6.9 C
Budapest
March 29, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
államfőBelföldbeszédellenzékjelöltMAGYARORSZÁGróna péter

Róna Péter: Igen, meg voltam lepődve

Róna Péter jogász-közgazdász az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, hogy Jakab Péterrel, a Jobbik elnökével egy személyes találkozón vetődött fel az ő államfő-jelölésének ötlete mintegy egy hónappal ezelőtt. „És igen, meg voltam lepődve” – tette hozzá.

Kapcsolódó
Róna Pétert jelöli államfőnek az ellenzéki szövetség

A 79 éves jogász-közgazdász elfogadta a felkérést.

Róna ugyanakkor hangsúlyozta: számára „nem egy különösebben kedvező, vagy kényelmes körülmény, hogy mindenféle támadás fog érni, vagy ért máris, miközben valószínűtlen, hogy a Parlament engem erre a tisztségre megválasszon. Ezzel szemben szerintem kötelességem volt ezt elvállalni, hiszen itt arról van szó, hogy hat párt, egybehangzóan engem kíván jelölni.”

Simor András, korábbi MNB-elnök ugyanakkor tegnap éles kritikát fogalmazott meg Róna Péterrel szemben.

Kapcsolódó
Erkölcstelen figurának nevezte Róna Pétert az MNB volt elnöke

Simor Andrást sokkolta, hogy az ellenzék Róna Pétert nevezte meg államfőjelöltnek.

Az erkölcstelenre azt mondta Róna: „nem vélem ezeket a jelzőket találóknak”, ezért nem is kíván reagálni ezekre.

Róna Péter elmondta, hogy nem akar kampányjellegű beszédet mondani a Parlamentben. Szerinte

a legnagyobb feladat a társadalmi megbékélés. Ez egy véglegesen megosztott társadalom, tele van fájdalommal, görccsel, gyűlölettel, panasszal. De ez teljesen érthető, nem valami bizarr dolog, ha végigmegyünk azokon a társadalmi megrázkódtatásokon, amiket el kellett viselni a 20. században. Mindez szétszakítja a társadalmi szövetet, és akadályozza a társadalom egészséges kibontakozását és az alkotóképesség érvényesülését. A társadalmi szövet helyreállítását vélem a köztársasági elnök legfontosabb feladatának.

Elmondta azt is, hogy jó ötletnek tartja a közvetlen államfő-választást, majd megjegyezte: március 2-án fog Magyarországra érkezni, addig Oxfordban tanít.

The post Róna Péter: Igen, meg voltam lepődve first appeared on 24.hu.

Related posts

Mezőkövesdnek nem szíve csücske Karácsony

MO.CO.HU

Ötöslottó: ezek a számok értek ma 2,85 millárd forintot

MO.CO.HU

Fehér tigris, Brezsnyev, fegyverbiznisz – épp ötven éve rendeztünk már egy Vadászati Világkiállítást

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This