10.5 C
Budapest
April 18, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföldellenzékhangfelvételkövér lászlólemondásMAGYARORSZÁGpegasus

Lemondásra szólították fel az ellenzéki pártok Kövér Lászlót a kikerült hangfelvétel miatt

A Direkt36 cikke alapján mi is beszámoltunk arról, hogy Kövér László egy tavaly februári rendezvényen arról beszélt a titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt. Az ellenzék egy közös közleményben reagált a kikerült hangfelvételre, ebben arról írnak, hogy

Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre.

Az ellenzék szerint Kövér szavai a Pegasus-gate közvetett bizonyítékát is jelenthetik, és úgy látják, hogy beszédével Kövér László több millió, „az Orbán-rezsimmel szemben álló magyar polgár ellen is uszít”.

Az ellenzék ezért most azt követeli, hogy Kövér László adjon magyarázatot arra, „kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa”. Követelik azt is, hogy Orbán Viktor és kormánya foglaljon állást a beszéddel kapcsolatban.

Az ellenzéki közleményben arról is írnak, hogy

a nyilvánosságra került hangfelvétel alapján felszólítjuk Kövér Lászlót, még ma mondjon le házelnöki tisztségéről!

The post Lemondásra szólították fel az ellenzéki pártok Kövér Lászlót a kikerült hangfelvétel miatt first appeared on 24.hu.

Related posts

Törley Katalint, a Tanítanék Mozgalom alapítóját is kirúgták a Kölcsey Gimnáziumból

MOCOHU

Így fog kinézni Lady Gaga Gucci gyilkosaként

MOCOHU

Nincs még itt a világvége, de Verstappen győzelme után egyre nagyobb bajban Hamilton

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This