12.3 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
ápolóBelföldfelmondásMAGYARORSZÁGorvossemmelweis egyetem

Magyar Hang: több mint 30-an felmondtak a Semmelweis Egyetemen

A múlt hét végéig legalább harminc ápoló és több orvos mondott fel a Semmelweis Egyetemen, írja a Magyar Hang. A lap úgy tudja, a felmondások mögött többek között a rossz munkaszervezés, a túlterheltség, az orvosok és ápolók közötti bérfeszültség áll.

A Semmelweis Egyetem a felmondásokkal kapcsolatban a Magyar Hanggal azt közölte, nem igaz, hogy tömegesen hagyják el az intézményt az ápolók, érdemben ugyanakkor nem cáfolták a felmondásokkal kapcsolatos értesüléseiket. Válaszukban továbbá jelezték, az elmúlt fél év adatai alapján összességében a szakdolgozói átlaglétszám hét százalékkal több, mint tavaly május és október között.

Kapcsolódó
„A magyar egészségügy most rosszabb, mint amilyen a járvány előtt volt”

Tömeges felmondásra nem, de jelentős orvos- és ápolóhiányra kell készülni a negyedik hullámban – mondta a 24.hu-nak Álmos Péter. A MOK alelnöke szerint nem a hálapénz kivezetése, hanem az erőforráshiány miatt van kevesebb műtét. Interjú.

Gulyás Gergely egyébként a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a kormány felmondási tilalmat vezet be a rendvédelemnél és az egészségügyben. A döntéssel kapcsolatban Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában azt mondta: a döntéstől „senki sem boldog”, de olyan helyzet van, akkor be kell látni, hogy bizonyos szakmákból ilyenkor nem lehet távozni.

The post Magyar Hang: több mint 30-an felmondtak a Semmelweis Egyetemen first appeared on 24.hu.

Related posts

Lendületben 60 felett is! (x)

MOCOHU

12 év alattiakon teszteli vakcináját a Moderna

MOCOHU

ENSZ: 160 millió gyerekmunkát végző kiskorúról tudni világszerte

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This