5.8 C
Budapest
April 20, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföldchuck norrisfacebooklájkbajnokságMAGYARORSZÁGorbán viktortelex

Orbán újrahasznosította Chuck Norrist, és mindent vitt

A kormányfő a mögöttünk álló héten visszavette az első helyet a Telex szokásos lájkbajnokságában. A portál összesítése szerint a múlt heti listavezető, Dúró Dóra hiába szárnyalta túl a korábbi teljesítményét – több mint húszezer interakciót szedett össze november utolsó hetéhez képest – ez most csak a harmadik helyre volt elég, mivel az egész mezőny belehúzott: Márki-Zay Péter visszatért a középmezőnybe, ahová Jakab Péter lassan már bebástyázta magát, miközben kihullott onnan Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc. A dobogóra – Orbán és Dúró közé – Szijjártó Péter fért még fel.

Orbán Viktornak egyébként sikerült majdnem megdupláznia az interakcióinak számát, ami ugyanakkor szerény eredmény azokhoz a hetekhez képest, amikor könnyedén összeszedett félmilliót anélkül, hogy igazi lájkvadászathoz kellett volna folyamodnia, írja a portál. Az történt, hogy a kormányfő újra megosztotta egy 2018-as posztját, ami akkor készült, mikor Chuck Norris 2018-ban Magyarországon járt a Baptista Szeretetszolgálat meghívásából, és a miniszterelnök kihasználva az alkalmat elvitte egy körre egy autóval. A Norris látogatásáról készült videó több mint 1,2 millió megtekintést és önmagában több mint negyvenezer interakciót hozott, azaz Orbán teljes heti teljesítményének mintegy 18 százalékát – írja a Telex.

The post Orbán újrahasznosította Chuck Norrist, és mindent vitt first appeared on 24.hu.

Related posts

Leszakadt a Ritz-Carlton hotel homlokzata Budapesten

MOCOHU

Videó: váratlan csavarral ért véget egy párhuzamos parkoló kálváriája

MOCOHU

„Védett terület, de most úgy néz ki, mint egy holdbéli kráter”

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This