14.1 C
Budapest
April 18, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
árstopdízelolajGazdaságinflációMAGYARORSZÁGnagykereskedelmi árpletser tamás

Attól tartanak a gazdák, hogy hamarosan 500 forintért tankolhatnak a mezőgazdasági gépekbe

„A magas benzinár, ha az embernek nincs járműve, akkor is bekopogtat a lakásba” – magyarázta meg Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, miért avatkozott be a kormány és rendelt el üzemanyagárstopot. Mint összeállításunkból kiderül, a nagyfogyasztók (például az árufuvarozók, a buszos személyszállítók vagy a mezőgazdasági termelők) által felhasznált üzemanyagok árát, vagyis a nagykereskedelmi árat nem fagyasztották be, így ezen az ágon azért bekopogtathat a drágulás.

Velünk marad az infláció és a bizonytalanság is

Az infláció megugrását eddig sokan átmeneti jelenségnek tekintették, de valószínűleg hosszabban velünk marad, lehet, hogy a következő öt év inflációs környezetben telik el  – vélekedik Pletser Tamás, az Erste Bank elemzője. Az olaj- és gáziparba például 2014-óta nem érkezett elég befektetés, így a kapacitások nem túl bőségesek a kereslet növekedéséhez képest. Rövidebb távon az elemző arra számít, hogy a kőolaj világpiaci ára 2022 első és második negyedévében mérséklődni fog. Viszont a forint esetleges gyengülése az amerikai dollárhoz képest nem lenne váratlan, a forinton nagy a gyengülés irányába ható nyomás, a dollárt ugyanakkor számos tényező az erősödés felé löki. Ezen pedig elúszhat az olaj nemzetközi árának csökkenéséből keletkező előny. Nagy kérdés, hogy a kormányzat fenntartja-e a Covid miatt bevezetett intézkedést, azaz 2021 február közepe után meghosszabbítja-e az üzemanyagok árának 3 hónapra szóló limitálását – esetleg a választásokig. Ha az olajár csökken januárra, akkor valószínűleg eltekint ettől, ha viszont az olajár tovább nő, akkor nehéz lesz megszüntetni az árplafont. Az eddigi és a még várható további áremelkedések viszont nagy valószínűséggel megjelennek például az elektromos áram és az élelmiszerek árában, növelve az inflációt – mondta Pletser.

A vállalkozások nincsenek könnyű helyzetben, amikor a költségeiket és a termékeik eladási árát kalkulálniuk kellene, a gyakori árváltozások és az információk hiánya önmagában is komoly bizonytalansági tényező. A jelentős gázolaj-felhasználók között, akik nagykereskedelmi áron vásárolják a dízelolajat például a mezőgazdasági gépekbe, van némi tanácstalanság. Az árstopot kihirdető kormányrendeletben bruttó kiskereskedelmi ár szerepel, tehát a nagykereskedelmi árakra nem vonatkozik a befagyasztás, de a lapunk által megkérdezett felhasználók nem tudják, hogy a jövőben mennyiért kapják majd az üzemanyagot a piacvezető Mol-tól. Az olajcég nagykereskedelmi árai nem nyilvánosak, és egyébként is a nagy felhasználókkal egyedileg állapodik meg az árról, hiszen különböző kedvezményt kaphatnak a vevők, például attól függően, milyen mennyiséget vásárolnak. Hogy további nagykereskedelmi áremelkedés esetén mi fog történni, azt nem tudják a megkérdezett mezőgazdasági termelők, van, aki attól tart, hogy hamarosan 500 forintért fog tankolni a mezőgazdasági gépekbe.

Bielik István / 24.hu

Egy szántóföldi növénytermeléssel és állattenyésztéssel is foglalkozó, neve elhallgatását kérő alföldi nagygazdaság tulajdonosa sem tudja a fenti kérdésre a választ, és egyébként is azt tapasztalja, hogy éppen egy árrobbanás zajlik. Szerinte

olyan kaotikus a helyzet, hogy sokszor csak a megrendeléskor derül ki, mi mennyibe kerül éppen.

Az áram ára megduplázódott, a földgázé még nagyobb mértékben nőtt, igaz, az általuk termelt búza ára is 60 százalékkal magasabb, mint tavaly – jellemezte a helyzetet a gazdálkodó.

Az infláció szempontjából a kép máshol sem biztató. A viszonylag sok gázolajat használó mezőgazdaság termékeinek árai még a korábbi, tetemes áremelkedések után is tovább száguldhatnak felfelé. Gyenes Gábor, aki étkezési búzát, takarmány kukoricát és más szántóföldi növényeket termel a Jászságban, arra számít, hogy a gázolajár nem fog csökkenni jövőre. Ez önmagában 15 százalékos áremelkedéshez vezethet a terménypiacon, de még további 15 százalék rakódhat az árra amiatt, hogy

a műtrágyáért négyszer többet kell fizetnie, mint tavaly.

Gyenes azt mondta, cégének van benzinkútja, de nem kívánt belemenni az árazás rejtelmeibe.

Azok a cégek, amelyeknek saját, nem nyilvános benzinkútjuk van, ahonnan csak saját és néhány nagyvállalati partnerük gépeit vagy kamionjait szolgálják ki, már tudják a választ arra, hogy rájuk vonatkozik-e az árbefagyasztás. Igen. Ők ugyanúgy maximum 480 forintért adhatják a benzint és gázolajat, mint egy nyilvános benzinkút – mondta az egyik, külföldi tulajdonú kamionos cég magyarországi ügyvezető igazgatója. Ők 380 forinthoz közeli nettó nagyker áron veszik a gázolajat, ami áfával együtt majdnem 473 forint, ebből az árrésből kell finanszírozni a benzinkutat. A rapid áremelkedés természetesen a fuvarárakra is kihat, és szárnyakat ad az inflációnak.

Az említett szállítmányozó cég az év elején 380 forintos dízelolajjal számolt erre az évre, ehelyett az ár most közel 480 forintnál tart. Azokat a fuvarokat, amelyekre nem kötöttek már az év elején szerződést, máris 10–15 százalékkal magasabb áron vállalják, mint 2021 első felében. Az ügyvezető jövőre sem számol alacsonyabb dízelárakkal, így azok a fuvardíjak, amelyekről idén állapodnak meg és a jövő évre vonatkoznak, várhatóan 8–10 százalékkal magasabbak lesznek az ideinél. Ebből 2–4 százalék a munkaerőköltség emelkedéséből és a 20–25 százalékkal dráguló kamionokból fakad, a többi pedig az eddigi üzemanyag-drágulás okán kerül a szerződésbe.

Mohos Márton / 24.hu

A cég be akarja vezetni azt a külföldön már bevett gyakorlatot, hogy az éves szállítási szerződésekbe kerüljön be egy új elem: egy úgynevezett „dízelkvóta” is szerepeljen az árban. A kvóta bizonyos százalékkal növekszik az üzemanyagár emelkedésével összhangban, illetve csökken, ha a dízel ára lefelé mozdul. A cég jövőre 500 forint körüli dízel üzemanyagárat vár, így a 8–10 százalékos fuvardíj-növekedésen túl a dízelkvóta miatt további 2–3 százalékkal emelkedhet a szállítás ára.

Havonta többször változik a nagykereskedelmi ár

A távolsági buszokat üzemeltető Volánbusz a működéséhez, a közszolgáltatási feladatainak ellátásához szükséges üzemanyagot hosszú távú szerződések alapján szerzi be, így „a fizetendő ellenérték nagyságrendjét a mostani hatósági ármegállapítás jelentős mértékben nem érinti” – válaszolta kérdésünkre szűkszavúan a Volánbusz Zrt. kommunikációs igazgatósága.

A fővárosi közlekedési cég, a BKV Zrt. több konkrétumot árult el, ők a Mol Nyrt.-vel állnak szerződésben, a nemzeti olajtársaság szállítja nekik a gázolajat. A társaságtól kapott tájékoztatás szerint a felhasználás volumenének köszönhetően a terméket az üzemanyag nagykereskedelmi árához kötött áron vásárolják, ami havonta többször változik, hasonlóan a benzinkutakon tapasztaltakhoz. A BKV jelenlegi érvényes gázolajbeszerzési áráról annyit árultak el, hogy „száz forintos nagyságrenddel alacsonyabb az üzemanyagkutakon tapasztalhatónál”, azaz a maximálisan megengedett 480 forintos kiskereskedelmi árnál.

Mivel az árstopról rendelkező jogszabály az üzemanyagok kiskereskedelmi árával kapcsolatban fogalmaz meg előírásokat, a BKV gázolajbeszerzését ez nem érinti. Ugyanakkor a BKV két autóbusz-telephelyén maga is értékesít gázolajat, ezt a tevékenységet már érinti az említett rendelet, így november 15-től bruttó 480 forint/literre módosították az árat. A jövedéki adóról szóló törvény szerint jelenleg 3,50 forint/liter jövedéki adót tud a társaság visszaigényelni az autóbuszaiba tankolt – kimutathatóan közösségi személyszállításhoz felhasznált – gázolaj után.

The post Attól tartanak a gazdák, hogy hamarosan 500 forintért tankolhatnak a mezőgazdasági gépekbe first appeared on 24.hu.

Related posts

Uniós pénzből állnak át a spanyolok a négynapos munkahétre

MOCOHU

Börtönbe kell vonulnia az olimpiai bajnok sífutónak

MOCOHU

Kásler szerint Magyarország Európában elsőként oldahatja fel a korlátozásokat

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This