15.5 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
ces 2023kiállításkütyüexpólas vegasMAGYARORSZÁGTech

A tömeg visszatért, az innováció viszont elmaradt a világ legnagyobb kütyüexpóján

Január 5. és január 8. között az idén is megrendezték a világ legnagyobb kütyüexpóját, a CES-t (Consumer Electronics Show), aminek az immár évtizedes hagyományoknak megfelelően ismét a kaszinók fővárosa, Las Vegas adott otthont. Az általában több ezer céget és több tízezer résztvevőt felvonultató kiállítás fénye az utóbbi két évben ugyan erősen megkopott a Covid-19 okozta világjárvány miatt, az idén azonban ismét a pandémia előtti arcát mutatta.

Az Egyesült Államokba történő beutazás feltétele továbbra is a teljes oltottság (csak az amerikai gyógyszer- és élelmiszerügyi hatóság, valamint az Egészségügyi Világszervezet által jóváhagyott vakcinákat fogadják el). Az egynapos negatív teszt azonban már nem kell, és ezúttal nem volt olyan koronavírus-variáns sem, ami óvatosságra sarkallta volna a résztvevő cégeket.

ALEX WONG / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP Látogatók a 2023-as CES kütyüexpón.

Két éve csak virtuális formában tartották meg az eseményt, 2022-ben pedig hiába tárta ki kapuit a rendezvény, a gyorsan fertőző omikron miatt végül olyan cégek mondták le a megjelenést, mint a Google, az Amazon, a Lenovo, a Microsoft, az Intel, az AMD, az MSI, a Meta/Facebook, a Twitter, és a Panasonic. Még egyes médiacégek is úgy döntöttek, hogy nem küldik el a helyszínre az újságíróikat, így többek között a neves The Verge techportál sem vett részt az eseményen. Mindez oda vezetett, hogy a szervező CTA (Consumer Technology Association) az utolsó pillanatban egy nappal visszavágta a CES hosszát, a kiállítócsarnokokban sok helyen fel sem épültek a nagy cégek standjai, a helyszíneken a korábbi évek tömegeihez képest csak lézengtek az emberek, ráadásul igazán ütős bejelentések sem voltak – utóbbiról persze nem feltétlenül a vírus tehetett.

Nagy visszatérés

Idén a Covid-19 már csak rossz emlékként maradt meg Vegasban: szinte teljesen eltűntek a maszkok és a viselésükre figyelmeztető táblák, már nem volt minden méteren kézfertőtlenítő, ellenben visszatért a 2021 előtt megszokott cégfelhozatal és tömeg. Az olyan rendszeres távolmaradókat leszámítva, mint például az Apple, szinte minden komolyabb gyártó felsorakozott a CES mögött, és kisebb vállalkozások/startupok ezrei próbáltak ismét kitűnni a tömegből.

A Las Vegas Convention Center (LVCC) hatalmas csarnokai és a különböző kaszinók rendezvénytermei megteltek a kiállítókkal, az igazán nagy nevek pedig újra több száz négyzetméteres standokkal várták az érdeklődőket. A prímet idén ismét az LG vitte, ami a koronavírus előtti időket idéző, rengeteg OLED kijelzőből épített, lenyűgöző képeket vetítő hullámos fallal vonzotta magához a résztvevőket.

LG Az LG idén is lenyűgöző installációval várta a látogatókat.

És nemcsak a cégek tértek vissza, de a látogatók is: amíg tavaly megállás nélkül lehetett bejutni a helyszínekre, addig az idén újra természetessé vált a sorban állás, a szellős kiállítótereket pedig felváltotta a hömpölygő embermassza. Az újdonságok megtekintéséhez ismét nélkülözhetetlenné vált némi furakodás, illetve a türelem gyakorlása, ha valaki esetleg nemcsak megtekinteni akarta a dolgokat, de esetleg olyan fotókat vagy videókat készíteni róluk, amibe nem lóg, nem mászik bele a többi érdeklődő. A tömeg egy idő után ugyan irritáló tud lenni, de  ez még mindig sokkal jobb, mint az a lehangoló élmény, ami 2022-ben akkor érte el az embert, amikor a soha el nem készült, de már lefoglalt/kifizetett kiállítóhelyek üres területén sétált keresztül.

Ha pedig már séta, a CES kardiónak sem utolsó: ha valaki igazán komolyan veszi, hogy a lehető legtöbbet látni akarja a kiállításból (mindent megnézni szó szerint lehetetlen, a négy nap ellenére is), az könnyedén belerakhat a cipőjébe napi 25-30 ezer lépést. Még úgy is, hogy az egyes killítóterek között amúgy biztosított a közlekedés, hiszen az LVCC és a többi nagyobb helyszín (Mandalay Bay, Venetian stb.) között rendszeresen belépővel ingyen igénybe vehető buszok szállítják a résztvevőket. Arról nem is beszélve, hogy az idén is ki lehetett próbálni Elon Musk föld alatti alagútjait: ha valaki nem akarta lesétálni a Convention Center csarnokai közti 700-1400 méteres távokat, az beugorhatott a helyszínek közt furikázó Teslák egyikébe.

Az európai szemmel elég szürreális élmény sok esetben amúgy jóval nagyobb sajtóvisszhangot kapott, mint a kiállításon bemutatott termékek – ami olyan szempontból nem meglepő, hogy korszakalkotó innovációval ezúttal sem szolgált a Las Vegas-i kiállítás.

Nincs új a nap alatt

Félreértés ne essék, voltak egészen izgalmas bejelentések a CES-en, a BMW színváltós koncepcióautója például mindenképpen szót érdemel, és kiemelkedik a kiállítás többi négykerekű újdonsága közül, de a kütyüexpó felhozatala összességében a hollywoodi blockbustereket idézte.

Minden gyorsabb, nagyobbat szól, többet ad, viszont emellett sok újdonság olyan érzést kelt, mintha korábban már láttuk volna valahol.

Vegyük például az Asust: a gyártó összes gépe megkapta a legfrissebb komponenseket, és akadt olyan modell is, ami 3D megjelenítéssel akar vásárlókat szerezni magának. A technológia működik, szemüveg vagy más kiegészítő sem kell hozzá, ugyanakkor kipróbálva rögtön felvetődött, van-e erre valódi igény, vagy ugyanolyan felesleges fejlesztéssel van dolgunk, mint fél évtizede a 3D-s okostévék esetében, amik 1-2 évnyi erőltetés után teljesen eltűntek a süllyesztőben.

Jól példázza a kényszeres újítani akarást a Lenovo egyik friss bejelentése is: a kínai gyártó többek között egy olyan hibrid laptoppal rukkolt elő, aminek nem egy, hanem két képernyője van. Ez a megközelítés a 3D-hez hasonlóan újnak szintén nem nevezhető, pár éve már akadtak hasonló próbálkozások, csak ezúttal ügyesebb és praktikusabb a végeredmény. De azért itt is erősen megkérdőjelezhető, hogy tényleg szükség van-e egy ilyen, vélhetőleg méregdrága eszközre.

Patrick T. Fallon / AFP Egy laptop, két kijelző.

Tévéfronton még ennyi innovációra sem futotta: a Samsung csúcsmodellje fényesebb, mint valaha, a Panasonic némileg módosított OLED kijelzőkkel igyekszik a konkurensek nyomába érni, kitűnni viszont csak az LG tudott, amely bemutatta az első vezeték nélküli tévét. Persze valódi forradalom itt sincs, hiszen áramot még mindig vezetéken kap a készülék és a hagyományos Wi-Fi routereknél megszokott technológia közvetíti a kép és hang jelét, tehát a dél-koreaiak csak egy bevált megoldást ültettek át egy olyan termékre, amelynél erre eddig nem volt példa.

A sor hosszan folytatható lenne, de a lényeg az, hogy hiába vonult fel Las Vegasban a tech világ színe-java, az idén sem találkoztunk olyan komolyabb innovációval, ami magában hordozná annak lehetőségét, hogy gyökeresen megváltoztassa (vagy akár jobbá tegye) a mindennapjainkat.

Bár sok gyártó igyekezett valamilyen formában reflektálni a mindennapok kihívásaira, így akad például a mikroműanyagot szűrő mosógép a Samsungtól, vagy éppen a fogyasztásunkat optimalizáló okosrendszer, illetve minden korábbinál több olyan kütyü került elő, amik az áramkimaradás és termelés problémáit igyekeznek orvosolni, a kiállítás javarészt most is arról szólt, hogy minden kicsit jobb, gyorsabb és testreszabhatóbb lett.

Lehetünk takarékosabbak, környezettudatosabbak és élhetünk a korábbinál sokkal „okosabban”, csak ehhez a legújabb és jobbára legdrágább eszközök megvásárlása szükséges. A CES 2023-ra ugyan megszabadult a koronavírus nehézségeitől, de az igazi innovációk ettől még elmaradtak, a Las Vegas-i rendezvény ismét inkább a termelés és a fogyasztás ünnepe lett, mintsem az új és izgalmas lehetőségeket hordozó fejlesztések kiállítása.

A 24.hu az Asus vendégeként vett részt a 2023-as CES-en.

The post A tömeg visszatért, az innováció viszont elmaradt a világ legnagyobb kütyüexpóján first appeared on 24.hu.

Related posts

Csellel foglalták el a bevehetetlen várost

MO.CO.HU

„Jézus szerette volna a szexmunkásokat”

MO.CO.HU

Olaszországban elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This