19.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
dél-koreaészak-koreaMAGYARORSZÁGNagyvilágrakétatüzérségi akna

Szöul megint rakétázással vádolja Észak-Koreát

Feltehetően tüzérségi aknákkal gyakorlatozott vasárnap Észak-Korea, a lövedékeket a tenger irányába lőtték ki, közölte a dél-koreai hadsereg. A gyakorlatra napokkal azután került sor, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a védelmi képesség növelésére szólított fel a külső fenyegetésekkel szemben.

A dél-koreai haderőnemek egyesített vezérkara közölte, hogy több röppályát észleltek, amely feltehetően a vasárnapi észak-koreai tüzérségi gyakorlatról tanúskodik. A vezérkar közleménye szerint Dél-Korea az Egyesült Államokkal szoros együttműködésben magasfokú katonai készültséget tart fenn, miközben fokozta Észak-Korea megfigyelését.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség, amely rendszerint huszonnégy órán belül beszámol a sikeres fegyver-kísérletekről, nem tett említést sem a vasárnapi tüzérségi, sem a korábbi rakéta-kísérletekről. Az atomfegyverrel rendelkező Észak-Korea az év eleje óta több fegyverkísérletet folytatott, egyebek mellett interkontinentális ballisztikus rakétával, amellyel az első kísérletet 2017-ben hajtotta végre.

A dél-koreai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának hétfői ülésén, amelyet azért hívtak össze, hogy megvitassák az észak-koreai tüzérségi gyakorlatot, dél-koreai vezetők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Észak-Korea fejleszti a fegyverrendszereit, és ez közvetlenül fenyegeti Dél-Koreát. A dél-koreai elnöki hivatal közleménye szerint a nemzetbiztonsági tanács ülésén az illetékesek abban állapodtak meg, hogy keményen lépnek fel az ilyen észak-koreai erőfeszítésekkel szemben.

Szöul és Washington nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy Kim Dzsong Un rendszere a hetedik atomfegyver-kísérletre készül, amely Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes szerint gyors és energikus választ idézne elő. A múlt héten a phenjani kormánypárt háromnapos politikai konferenciáján Kim Dzsong Un új programot jelentett be országa harci erejének növelésére, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi biztonsági helyzet nagyon komoly.

The post Szöul megint rakétázással vádolja Észak-Koreát first appeared on 24.hu.

Related posts

Égő házból mentett ki egy 79 éves nőt egy arra járó brit tinédzser

MO.CO.HU

Ezek a számok nyertek a hatos lottón

MO.CO.HU

Ezért kicsi az ókori férfiszobrok pénisze

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This