14.2 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
MAGYARORSZÁGoroszországSportukrajnaukrán-orosz háború

Évekig, évtizedekig nyögheti az orosz sport a szankciók következményeit

Eldőlt az első dominó, borult szinte minden

Leghamarabb a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) lépett az ügyben, a válogatottnak ugyanis márciusban világbajnoki pótselejtezője lett volna az orosz csapat ellen. Először semleges helyszínt kértek a nemzetközi szövetségtől (FIFA), végül azonban a játékosok és a PZPN is közölte, hogy nem állnak ki a meccsre, ehhez pedig csatlakozott a pótselejtezős ág másik két résztvevője, a svéd és cseh szövetség is. Ezzel döntéskényszerbe került a FIFA, amelynek több orosz szponzorával is szakítania kellett, mivel felfüggesztette az oroszokat.

Eközben Fehéroroszország is támogatta az oroszokat az Ukrajna elleni invázióban, így amikor bejelentést tett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), már mindkét nemzet sportolóit érintette a javaslata: mindenki tiltsa el a nemzetközi versenyekről az orosz és a fehérorosz sportolókat. A focisták után pedig sorban jelentették be a szövetségek a kizárásokat.

Ahonnan teljesen kitiltották az oroszokat és fehéroroszokat

Cikkünk megjelenéséig a következő szervezetek döntöttek így: Európai Kézilabda Szövetség (EHF), a korcsolyázók nemzetközi szövetsége (ISU), Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF), Evezős Szövetség (WR/World Rowing), Nemzetközi Sí Szövetség (FIS), Nemzetközi Tollaslabda Szövetség (BWF), Nemzetközi Rögbi Szövetség (WR), Nemzetközi (FIVB) és Európai Röplabda Szövetség (CEV), Nemzetközi (FIFA) és Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF), Nemzetközi Sílövő Szövetség (IBU), Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF), Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA), Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA), Európai Úszó Szövetség (LEN), Nemzetközi Baseball és Softball Szövetség (WBSC), Nemzetközi Íjász Szövetség, Nemzetközi Curling Szövetség (WCF), Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI), Nemzetközi Torna Szövetség (FIG), Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA), Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF).

Oroszország ezen túlmenően is érzékeny presztízsveszteséget szenvedett a sportvilágban, a röplabda-világbajnokság és több úszóverseny rendezésének jogát is elveszítette, és szinte az utolsó pillanatban jelentették be azt is, hogy mégsem indulhatnak az orosz és fehérorosz sportolók a pekingi téli paralimpián.

Kapcsolódó
Fordulat a téli paralimpián: kizárták az orosz és fehérorosz sportolókat

Szerdán még más volt a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság álláspontja.

A jelenlegi labdarúgó Bajnokok Ligája-szezonban orosz klub ugyan nem jutott tovább a csoportjából, így csapatot nem tudtak kizárni a sorozatból, de ennél jóval fájdalmasabb döntést hozott az európai szövetség (UEFA):

elvette a döntő rendezésének jogát Szentpétervártól.

Az UEFA ezen felül az orosz Gazprommal is felbontotta szponzori szerződését, amely a BL mellett a 2024-es Európa-bajnokságot is érintette, és amely sajtóhírek szerint 40 millió euróval támogatta évente a szervezetet.

Az Európa Ligában volt még talpon orosz csapat az egyenes kieséses szakaszban, a Szpartak Moszkva hiába jutott nyolcaddöntőbe, kizárták – ezzel éppen a három magyar válogatott labdarúgót, Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig járt jól, amely így játék nélkül jutott tovább a következő körbe.

Látványos az is, ami a műkorcsolyázóknál történt: a téli olimpián a női mezőny első négy helyezettjéből három is orosz volt, az ISU most azonban eltiltotta őket.

Van, ahol még maradhattak az oroszok

Akadnak olyan szervezetek is, amelyek  engedélyezik a két ország sportolóinak szereplését, de kizárólag függetlenként. A vizes sportágakat tömörítő FINA elsők között döntött így, majd követte a férfi tenisztornákat szervező ATP és a női versenyek rendezéséért felelős WTA, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is.

A Forma-1-ben egyetlen pilóta volt érintett, a vezetési stílusa és a molesztálós videója miatt egyébként is közutálat tárgyát képző Nyikita Mazepin, akiről napokig azt gondolhattuk, hogy majd csak a Brit Nagydíjat kell kihagynia (a szigetországban jelezték, nem kérnek az oroszokból), aztán mégis kirakta a Haas, az amerikai csapat ráadásul még a főszponzor Uralkalival is szerződést bontott – a céget Mazepin apja irányítja.

A Forma-1-es versenyzők közül a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel volt az első, aki az orosz invázió kezdetére reagálva azt mondta, nem hajlandó Oroszországban versenyezni, majd kikerült az idei naptárból a szocsi futam, végül fel is bontotta a szervezőkkel az eredetileg 2025-ig szóló szerződést az F1 vezetősége. Ez azt is jelenti, hogy Oroszország hosszú távon verseny nélkül marad.

Kapcsolódó
Oroszország nem csak idén marad Forma-1-es futam nélkül

Az F1 vezetősége felbontotta a szerződést.

Eddig egyedül a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) döntött úgy, hogy kiáll az orosz sportolók mellett, mert túl radikálisnak tartja a szankciókat. Az IJF álláspontja, hogy a történtekért nem hibáztathatók a sportolók, ezért az orosz cselgáncsozók a szervezet zászlaja alatt indulhatnak nemzetközi versenyeken, és győzelmük esetén az IJF himnusza hangzik fel. Ugyanakkor törölte az összes oroszországi versenyt, valamint elvette Vlagyimir Putyin tiszteletbeli elnöki és nagyköveti tisztségét, míg a Nemzetközi Taekwondo Szövetség megfosztotta az orosz elnököt tiszteletbeli fekete övétől.

Milyen változásokkal jár még a háború?

Nem csak a sportolók, a csapataik is nehéz helyzetbe kerültek. A komoly múlttal, de szerény jelennel rendelkező Schalke 04 labdarúgócsapata ékes példája annak, mennyire kényes is a helyzet. A másodosztályú klubot 15 éve támogatja az orosz Gazprom, amely a kieséskor is kitartott a klub mellett, sőt karitatív munkát is végzett a városban. A Schalke előbb kiállt a cég mellett, majd mégis levette a feliratot a mezéről, végül aztán teljesen szakított vele.

Kapcsolódó
Szakított orosz főszponzorával a Schalke

A Gazprommal között szerződését idő előtt felmondja a német klub.

Orosz csapatok külföldi alkalmazottjait is érintik a történések, mivel az orosz labdarúgó-bajnokság légiósai szabadon igazolhatóvá váltak, a Lokomotiv Moszkva és a Krasznodar német edzői, Markus Gisdol és Daniel Farke pedig szerződést bontottak. A kézilabda-Bajnokok Ligájában a férfiaknál a fehérorosz Meskov Bresztet, a női mezőnyben az orosz CSZKA Moszkvát és Rosztov-Dont zárták ki, utóbbi két klub már a sorozat kieséses szakaszában járt.

Kapcsolódó
Az EHF kidobta az orosz és a fehérorosz csapatokat, így néz ki a BL-folytatás

Az európai szövetség döntése a klubsorozatok mellett az idei női Európa-bajnokság, valamint a 2023-as férfi világbajnokság selejtezőjét is érintette.

A kosárlabda Euroligában is kizárást kaptak az orosz csapatok, pedig a Zenit Szentpétervár az ötödik, a CSZKA Moszkva a hatodik, az UNICS pedig a nyolcadik helyen állt. A világ egyik legerősebb hokibajnoksága, a KHL elbukott több Oroszországon kívüli csapatot, az NHL is megszakította vele kapcsolatait, míg a ligát áprilisig szüneteltetni kell a légi útvonalak veszélye miatt, miközben az orosz válogatottnak búcsút kellett intenie a vébétől.

Angliában a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa, Roman Abramovics döntött úgy, hogy inkább eladja az egyesületet, mielőtt miatta hurcolnák meg azt. A klub jövője így aztán kérdéses, egyelőre egy jótékonysági szervezet irányítja az egyesületet, amíg az orosz milliárdos nem talál vevőt.

Kapcsolódó
Roman Abramovics bejelentette, hogy eladja a Chelsea-t

Nem a pénzért, hanem a biztonság kedvéért.

A női teniszezőknél az ukrán Jelina Szvitolina előbb nem akart kiállni az orosz Anasztaszija Potapova ellen Monterreyben, később azonban megváltoztatta a döntését, le is győzte ellenfelét sima két szettben.

Az a küldetésem, hogy egyesítsem a teniszes közösséget az Ukrajna melletti kiállásban

– magyarázta Szvitolina.

Kapcsolódó
Legyőzte orosz ellenfelét az ukrán teniszezőnő, aztán felajánlotta a pénzdíját a hadseregnek

Az a küldetésem, hogy egyesítsem a teniszes közösséget az Ukrajna melletti kiállásban, mondta Szvitolina.

Az orosz sportolók közül nem mindenki tűrte szótlanul az őket érintő szankciókat, a focista Artyom Dzjuba azt írta üzenetében, nem érti, miért rajtuk verik el a port.

Kapcsolódó
„Büszke vagyok rá, hogy orosz vagyok és nem értem, miért kell a sportolóknak szenvedniük”

A fociválogatott csatára úgy döntött, megtöri a csendet.

Az ukrán sportolók egy része közben azt választotta, hogy beáll a hadseregbe, így döntött a Magyarországon élő teniszező, Szerhij Sztahovszkij, valamint az olimpiai és világbajnok bokszoló, Vaszilij Lomacsenko, de készek fegyvert ragadni a nehézsúly korábbi világbajnoknai, a Klicsko fivérek is, akik közül Vitalij az orosz által ostromolt Kijev polgármestere.

A harcokban már több ukrán sportoló, két focista és egy biatlonos is elesett.

Kapcsolódó
Az oroszok elleni harcban halt meg egy ukrán biatlonos

19 évesen vonult be a seregbe.

Évekkel, évtizedekkel maradhat le az orosz sport

Az jól látszik, hogy a világ minden táján mindenki a maga módján próbál nyomást helyezni Oroszországra, ám nehéz megjósolni, hogy ennek hosszútávon milyen hatása lehet a sportágakra. Az viszont biztos, hogy minden nemzetközi szereplésről történő lemaradás komoly érvágás lesz, mivel ezeken lehet a legtöbbet tapasztalni, tanulni. Ezekről akár évekig is lemondhatnak az oroszok, mint ahogyan arra sincs garancia, hogy a háború végeztével feloldják az intézkedéseket.

Thomas Bach, a NOB elnöke már bejelentette, hogy tűzszünet vagy béke esetén sem oldják fel automatikusan a szankciókat.

Így tehát az orosz sportcsapatok a közeljövőben határon belül maradnak, míg az egyéni versenyzők esetében akadnak kivételek.

A külföldi csapatok orosz sportolói viszont még reménykedhetnek, bár a jégkorongot leszámítva viszonylag kevés az orosz légiósok száma, a kézilabdázók, vízilabdázók, kosárlabdázók egy-két kivételtől eltekinitve hazai egyesületeket erősítenek, a közeljövőben pedig aligha javulhat ez az arány. A világ legerősebb hokibajnokságában, az NHL-ben nem szankcionálták az oroszokat, az ESPN összefoglalása szerint nem is várható, hogy ez megváltozzon bármilyen nyomás ellenére. A cikk egyébként megemlíti, hogy a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) nem vette el a 2023-as világbajnoki rendezés jogát Szentpétervártól – egyelőre.

Az Atalantában Alekszej Mirancsuk gólt lőtt sérülésből való visszatérésekor a Sampdoria elleni bajnokin, őt aligha bünteti meg a klubja, az AS Roma ellen is végig a pályán volt a legutóbbi fordulóban. Persze kérdés, a későbbiekben,lesz-e tiltás valamelyik liga, vagy klub részéről.

A világ amennyire lehet összezár, amivel jelentősen hátráltatja az orosz sport fejlődését, ha sokáig marad ez az állapot, Oroszország lemarad a világ élvonalától, elveszítheti vezető sportnemzet szerepét. Arról nem is beszélve, hogy milyen szponzoroktól, díjaktól és lehetőségektől esnek el a sportolók, csapatok.

Ezt évekbe, évtizedekbe kerülhet helyre hozni a jövőben.

Kiemelt képünkön a pekingi téli olimpián ezüstérmet nyerő orosz jégkorong-válogatott.

The post Évekig, évtizedekig nyögheti az orosz sport a szankciók következményeit first appeared on 24.hu.

Related posts

Azonosították a Krk szigetén talált ismeretlen nőt

MOCOHU

IDEA Intézet: Elindult a Fidesz peremszavazóinak lemorzsolódása

MOCOHU

A Szellemirtók lenyomták az Örökkévalókat az amerikai mozikban

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This