8.3 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldbűnügykecskemétMAGYARORSZÁGpiactömegverekedés

Tömegverekedés volt a kecskeméti piacon, heten megsérültek

Tömegverekedés tört ki az egyik kecskeméti piacon. Az árusítóhelyek miatt kirobbant balhénak hét sérültje van A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya őrizetbe vett három férfit.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a felek közötti vita még szombaton kezdődött, a későbbi gyanúsítottak ugyanis szerették volna megszerezni azokat a helyeket a piacon, ahol a sértettek már évek óta árusítottak.

Az összetűzésnek a rendőrség véget vetett, azonban a békesség csak ideig-óráig tartott. Vasárnap a 18 éves kerekegyházi lakos és 33 éves román társa ismét elfoglalták megszokott helyüket a piacon, amikor odament hozzájuk két román és egy kerekegyházi illetőségű férfi azért, hogy az előző napi konfliktust megbeszéljék.

police.hu

A békésnek induló párbeszéd azonban ismét vitába torkollott, és a három főből álló társaság lécekkel és egy fémből készült mankóval kezdte ütlegelni az ellenérdekű feleket.

Az egyik, illetve a másik oldalon is többen bekapcsolódtak a verekedésbe, amelynek végül a kecskeméti járőrök vetettek véget. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az eset során heten megsérültek. A tettlegesség elől két nő és férfi kísérőjük egy furgon vezetőfülkéjébe menekült a garázdák elől, akik mérgükben a jármű szélvédőjét is betörték.

A nyomozók öt férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki. Közülük egy 40 és egy 49 éves román, valamint egy 38 éves kerekegyházi férfit bűnügyi őrizetbe vettek. A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják az eset körülményeit.

The post Tömegverekedés volt a kecskeméti piacon, heten megsérültek first appeared on 24.hu.

Related posts

Körbetáncolták a zalai fideszes képviselőt körzetének polgármesternői

MO.CO.HU

Puskás Peti még a szünetekben is Dallos Bogi melltartóját viselte

MO.CO.HU

Életveszélyes sérülést okozott a felbosszantott zenész

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This