és legfontosabb, hogy a gyártó által javasolt szoftverfrissítéseket mindig telepítsük. Ez azért fontos, mert a frissítés nemcsak új funkciókat, de már meglévő hibákat is képes befoltozni. Ha tehát a megjelenéskor nincs pár percünk a telepítésre, rövid időn belül érdemes azt bepótolni.

Az alkalmazások telepítésénél érdemes figyelmesen eljárni, és megnézni, milyen funkciókhoz is kér engedélyt az applikáció, illetve átgondolni, hogy hagyjuk-e a háttérben futni akkor is, ha épp nem használjuk. Amennyiben sok alkalmazásnál járunk el így, azok a tudtunkon kívül is fogyaszthatják az adatkeretünket, ráadásul a készülékünket is lassíthatja. Ennek módosítására a Beállítások Akkumulátor fülét lekoppintva van lehetősége.

Ahogy a számítógépünk esetében, úgy a mobilunkon is érdemes figyelni, hogy a kezdőképernyőnkent ne pakoljuk tele felesleges dokumentumokkal és widgetekkel.

Mivel ezek az alkalmazások a háttérben futnak, komoly hatással lehetnek az Android telefon processzorára és akkumulátorának élettartamára is. A teljesítmény javítása érdekében tehát célszerű eltávolítani a felesleges widgeteket.

Westend61 / Getty Images

Tartsuk rendben a mobilt

A számítógépek világában van néhány alapszabály, amit minden eszköz esetében érdemes figyelembe venni. Fontos, hogy mindig maradjon elég memória és tárhely a rendszernek, ugyanis ha ez nincs meg, lassul és hosszútávon használhatatlanná válik a telefon. Érdemes arra is figyelni, hogy ne telepítsünk olyan programot a készülékünkre, aminek nem ismerjük az eredetét. Az androidos mobilok esetében így csakis a Google Play Store-ban helyet kapó appokhoz érdemes nyúlni, ezeket ugyanis rendszeresen ellenőrzi a techóriás.

Amire még ennél is kevesebb figyelmet fordítanak a felhasználók, az a gyorsítótár időközönkénti ürítése.

Ez a funkció teszi lehetővé az alkalmazások számára az ideiglenes adatok tárolását, hogy gyorsabban betölthessék azokat egy-egy alkalmazás esetében. Idővel azonban ezek a fájlok felhalmozódnak, elkezdhetnek sérülni, ami az alkalmazások helytelen viselkedését vagy összeomlását okozhatják. Bár a legtöbb app már önmaga kezeli a gyorsítótárát, érdemes időnként nekünk is megvizsgálni azok állapotát. Ezt a Beállításokon belül található Alkalmazások listában tehetjük meg.

Sokan vannak olyanok is, akiket zavar a túlzottan sok értesítés. Szerencsére már erre is van megoldás, ugyanis a Ne zavarjon funkcióval könnyedén kizárhatjuk a külvilág zajait néhány órára. Az értesítésekkel ezt követően nem jár majd hang vagy rezgő hatás, és nem jelennek meg a zárolási képernyőn vagy az értesítési panelen sem, amíg a funkciót újra le nem állítjuk. A Ne zavarjon lehetőséget az értesítősor kétszeri lehúzásával elérhető menüsorban találjuk.

Varga Jennifer / 24.hu

Akkumulátor

A telefon folyamatos használata közben előfordulhat, hogy elfelejti vagy direkt figyelmen kívül hagyja, hogy időközönként újraindítsa a mobilját. Márpedig ez a folyamat segíthet a szoftverrel kapcsolatos problémák megoldásában, javíthatja a teljesítményt, és megakadályozhatja az operációs rendszer lefagyását is. Bár nincs meghatározott időkeret, számos szakértő egyetért abban, hogy legalább hetente egyszer újra kell indítani az Android-telefont.

Az akkumulátorhasználat is kulcsfontosságú kérdés a telefon egészsége szempontjából, így érdemes itt is néhány alapszabályt betartani. Mivel a legtöbb lítium-ion akkumulátornak 400-500 töltési ciklusa van, ezután sokszor olyan rossz lesz a teljesítmény, hogy muszáj lecserélni. Egy töltési ciklusnak az számít, ha nulláról egészen a 100 százalékos töltöttségi szintig megyünk. Azonban ha hosszabb élettartamot akarunk elérni,

fontos odafigyelni rá, hogy soha ne merítsük le teljesen, és ne is 100 százalékig töltsük a készülékünket.

A Samsung például azt javasolja, hogy mindig tartsuk legalább 50 százalékon a töltöttségi szintet, 85 százaléknál pedig lehetőség szerint ne töltsük tovább a készüléket. Az újabb Samsung modelleken már van olyan funkció, amellyel korlátozhatjuk a maximális töltöttség szintjét az előbb említett 85 százalékos értékben. Végül érdemes arra is odafigyelni, mely appok szívják le legjobban a mobil aksiját. Erről az alábbi cikkünkben írtunk tételesen.

The post Erre figyeljen, ha hosszú életű telefont akar first appeared on 24.hu.

Related posts

Ukrajna menekítette ki Sahraa Karimit Kabulból

MO.CO.HU

Többféle pályázatból is kaphatnak forrást a kis- és középvállalkozások

MO.CO.HU

Kiment a rendőrség a legcukibb betelefonáló hívására

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This