Webb 1848. január 19-én született Dawley-ban egy tizenkét gyermekes családban. A helyi Severn folyóban tanult meg úszni, majd 1860-ban, 12 évesen tengerésznek állt. A feljegyzések szerint egy alkalommal megpróbált megmenteni egy vízbe esett embert, és ugyan nem járt szerencsével, bátorságát 100 fonttal és az első ízben kiosztott Stanhope-éremmel honorálták. (Az érem a Royal Humane Society által odaítélt nemzetközi díj, amely az év legbátrabb és leghősiesebb mentéséért jár.)
1863-ban megmentette a 12 éves testvérét, Thomast, aki majdnem belefulladt a Severn folyóba.
Rájött, hogy az úszásból akár meg is élhet, és ugyan előrelépett a tengerészetnél és az Emerald gőzhajó kapitánya lett, 1874-ben otthagyta munkáját. Hogy miért? Olvasott egy beszámolót JB Johnson sikertelen kísérletéről, aki nem tudta átúszni a La Manche csatornát.
Inspirációt kapott, úgy érezte, neki sikerülhet. Elkezdett edzeni, és menedzsert is kapott egy másik kiváló úszó, Fred Beckwith személyében, aki mintegy menedzserként felkarolta őt. Beckwith volt az, aki rábírta, hogy a Temzén ússzon 20 mérföldet, ő pedig gőzhajót bérelt, hogy az érdeklődők pénzért onnan nézhessék a csúcskísérletet.
Nos, Webb a saját részét teljesítette: a Blackwall-mólótól a Gravesend Town-mólóig tartó távot 4 óra 20 perc alatt leúszta, csak éppen a kutya sem volt kíváncsi rá… Bevétele így nem lett, és még Beckwith is tönkre ment, ennek eredményeként Webb másik menedzsert vett fel inkább.
Aki először legyőzte a La Manche csatornát
Bár a korabeli beszámolók alapján egy amerikai kalandor, Paul Boyton kapitány három hónappal korábban ugyancsak átúszta a csatornát, de ő ezt egy speciális felfújható ruhában – plusz kajaklapát és minivitorla segítségével – tette meg, így azt nem tartották rekordnak.
Webb 1875. augusztus 12-én vágott neki először, ám az erős szél és a rossz tengeri viszonyok miatt fel kellett hagynia az úszással. Augusztus 24-én újból megpróbálta, Doverben a tengerbe ereszkedett és három kísérőcsónakkal a háta mögött, mellúszással nekivágott a távnak.
A korabeli beszámolók szerint a kísérői sörrel, marhahúslevessel, brandyvel és kávéval segítették, ő pedig végül 39 mérföldet úszott (noha a két pont között mindössze 22 mérföld a távolság.
A tett nagyságára jellemző, hogy csak 36 évvel később, 1911 szeptemberében ismétlődött meg, amikor Thomas William Burgess számos sikertelen kísérlet után ugyancsak átúszott a csatornán.
Amikor a kimerült sportolót lefektették egy calais-i szállodában, a tulajdonos trombitafanfárt szervezett a hősnek. Webb azonban dühös volt, amiért felébresztették álmából, és elküldte a fenébe a zenészeket.
Angliában hősként fogadták, érkezésének híre több városban is tömegeket mozgatott meg. A szülővárosában, Dawley-ban állítólag az a legenda is elterjedt, hogy egy malac is felállt a városfalra, hogy megnézze a hőst – erről később egy hamis montázs is készült, amit képeslapon árultak.
Nem lehetett lebeszélni az öngyilkos vállalkozásról
Webb később valóban a hírnevéből élt, versenyeken és kiállításokon vett részt, de olyan elképesztő dolgot is megtett a figyelem fenntartása érdekében, hogy egy acéltartályban 60 órán át lebegjen a vízben.
1880. április 27-én feleségül vette Madeleine Kate Chaddockot, két gyermekük született, Matthew és Helen.
Folyamatosan kereste az új kihívásokat, végül ez okozta a vesztét. Eljátszott a gondolattal, hogy képes lehet arra is, hogy átússzon a Niagara-vízesés alatt, ezzel a mutatvánnyal pedig sok pénzt kereshet. Noha ezt sokan az öngyilkossággal egyenlőnek tartották, nem lehetett lebeszélni róla.
1883-ban Amerikába vitte feleségét és gyermekeit, július 24-én pedig egy kis csónakról a folyóba ugorva elindult legújabb vakmerő kalandjára.
A holttestét néhány nappal később találták meg, végül a New York állambeli Oakwood temetőben helyezték végső nyugalomra.
The post A Niagara zúzta halálra a brit úszóhőst first appeared on 24.hu.
