Az 1899-es párizsi világkiállításra készült Eiffel-torony a kiállítás és a korszak jelképévé vált, és eleve szétszedhető részekből állt, hogy későbbi lebontása ne legyen túl nehéz feladat. Az 1920-as évekre valóban túl költségesnek bizonyult a főváros számára, nem volt már a legjobb állapotban, a korrózióvédelmi újrafestéséhez például hatvan tonna festéket kellett felhasználni. A francia lapokban ezért többen is leírták javaslatukat, miszerint le kellene bontani, és az egészet eladni ócskavasnak. Ilyen cikk adott ihletet aztán egy csalónak, hogy végrehajtsa a történelem egyik legelképesztőbb átverését – írja a Múlt-kor.hu.
Victor Lustig Csehországban született, a nyelvekben tehetséges fiút apja Párizsba küldte tanulni. Victor azonban másra használta a tehetségét, megnyerő modorával és egyedi ötleteivel kisebb-nagyobb csalásokat eszelt ki. Kitalálta az úgynevezett pénznyomó gépet, amely valódi 100 dollárosokat nyomott ki.
Mindezt úgy adta elő, mint egy kémiai folyamat eredményét, amely hat óránként eredményez egy-egy papírpénzt. Az első tényleg valódi bankó volt, és mire hat óra múlva már csak üres papírfecni bújt elő a nyíláson, Lustig már messze járt a gép – általában 10 ezer dolláros – árával.
Titkos adásvétel
Az Eiffel-torony „eladása” is az ügyes megtévesztésen alapult. Minisztériumi levélpapírokat és névjegyeket hamisított, majd ezeket felhasználva tárgyalásra hívta az ismertebb párizsi ócskavas-kereskedőket. Egy elegáns hotelbe hívta őket, ahol úgy mutatkozott be, mint a Posta- és Távközlésügyi Minisztérium magas rangú tisztségviselője. Elmondta nekik, hogy a torony fenntartási költségei olyan magasra rúgtak, hogy
Azt is hozzátette, hogy az ügy kényes természetéből kifolyólag az egészet titokban kell tartani. Hétezer tonna fémről volt szó, a meghívottak közül ügyesen választotta ki azt a személyt, akit a leginkább alkalmasnak talált az átverésre. André Poisson volt az illető, egy feltörekvő kereskedő, aki nagyon szeretett volna beilleszkedni a párizsi üzleti életbe. Felesége azonban gyanút fogott, mert nem értette a titkolózást, illetve túl gyorsnak találta az eljárást. A csaló nem késlekedett cselekedni, és egy másik találkozót kért Poissontól.
Ott kiegészítette a történetét azzal, hogy köztisztviselőként nem keres eleget, és az Eiffel-torony értékesítése egy kiemelkedő projekt. Ezért kell mindent titokban tartani.
Annyira szégyellte, hogy nem is jelentette
Poisson értette a célzást, hiszen egy korrupt kormányhivatalnokot könnyű meggyőzni, ezért készpénzben egy igen jelentős összeget adott át, hogy Lustig őt nyilvánítsa az alkudozás győztesének. Több se kellett a csalónak, egy órán belül már egy Ausztriába tartó vonaton ült, és várta, hogy a nyomába eredjenek.
Ez azonban nem következett be, Poisson ugyanis annyira szégyellte magát az ügy miatt, hogy nem jelentette be a rendőrségen a csalást, inkább csendben lenyelte a veszteséget.
Lustig viszont felbátorodott, s úgy érezte, hogy van még keresnivalója az ötlettel: egy hónappal később visszatért Párizsba, és kiválasztott hat másik ócskavas-kereskedőt. Ám ami egyszer összejött, az másodszor már nem működött: másodiknak kinézett áldozat gyanút fogott, és értesítette a rendőrséget. Victor Lustignak ezúttal valóságosan is menekülnie kellett, és az Egyesült Államok felé vették az irányt.
The post Ócskavasként akarta eladni az Eiffel-tornyot first appeared on 24.hu.
