Rebecca Hall a húszas évei közepén járt, mikor először olvasta Nella Larsen Passing című regényét. Az 1929-ben megjelent könyv két gyerekkori barátnőről szól, akik az évek során eltávolodtak egymástól. Mikor felnőttként újra találkoznak, egészen más társadalmi helyzetben vannak. Egyikük a harlemi fekete középosztály megbecsült tagja, a másik pedig egy gazdag fehér vállalkozó felesége. Ő is afroamerikai, de világos árnyalatú a bőre, ezért fehérnek hazudja magát. Csak a régi barátnője ismeri a titkát, ez a tudás pedig elkerülhetetlenül tragédiához vezet.
A hófehér bőrű, angol Hall azért érezte közel magához Larsen regényét, mert az anyai nagyapja feketeként fehér nőt vett feleségül, és egész felnőtt életében fehérnek hazudta magát. A lánya, Hall édesanyja, Maria Ewing operaénekesnő már nyíltan vállalhatta a származását, és 1982-ben hozzáment Peter Hall rendezőhöz, a brit színházi élet egyik legnagyobb tekintélyű alakjához. „Apám igazi Shakespeare-fasiszta volt” – nyilatkozta a New Yorkernek Rebecca Hall az apjáról, aki megalapította a Royal Shakespeare Companyt, és másfél évtizeden át igazgatta az angol Nemzeti Színházat. Peter Hall és Maria Ewing lánya színésznő lett, és már befutott a színházban, mikor filmezni kezdett. A kétezres évek derekán fontos mellékszerepet játszott Christopher Nolan A tökéletes trükkjében, és ő volt Vicky a Woody Allen rendezte Vicky Cristina Barcelonában. Azóta is megbecsült hollywoodi színésznő, idén a hideglelős Éjszaka a házban főszereplőjeként láthattuk. A Nella Larsen regényéből adaptált A látszat árával most rendezőként is bemutatkozott.
Clare Bellew a származását érintő hazugságnak köszönheti a luxust és a kényelmet, de identitásának meghamisítása miatt depressziós, boldogtalan nő, aki valójában irigyli Irene-t, régi barátnőjét, mert ő vállalta önmagát, és fekete nőként találta meg a helyét az életben. Ugyanakkor Irene is ellentmondásosan viszonyul Clare-hez: szánja őt a mindennapjait megmérgező hazugsága miatt, de úgy látja, a másik nő ezzel fizetett a jólétért. Ezért egyre nehezebben bírja elviselni, hogy Clare beférkőzik az életébe, eljár Irene partijaira, ráadásul flörtölni kezd a férjével. Aki egyszer fehérre mosta magát, ne az ő kontójára akarja visszakapni a régi életét.
A két nő elfojtásokkal és hazugságokkal terhes, bonyolult – az erotikus vonzalmat is megsejtető – kapcsolatát Hall és Eduardo Grau operatőr jellemzően tartózkodó, félközeli plánokon, ritmikusan ismétlődő helyzeteken keresztül mutatják be, olyan szemkápráztató fekete-fehér képeken, amelyeken első pillantásra valóban nem látszik, hogy kinek milyen árnyalatú a bőre. Éppen elég, hogy Irene és Clare tudják az igazságot, mint ahogy a férjeik is a saját igazságaik birtokában vannak: Mr. Bellew megveszekedett rasszista, Mr. Redfield pedig öntudatos afroamerikai, aki a feketékre leselkedő halálos veszélyről okítja kiskamasz gyerekeit.
Hall tükörjátékokra és képi refrénekre építi a filmjét. Irene és Clare akár egymás életét is élhetnék – Mr. Bellew Irene-t is fehérnek hiszi első találkozásuk alkalmával –, a férjeik hasonló társadalmi pozíciót töltenek be saját közegükben, ismerőseik pedig különböző bőrszínű, de olykor felcserélhetőnek tűnő alakok. Az egymásnak megfeleltethető helyzeteket és figurákat visszatérő jelenetek hangsúlyozzák. Irene a lakásuk felé siet a családját egyszerre elszigetelő és megvédő harlemi környéken. Napfény ragyogja be az utcájukban álló fák leveleit, amitől nem lehet tisztán látni, milyen színben pompáznak, csak azt, mennyire szépek.
A minimalista stílusban építkező, a fekete-fehér képek artisztikuma miatt mégis rendkívül vonzó formanyelv megőrzi titoknak Clare barátkozásának mozgatórugóit és azt is, milyen erős indulatok gyűlnek Irene-ben. Az őket alakító színésznők más-más eszközt választanak, hogy a titokzatosság auráját megteremtsék: Tessa Thompson Irene-je lesütött szemmel jár-kel, mint aki ott sincs, míg Ruth Negga folyton váltogatja a hangulatait, ahogy Clare is mindig szerepet játszik.
Ám ez a takarékosság az adaptáció hűségét jelzi. Nella Larsen eredeti műve is mindössze kisregény terjedelmű, ezzel együtt az egyik legfontosabb darabja a „harlemi reneszánsz” néven emlegetett, a húszas-harmincas évek New York-i kulturális életét meghatározó mozgalomnak, amelynek Larsen mellett Zora Neale Hurston költő, Josephine Baker táncosnő és Duke Ellington vagy Louis Armstrong zenészek is meghatározó alakjai voltak.
A harlemi reneszánsz köréhez köthető irodalmi művekből nagyjából semmi nem olvasható magyarul, a Passing sem jelent meg nálunk. Elenyésző esély van rá, hogy Rebecca Hall filmje miatt érkezzen a fordítás, de a Netflixen legalább A látszat ára elérhető. Így a magyar nézők is hozzáférhetnek egy olyan történethez, amely jellegzetesen amerikai identitásproblémákról szól ugyan, de könnyen el tudjuk képzelni, hogy hasonló, a többségi társadalom rasszizmusából adódó élethazugságokra itthon is találnánk példát.
A látszat ára (Passing), 2021, 99 perc, Netflix. 24.hu értékelés: 8/10.
The post Fekete nő létére fehérnek hazudta magát – nem tudva, milyen indulatokat szabadít el first appeared on 24.hu.
