13.3 C
Budapest
October 1, 2022
2020 – 2022 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
hydro fehérvár av19 icehl jégkorong MAGYARORSZÁG red bull salzburg Sport

Kétszer is vezetett, mégis kikapott a Volán hokicsapata

Két napja Salzburgban a házigazda a 85. percben – minden idők leghosszabb osztrák fináléjában, éjszakába nyúlóan, kétszeri hosszabbításban – győzött, most pedig a Bajnokok Ligájába is bejutott Fehérvár történetének első hazai döntőjén léptek jégre a csapatok. Teltház, közel 3200 néző zsúfolódott össze az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, és már az is biztos volt, hogy a hétfői, negyedik találkozóra sem lehet jegyet kapni.

Kapcsolódó
Gondolkodik a Fradi, hogy van-e így értelme a hokibajnokságnak

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke szerint szereptévesztésben van a klubokat elmarasztaló Magyar Jégkorong Szövetség.

Az MTI tudósítása szerint eleinte mezőnyfölényben voltak az alapszakaszgyőztes vendégek, a Volán nehezen tudott helyzetet kialakítani, még lövésig eljutni is problémát okozott. Aztán váratlanul, a 12. percben Hári János villant (1-0).

Még a szünet előtt egyenlített a Salzburg, Terrence Brennan szép csel után lőtt a jobb felső sarokba (1-1), majd beszólt a hazaiak kapusának, Rasmus Tirronennek, ezért tízperces büntetést kapott.

A második harmad elején ismét Hári volt a főszereplő, ezúttal a hosszú sarkot választotta (2-1). Csakhogy öt perc alatt fordítottak az osztrákok. Előbb Peter Schneider takarásból talált be (2-2), majd Brian Lebler maradt üresen és nem hibázott (2-3).

A 32. percben Braeden Shaw, a hazaiak csatára kapott végleges kiállítást, a játékvezetők videózás után döntöttek úgy, hogy szabálytanul ütközött Mike Dalhuisennel, aki egy rövid ideig mozdulatlanul feküdt a jégen, végül saját lábán ment ki a cserepadra. Sikerült kivédekezni a szabályok szerint öt percig tartó emberhátrányt, ugyanakkor több esetben a hazai szurkolók nemtetszésüket fejezték ki a bírók ténykedése miatt.

A harmadik harmad elején beszorult a Volán, ám a játékrész derekán iramot váltott, és az 54. percben sikerült egyenlíteni. Emberelőnyben a támadóharmadban elhozott buli után Hári ezúttal Alex Petan elé játszott, aki a rövid felső sarokba lőtt (3-3).

Korai volt az öröm, mert 59 másodperc múlva megint jött Lebler, és szerencsés gólt ütött laposan (3-4). A hajrában lehozta kapusát a Fehérvár, ám gólt kapott belőle, és így eldőlt a csata (3-5).

A párharc szombaton az osztrák csapat otthonában folytatódik.

Döntő, 2. mérkőzés

Hydro Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg (osztrák) 3-5 (1-1, 1-2, 1-2)
gól: Hári (12., 23.), Petan (54.), illetve Brennan (19.), Schneider (25., 58.), Lebler (28., 55.)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Salzburg javára.

The post Kétszer is vezetett, mégis kikapott a Volán hokicsapata first appeared on 24.hu.

Related posts

Meghalt egy férfi, aki három emeletet zuhant a pécsi megyeházán

MO.CO.HU

Brutálisan összevertek egy embert Salgótarjánban

MO.CO.HU

Úgy tűnik, megoldódott a világszerte felbukkant „földönkívüli” fémoszlopok rejtélye

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status