8.5 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
államBelföldépítéslázár jánosMAGYARORSZÁGminiszter

Lázár János lenne az állami „építkezéskirály” egy friss dokumentum szerint

Közzétették a kormány honlapján az állami építkezésekről szóló törvény tervezetét, amit Lázár János minisztériumában készítettek – írja a 444.hu.

A portál szerint mindebből kiolvasható, hogy amit a magyar állam építtetni fog a következő időszakban, annak így, vagy úgy köze lesz Lázár Jánoshoz.

Egyébként az új jogszabály olyan beruházásokra vonatkozna, amelyek elérik a közbeszerzési értékhatárt, és legalább 50 százalékban állami és/vagy uniós pénzből valósulnak meg.

De innen jöjjenek a Lázár Jánost érintő kérdések:

  • A tervezet szerint a jövőben „állami építési beruházási keretprogramot” alkotnának, első körben 2035 végéig, amiben összefoglalnák, milyen beruházásokra készülnek. A programot szintén a Lázár vezette Építési és Közlekedési Minisztériumban írnák.
  • Ellenőrző bizottságokat hoznának létre, élükön miniszterekkel vagy az általuk kinevezett politikai vezetőkkel és társelnökként Lázár Jánossal, illetve az ő delegáltjával.
  • Létrejönne továbbá az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács, benne különböző kamarák, hatóságok és a MÁV vezetőivel, ennek szintén Lázár lenne az elnöke. A Tanács iránymutatásai alapján Lázár rendeleteket alkothatna.
  • Sőt, ezen túl Lázár hozná létre az egyes beruházásokhoz szükséges projektszervezeteket is, és ő szabná meg a tagok feladatait.

Azaz végül minden állami építkezés építtetője Lázár János lenne, hacsak másképp nem rendelkeznek – írja a 444.hu.

The post Lázár János lenne az állami „építkezéskirály” egy friss dokumentum szerint first appeared on 24.hu.

Related posts

Lengyel gép miatt riasztották a Gripeneket

MOCOHU

A 16 éven felüli britek 80 százaléka már mindkét oltást megkapta

MOCOHU

A Samsung megcsinálta az eddigi legmenőbb telefonját

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This