12.3 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
balog zoltánBelföldinterjúMAGYARORSZÁGnovák katalin

Novák Katalin: A nemzeti egység kifejezése a személyes vállalásom

Az alaptörvényben előírt feladatán túl a nemzeti egység kifejezését személyes vállalásának nevezte Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Az este című portréműsorában.

Novák Katalinnal Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, az Orbán-kormány korábbi minisztere, a műsor házigazdája beszélgetett.

A megválasztott államfő azt mondta: nehéz, de nem lehetetlen feladat lesz megjeleníteni a nemzet egységét; sok-sok olyan törésvonal van, amelyeken felül kell emelkedni.

Novák Katalin meggyőződésének nevezte, hogy a magyar emberek többsége vágyakozik ez után a nemzeti egység után, még akkor is, ha ezzel nem minden pillanatban vannak tisztában.

Van egy olyan magától értetődő nemzeti egység, amelynek a kifejezése nekem feladatom is lesz, és ez nemcsak az alaptörvény által megkívánt feladatom, hanem személyes vállalásom

– mondta.

Köztársasági elnöki tisztségével kapcsolatban közölte: arra törekszik, hogy – bár a körülményei jelentősen megváltoznak majd – a lényeg ne változzon. Ne változzon, hogy „honnan jöttem, hogy ki vagyok és milyen örökséget kaptam”, valamint azok a viszonyítási pontok, amit Isten, a hit, a család, a barátok jelentenek – mondta.

Az ukrajnai háborúra utalva azt mondta, ez a nagypéntek lehetőséget ad, hogy átérezzük azoknak a fájdalmát, akik veszteséget szenvednek el. Úgy folytatta: a feltámadás bizonyossága pedig arra is reménységet ad, hogy lesz Kárpátalján száz év múlva is magyar szó.

(MTI)

The post Novák Katalin: A nemzeti egység kifejezése a személyes vállalásom first appeared on 24.hu.

Related posts

Megkéselte az ápolónőjét egy beteg a miskolci kórházban

MOCOHU

Kisebb havazást is hozhat a vasárnap

MOCOHU

Négy és fél kiló drogot találtak egy férfinél a Terézvárosban

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This