5.8 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
kosárlabdalandesMAGYARORSZÁGnői kosárlabda euroligasopron basketSport

Súlyos sérültjei nélkül simán kikapott a Sopron kosárcsapata

Az elmúlt három idényben rendre négyes döntőbe jutott Sopron rossz előjelek után utazott el Franciaországba: szombaton 82-59-re kikapott hazai pályán a török Fenerbahcétól, majd a hétfői edzésen Nevena Jovanovic és a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia összeütközött egymással, és mindketten elveszítették az eszméletüket.

Kapcsolódó
Mentő vitte kórházba a két soproni kosarast, akik ütköztek edzésen

Elvesztették az eszméletüket, eltört az orruk.

A kórházi diagnózis szerint súlyos agyrázkódást szenvedtek és az orruk is eltört, Fegyvernekyé szilánkosan. Gáspár Dávid vezetőedzőnek emiatt mindössze nyolc játékos állt rendelkezésére Mont-de-Marsanban.

Az MTI tudósítása szerint első negyedben mindössze tíz pontot dobott a csapat, miközben 26-ot kapott, de ettől nem rogyott meg. A második szakaszra feljavult a védekezése, ennek eredményeként ekkor sok hazai dobás volt pontatlan, a lepattanók pedig a saját gyűrű alatt szinte mindig a soproniaké lettek. Elöl is rendezte sorait a magyar együttes, amely egy 9-0-s sorozattal jelentősen faragott a hátrányából, majd még közelebb került vendéglátójához.

A harmadik negyed 34-31-es hazai vezetésről indult, de nem csökkent tovább a különbség, hanem a magára talált Landes megint meglépett, a Sopron pedig csak 54-39 után tudott megint valamelyest felzárkózni.

A negyedik negyed 55-46-os állásnál kezdődött, a magyar csapat gyorsan feljött öt pontra, majd sok volt a hiba mindkét oldalon, azután két francia középtávoli kísérlet ért célt. Hét perc alatt mindkét oldalon csak négy-négy pont született, ez pedig a gyakorlatilag telt házas közönség és fúvószenekar által is végig támogatott hazaiaknak kedvezett, akik végül magabiztosan nyertek.

A csoportban február 19-én és 23-án még egy-egy mérkőzést játszanak, ami befolyásolja a sorrendet, de a soproniak honlapjának tudósítása szerint a magyar csapat továbbjutása a legjobb nyolc közé már biztosított.



Női kosárlabda Euroliga, B csoport, 14. forduló

Landes (francia) – Sopron Basket 61-52 (26-10, 8-21, 21-15, 6-6)
a magyar csapat legjobb dobói: Határ 16 pont, Brooks 16, Williams 8

The post Súlyos sérültjei nélkül simán kikapott a Sopron kosárcsapata first appeared on 24.hu.

Related posts

Jennifer Lopez és Ben Affleck még szájmaszkban sem hagyták abba a csókolózást a Met-gálán

MOCOHU

„Mintha sosem lettem volna szemüveges“ – Így zajlott Falusi Mariann lézeres szemműtéte (x)

MOCOHU

Visszavonul Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This