17.8 C
Budapest
June 9, 2023
2020 – 2023 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
államcsődBelföldbokros lajosMAGYARORSZÁGorbán viktorválság

Bokros Lajos: Az államcsőd réme fenyeget

Bokros Lajos volt az ATV Egyenes Beszéd vendége szerda este, és az egykori pénzügyminiszter értékelte a magyar gazdasági helyzetet.

A róla elnevezett 1995-ös csomagról azt mondta, hogy az egy becsületes dolog volt, mert megmondták az embereknek, hogy mire készülhetnek, és akkor „az a kiigazítás helyre hozta az országot, most pedig az a kormány, amely maga nyomta be az országot a válságba, igyekszik néhány látszatintézkedéssel ezt a válságot kezelni.” Bokros hozzátette: 1995-ben Magyarország nem volt az EU-tagja, „reményünk nem volt arra, hogy ilyen mértékű támogatást kapjunk.”

A mostani válság – az infláció és az államadósság elszabadulása – Bokros szerint az Orbán-kormány helytelen, ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikájának a következménye.

Kérdésre elmondta:

Most is fenyeget az államcsőd réme, ha nem kapjuk meg az uniós forrásokat.

Bokros Lajos szerint fontos lenne néhány dolgot a jövőben meg kell változtatni: a rezsicsökkentést vissza kéne vonni, ami Bokros szerint káros intézkedés (csak a rászorulóknak kell támogatást adni). Vissza kell vonni a benzinársapka (az ilyen korlátozás ugyanis feketepiac és a hiányhoz vezet) és a katát is.

Mindig a kormány felelős a gazdaságpolitikáért.

Bokros szerint az Orbán-kormány felelős az inflációért, az államdósság növekedéséért, és azért is, hogy ennyi szegény ember van.

The post Bokros Lajos: Az államcsőd réme fenyeget first appeared on 24.hu.

Related posts

5 tipp a megfelelő szemüveg kiválasztásához (x)

MO.CO.HU

Nem szegte meg a KRESZ szabályait a szolnoki zebrán elgázolt gyalogos

MO.CO.HU

Gőzszivárgás volt a rosztovi atomerőmű kettes blokkjában

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This