Régi, íróasztal fölé szögezhető bölcsesség, hogy azok a legjobb történetek, amelyekben minden szereplőnek megvan a maga igazsága. Semmi nem bizonyítja olyan szépen ezt a tételt a mai mozikínálatból, mint Szakonyi Noémi Veronika első nagyjátékfilmje. A Hat hétben a tizenhét éves, megesett pingpongozó, Zsófi elhatározza, hogy örökbe adja születendő gyerekét egy kedves és felkészült párnak, amely évek óta sikertelenül próbálkozik a gyerekvállalással.
Annyira egyértelmű és világos a helyzet – az anya le akar mondani gyerekéről, az örökbefogadók alkalmasak a feladatra –, hogy még a magyar bürokrácia sem gördíti szokásos akadályait a film hősei elé. Ám a törvény garantál hat hetet a biológiai anyának és az új szülőknek is, hogy meggondolják magukat. Ebben a végtelenül feszültnek és sorsfordítónak ábrázolt hat hétben pedig Zsófi elbizonytalanodik afelől, hogy helyesen döntött-e.
Noha szorosan kötődik a családalapítás modern intézményeihez, a Hat hétben van valami az antik görög drámák lecsupaszított erkölcsi dilemmáiból és az ezek feloldhatatlansága miatt támadó, kínzó feszültségből.
Vagyis a Hat hétben nagyon gyorsan eljutunk attól az örömteli pillanattól, amikor mindenki nyertesnek érezheti magát, addig a pontig, amikor senki nem nyerhet.
A leleményesen megtalált alapötlet, az örökbe adást követő hat hét drámai potenciáljának felismerése Szakonyi társ-forgatókönyvírója, Vincze Máté Artur érdeme, aki évek óta foglalkozik az örökbefogadás jogi és társadalmi környezetével. Mindketten dokumentumfilm-rendezőként végeztek, bár Szakonyinak a Színház- és Filmművészeti Egyetem csak az egyik állomás iskoláinak tekintélyt parancsoló sorában: a Budapesti Corvinus Egyetemre, a jénai egyetemre, a Pekingi Filmakadémiára és a New York-i Egyetemre is járt, ami miatt joggal tarthat számot a „legtúlképzettebb magyar filmrendező” címére. Dokumentumfilmes érzékenysége mindenesetre világosan látható a Hat hétben, elsősorban a főhős rezdüléseit gondosan lekövető és jelentőségteljessé nagyító stílusán, másrészt a Zsófit játszó Román Katalin kiválasztásán.
Románnak ez az első filmszerepe, amivel rögtön el is nyerte a Magyar Filmkritikusok Díját. Olyan lányt játszik, akiben lebírhatatlan küzdésvágy munkál. Szüksége is van rá, mert egyedülálló, szétcsúszott, zugivó anyja nem tűnik alkalmasnak rá, hogy egyben tartsa a csonka családot, amelyben Zsófi nyolcévesforma húgáról is gondoskodni kell. Első pillantásra Zsófinak azért érdemes lemondania a gyerekéről – azon kívül persze, hogy az apa egy idióta, semmirekellő kamaszfiú –, mert nem tud felelősséget vállalni egy újszülöttért. Valójában viszont az a helyzet, hogy Zsófi több és komolyabb felelősséget cipel a hátán, mint a legtöbb felnőtt. A gyerekkel inkább az a baja, hogy még egy ilyen terhet már ő sem bírna el.
Kézenfekvő alkotói döntés, hogy egy akkora küzdőt, mint Zsófi, a sport éltet. A lány nemcsak rémes családi háttere miatt adná örökbe a gyerekét, hanem azért is, hogy folytathassa a versenyszerű pingpongozást. A sportcsarnok volna az ő természetes közege, és viszolyog a terhesség meg a szülés miatt megváltozó – elnehezülő, gyógyulásra szoruló – testétől, amelynek állapota rontja esélyeit az Európa-bajnokságon.
Ez a konok és lenyűgözően bátor hősnő a hatvanas-hetvenes évekbeli magyar dokumentarista művészfilm fontos nőalakjaira hasonlít, mindenekelőtt Mészáros Márta két emlékezetes szereplőjére: a Kovács Kati által alakított Erzsire az Eltávozott napból és Monori Lili Julijára a Kilenc hónapból. A Kilenc hónap és a Hat hét története egyébként is összecseng, mint ahogy Mészáros egy másik emlékezetes filmje, az Örökbefogadás témája is ide kapcsolható.
A korai Mészáros-filmek feminista elhivatottsága és dokumentumszerű nyersessége köszön vissza a Hat hétben, és ez az igazságkereső forma gondoskodik róla, hogy képtelenek legyünk elfordítani a fejünket Zsófi kálváriájáról. Másfelől Szakonyi, Vincze és a harmadik forgatókönyvíró, Daoud Dániel kortárs mintákra is alapozhattak, főként a belga Dardenne testvérek ünnepelt szociodrámáira – Román Katalin megtalálása a főszerepre valóban felér a Rosetta vagy a Srác a biciklivel kamaszhőseinek kiválasztásával.
Tanulságossá pedig az a magyar filmben ritkán látható helyzet, amikor, ha csikorogva és nem éppen a leghatékonyabban, de mégiscsak működik a magyar szociális ellátórendszer, és ez mégsem bizonyul elegendőnek a sérülések elkerüléséhez. Anya, apa, másik anya, szociális munkás, hivatalnok – mindenki a legjobbat akarja, mégis félő, hogy kártyavárként omlik össze az örökbe adás bonyolult építménye. Ez a dráma.
Hat hét (2022), 95 perc. 24.hu: 9/10.
The post Egyvalami nehezebb egy újszülött örökbe adásánál: visszakérni first appeared on 24.hu.
