37.5 C
Budapest
August 10, 2022
2020 – 2022 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföld MAGYARORSZÁG nyomozás tanú varga judit völner pál

Varga Judit a Völner-ügyről: Ha kapok idézést, elmegyek tanúskodni

Úgy gondolom, hogy a tanúzás állampolgári kötelezettség, tehát ha kapok ilyen megkeresést, akkor természetesen el fogok menni – mondta az igazságügyi miniszter a telex.hu-nak. Varga Judit annyit mondott még, hogy eddig nem tett vallomást a Völner-ügyben.

A 24.hu írta meg a napokban, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti kihallgatását kezdeményezte Völner Pál volt államtitkár ügyvédje. Papp Gábor a 24.hu-nak megerősítette, hogy másfél hete indítványozta a miniszter kihallgatását, amire azért van szükség, mert a korrupcióval meggyanúsított védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amikre szerinte kizárólag Varga tudna válaszolni. Egyben – tette hozzá – igazolni tudná Völner írásban tett vallomásának állításait.

A védő úgy fogalmazott, álláspontja szerint „megkerülhetetlen” Varga Judit tanúkénti kihallgatása, amelyen a büntetőeljárásról szóló törvény szerint ő is jelen lehet mint Völner ügyvédje.

Mindez azért is érdekes, mert a 83 millió forint kenőpénz átvételével gyanúsított Völner Pál ügyét eddig a kormány és Varga Judit is úgy kezelte, hogy az csakis a volt államtitkárra és a nyomozóhatóságokra tartozik. Az igazságügyi miniszter elvétve szólalt meg az ügyben, akkor is nagyon szűkszavúan. Legutóbb a parlament igazságügyi bizottságának meghallgatásán kérdezték, akkor csupán annyit mondott: „Az elsődleges feladatom az volt, hogy biztosítsam a léket kapott hajó vezetését.” A felelősségével kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a büntetőeljárással kapcsolatban az ügyészség az illetékes.

Völner Pált hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja az ügyészség. Mentelmi jogát tavaly év végén kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész, aki beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el Schadl Györgytől, aki tavaly november óta letartóztatásban van. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég. Schadl az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert a közbenjárására kinevezett végrehajtóktól.

The post Varga Judit a Völner-ügyről: Ha kapok idézést, elmegyek tanúskodni first appeared on 24.hu.

Related posts

A TikTok felfüggeszti az élőzést és az új tartalmak gyártását Oroszországban

MO.CO.HU

A Kifulladásigtól a Nyomorultakig – Jean-Paul Belmondo tíz legemlékezetesebb filmje

MO.CO.HU

Róma: füstbombát dobtak a rendőrökre a lezárások ellen tüntetők

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status