2.7 C
Budapest
February 2, 2023
2020 – 2023 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
a nőantal gézánéfeminizmusismeretlen magyarokKultúraMAGYARORSZÁGszociográfiaszociológiatúl a palotákonújságújságírásvillám utca

Álruhában járt a legszegényebb pestiek közt Antal Gézáné, a magyar újságírás elfeledett zsenije

Az első világháború előtti évek Magyarországán a nőknek még nem volt szavazati joguk, számos szakmában pedig egyáltalán nem találkozhattunk velük – az urnákhoz csak az 1920 januári nemzetgyűlési választásokon léphettek először, a mérnöknők hazai úttörője, Pécsi Eszter pedig csak hat héttel később, március 8-án vehette át az építészdiplomáját.

Kivételek persze a boldog békeidőkként emlegetett korszakban is voltak, akik megpróbálták a lehetetlent:

betörni a férfiak által uralt területekre.

Ilyen volt az első hallásra teljesen hétköznapi nevű Antal Gézáné (Wertheimer René, 1873-1914) is, aki miközben Barna Izidor, az Esti Ujság szerkesztője mellett csiszolta újságírói tudását, 1910-ben, a Divat Újság kozmetikai rovatának szerkesztőjeként saját névvel tűnt fel a magyar sajtóban.

A következő évben a frissen alapított polgári radikális lap, a Világ hasábjain is feltűnt szerző 1912 elején már mindkét lap életéből kivette a részét, sőt, 1914 elejétől a Feministák Egyesülete által létrehozott A Nő is foglalkoztatta.

A nő a három újság közül a Világban valódi úttörő munkát végzett, hiszen

sokszor álruhában, koldusnak, vagy épp cselédnek öltözve járta Pest utcáit és épületeit, hogy testközelből ismerhesse meg a legszegényebbek mindennapjait, a születéstől egészen a halálig.

Az elesettek életét bemutató cikkeivel jókora visszhangot keltő, hirtelen az éledező hazai szociográfia, illetve a tényfeltáró újságírás fontos alakjává vált Antalné az összegyűlt, sokszor publikálatlanul maradt történeteket 1913 tavaszán könyvvé foglalta össze, júniusban pedig megjelent a Tul a palotákon – Pesti riportok, ami ötven, hosszabb-rövidebb életképet villantott fel.

Az egymástól független történetekből álló könyv jó részében csak a színtiszta empátia, illetve a pontos dokumentálás iránti szenvedély érhető tetten, a könyv vége felé haladva azonban az ítélkezés morzsái is feltűnnek – ez persze nem nyomja rá a bélyegét az egész kötetre, aminek első kiadása a magyar szociográfia egyik legfontosabb, nyomtatott alakban nehezen hozzáférhető alapműve.

A nyugat-európai nagyvárosokban szerzett tapasztalatait Budapesten kamatoztató nyomdász-könyvkereskedő, Dick Manó a Freud-iskola könyvei mellett a legfrissebb tudományos köteteket is magyarra fordító cégének köszönhetően világot látott kötet ma meglepően ritkának számít: az Axioart adatbázisa szerint mindössze egy 2011-es aukción tűnt fel egy példánya – cikkünk fotóin épp ez az első kiadású darab látszik –, a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívumában azonban teljes hosszában szabadon elérhető, illetve letölthető.

Dráma és tragédia

A kötet a névteleneket és a senki halottait összegyűjtő furgon bakján indít, amivel a „grátisz halottakat” gyűjtötték be a pesti éjszakában, majd vitték azokat gyalulatlan koporsóban az Új Köztemetőbe. A plasztikus leírásból kiderül, hogy a faládákat leeresztés helyett ilyenkor egyszerűen csak éjjelente, gyertya és fáklya fénye nélkül, a sötétben dobják a kiásott sírgödrökbe, a legtöbb pedig a zuhanástól el is törik.

Horváth Júlia / 24.hu

A felfedezés Vizafogón folytatódik, ahol a nő egy, a korban megszokottnak számított módon több család által is lakott szobába lép: itt, egy cipész és műhelye, egy üveges tót otthona és teljes üzlete (ami egy hátizsákként felvehető szekrényt jelentett), kártyázó munkások, valamint két, egymást nem ismerő lány közös ágya mellett fedezi fel az ebédlőasztalon felravatalozott héthónapos Jánoskát, akit arra az időre levettek az asztalról, míg megebédelnek.

Antalné következő útja a tízes években bagatelbíróságként elhíresült intézménybe vezetett, ahol a legalacsonyabb összegű kereseteket tárgyalták: a bírókat a peres felektől a biztonság kedvéért ráccsal elválasztó teremben rendszerint a részletre vásárolt árukat – vásznak, borotvák, szemüvegek, esernyők, festmények, napernyők, vagy akár revolverek – eladó cégek képviselői, valamint a törlesztést különböző okokból beszüntető ügyfelek jelentek meg, hiszen utóbbiak sokszor rájöttek, mégsincs szükségük a megvásárolt holmikra, előfordultak azonban ennél szomorúbb légkört idéző, magánszemélyek közti perek is.

A plasztikus leírásokat olvasva egyértelműen látszik, hogy a szerző a legteljesebb kép átadására törekedett, így fekete-fehér fotók nélkül is könnyedén elképzelhetjük a helyszíneket – köztük az elveszett emberek tanyájának nevezett, ma is azonos céllal működő Alföldi utcai házat (erről külső és belső képek itt láthatók), ahol alig néhány pillanattal a megérkezése után máris hárman tesznek neki szexuális ajánlatokat (ez persze pillanatokon belül verekedést szül), a női osztályon pedig tucatnyi hajléktalan nő történetét ismeri meg.



A Dohány utcai zsinagóga tucatnyi kategóriából álló esküvői díjszabásának bemutatása ezek után már szinte felüdülést jelent, a következő oldalon azonban újra a teljes kilátástalanság árad a szövegből, hiszen a Honvéd utcai iskola téli ruhaosztásán várakozó anyák közé csöppenünk, akik arról beszélnek, hogy a gyermekeik milyen munkákkal tudják segíteni a család életben maradását.

Horváth Júlia / 24.hu

A csoport figyelme itt hirtelen egy anyára terelődik, aki arról számol be, hogy miután családja két napon át egyetlen falatot sem evett, ő leforrázta a kezét, a gyerekek egész napos szemétkotrása pedig alig néhány fillért hozott, úgy döntött, magához köti a gyerekeket, majd a Dunába ugrik velük. A környéken lévők még épp időben fogták ki őket, a rendőrségre való szállításuk után hazatérve azonban sosem váltak újra teljes családdá, hiszen az otthon előtt már ott állt a vízibeteg férjért érkezett halottaskocsi.

Antalné a gyermekbíróságon sem talál pozitív kicsengésű történeteket, hiszen az utcáról bevitt gyerekek mind valamilyen kihágás, csavargás, vagy épp prostitúció miatt kerültek a falak közé, a sokszor saját családjuk által eladott vagy dolgoztatott lányoknak pedig sokszor fogalma sem volt arról, hogy a velük megesett dolgok egyáltalán nem természetesek.

Vaskapu utca / Fortepan A Teleki téri piac, azaz a „Tangó” 1940-ben – a századfordulón a város legfontosabb, főleg a szegényebbek által látogatott helyévé vált téren bármilyen használtárut meg lehetett vásárolni.

Ezekhez a tizenéves gyerekekhez hasonló sors jutott egy vasutas lányának, a később bemutatott R. Gizellának is, akit az apja mindössze tizenegy évesen, hatszáz koronáért adott egy gazdag, fiatal, de romlott bankhivatalnok kezére.

Gizella kapott rendelkezésére egy elegáns háromszobás lakást, összes mellékhelyiségekkel, szobalánnyal, szakácsnővel, szabónővel stb. […] így lett már tizenegyéves korában asszony. Ezzel szemben az apja a hatszáz koronán kívül állandó segélyt kapott a kislány megrontójától. A szomszédok azonban, akik ott laktak a vasúti munkás körül, nem tudták elnézni a munkás jó módját és feljelentették a kislány eladásáért. Így került a dolog a gyermekbíróság elé.

– írja a nő, aki a történet végét is bemutatta: a történtekről másfél évvel később tudomást szerző bíróság egy patronesszt (ezt ma szimplán csak védőnőnek hívjuk), illetve egy detektívet küldött az előkelő lakáshoz, akik a lányt végül akarata ellenére vitték magukkal.

A kötetben mára eltűnt hivatásokat is megismerhetünk – ilyen volt a mindenféle gátlástól mentes, magas intelligenciájú, színészi kvalitásokat sem nélkülöző részvétembereké, akik a kórházi portásokkal és tisztviselőkkel együttműködve azonnal értesültek a halálesetekről, illetve az elhunyt anyagi hátteréről, így rövid időn belül már a kórházba érkező özvegyet, szülőt, vagy testvért próbálták meggyőzni a lehető legtiszteségesebb, és egyben persze a lehetőségekhez mérten legdrágább temetésekről.

A részvétemberek munkája persze feleannyira sem volt stresszes, mint az, egy következő fejezet középpontjában álló, kereskedelmi alkalmazottaké, akik nem csak azért küzdöttek, hogy a boltok korábban zárjanak be, de azért is, hogy a röviddel záróra előtt érkező, minden árut legalább kétszer megvizsgálni, vagy felpróbálni akaró vendégek ne tarthassák fel őket órákig.

A mindennapi túlélésért küzdő, sokszor a halál torkában élő pestiek, valamint a szükségbarakkok és nyomortelepek egy-egy részletének bemutatása mellett Antalné a társadalom jó része által megvetett leányanyák Villám utcai otthonába is ellátogatott, bemutatva a sokszor alig húszéves fiatalokat, akik napközben nemcsak az őket teherbe ejtő férfiak által magukra hagyva nevelik a gyermekeiket, de különféle munkákat is elvégeznek, hogy azok bevételeivel a menedékház fennmaradását segítsék.

Google Street View A Villám utca 25. ma

A Túl a palotákon utolsó harmadában az ítélkezés hangjai is felébrednek: olvashatunk például egy nőről, aki rendszeresen az Országos Gyermekvédő Ligához fordul, hogy segítsék egy új, családja megélhetését biztosító üzlet megalapításában – ez meg is történik –, majd bemutat egy „kozmetikai egyetemet”, ami reklámja szerint egy huszonegy éve fennálló, komoly intézet, a valóságban azonban csak egy lakás zsúfolt, koszos hálószobája, ahol a diákká vált cselédek, szobalányok, munkásasszonyok, napszámosok és fiatal lányok egymástól néhány lépésnyire gyakorolnak a jellemzően idős női modelleken.

Friss Ujság, 1911. feb. 19. / Arcanum Digitális Tudománytár A hely hirdetése a Friss Ujság 1911-es évfolyamában.

A jobb életben reménykedő, de a képzés során a mesterszintet nyilván el nem érő hallgatók tandíján a tanárrá váló kozmetikus fényesen keres – írja Antalné –, sőt, a tanár arról is vall, hogy sok diák inkább csak letesz tíz pengőt, és egyetlen percnyi tanulás nélkül veszi át a bizonyítványát.

Az intézetként hirdetett hely gazdáját ez persze nem zavarja, sőt, egyenesen büszke is arra, hogy pusztán rámenős reklámokkal ekkora sikerre vitte:

Nagyszerű pálya ez, kérem! Itt van egy tégely; öt krajcár ára holmi van benne és eladom öt forintért; ránckrémnek. Megveszik azt; lépremennek az asszonyok, akárhányszor becsapják őket. Az én uram féregirtó szakmabeli. Egy üveg szesz néhány fillérbe kerül, eladjuk két koronáért. Nyáron alig győzzük a munkát; nem is hittem volna, hogy az egész világ tele van poloskával. Itt van egy szeplősáppasztó-kenőcs. Ezen is jól lehet nyerni. Itt van egy szőrtelenítő-szer; olyan, mint a gyanta, ez fogy még csak igazán! Csak meg kell főzni tudni az asszonyokat! Mi a hirdetéssel főzzük! Csak hirdetni! Inkább ne egyék az ember, de hirdessen; a hirdetést sohasem én fizetem meg, hanem a kuncsaft. Nem kell ehhez a pályához, lelkem, se szerencse, se tudás, csak a főzés, a sok hirdetés!

A témánál maradva a szerző a középosztály egy részéről is elmondja a véleményét: arról ír, hogy azok sokszorosan eladósodott szemfényvesztők, nagyzolók, hiszen mindenkinek tartoznak, hitelre csináltatják meg a hajukat, eközben pedig állandóan a felkapott kávéházakban és mulatókban ülnek, és megállás nélkül arról beszélnek, hogy minden elképesztően drága lett.

Pozitív visszhang

A könyv megjelenését az értelmiség, kissé talán meglepő módon, örömmel fogadta, sőt, a lapok hosszabb-rövidebb kritikái is mind pozitívak voltak: a Pesti Hírlap (1913. jún. 26.) szerzőjének néhány soros véleménye szerint

Antal Gézáné sok tekintetben túltesz a férfi riportereken, akik pedig a legtöbb esetben derék és bátor legények,

az Élet (1913. aug. 3.) pedig ennél is messzebb ment: a kritikus szerint a Túl a palotákon nem egyszerűen csak egy

jelentős és nagyon komoly írónő débutje,

de a szerző egyenesen

a legelső magyar női riporter, az egyetlen magyar újságírónő, aki nem dilettáns kedvtelésből forgatja a tollat, hanem hivatottságból, rátermettségből. Az újságírónőket még többen kompromittálták nálunk, mint az írónőket s igy kétszeres gyönyörűséggel forgatjuk ennek a melegszívű,élesen látó és ritka nagy talentumú asszonynak a könyvét, aki nemcsak mer és keres, de tud és talál is, […] és akit minden igazi férfi író büszkén vallhat kollegájának.

Az Élet, 1913. augusztus 3. / Arcanum Digitális Tudománytár

A pozitív visszhangot Antal Gézáné nem élvezhette túl sokáig: 1914 júniusában gyengélkedésről panaszkodott, a hónap végén pedig háziorvosa tanácsára a Rókus Kórházba szállították.

Orvosai szívbajt állapítottak meg nála, kezelését azonban már nem kezdhették meg: július 3-án, reggel a kórházba hívatták a vác-gödöllői villamosvasút főmérnökévé kinevezett férjét, és kijelentették:

segítség nincs, a halál csak a megváltó lehet.

Erre végül csak néhány órát kellett várni: az Őr utca 9. alatti családi otthonba hazatérve a nő jobban érezte magát, estefelé azonban köhögési inger fogta el, majd elveszítette az eszméletét, és háromnegyed hétkor elhunyt.

Magyarország, 1914. júl. 4. / Arcanum Digitális Tudománytár A Magyarország c. lapban június 4-én megjelent gyászhír a könyvet is megemlíti.

A Kozma utcai zsidó temetőben (14/40/6.) temették el, sírjára a Világ szerkesztősége koszorút küldött, sőt, a szerkesztőség jó része az államvasutak váci telepének dolgozóival, illetve a vác-gödöllői villamosvasút személyzetével együtt a szertartáson is megjelent.

Tizennyolc évnyi házasság után összetört férje és két gyermeke, az ekkor tizenöt, illetve tizennégy éves Ágnes és Márta további sorsa nem ismert.

A Túl a palotákon hosszú évekkel túlélte a szerzőjét: újabb kiadást nyomtak belőle, az Amerikai Magyar Népszavában megjelent hirdetések szerint pedig a húszas évek végén Amerika legnagyobb magyar könyv- és zeneműkereskedése, a Kerekes Testvérek New York-i boltjában is a polcon ült.

Névazonosság

A Wikipédia szerint a szerző megegyezett az Utrechtben Opzoomer Adél Sofia Cornélia (1856-1925) néven született, egy később püspökké lett magyar református lelkész feleségeként Pestre érkező holland nővel, aki Az ember tragédiája mellett, Petőfi– , Arany– és Tompa Mihály-verseket is az anyanyelvére fordított. Ezt viszont a korabeli lapok, illetve a gyászjelentések egyértelműen megcáfolták.

The post Álruhában járt a legszegényebb pestiek közt Antal Gézáné, a magyar újságírás elfeledett zsenije first appeared on 24.hu.

Related posts

Aszteroida-eltérítő misszióba kezd a NASA

MO.CO.HU

30 gólt dobott a kéziválogatott a szlovákoknak, még Mikler is betalált

MO.CO.HU

ByeAlexet rendkívül szórakoztatja, hogy a kommentelők pirosra lakkozott körmén háborognak

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status