12.3 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföldcovidcovid vakcinagyörgy istvánkoronavírusMAGYARORSZÁGoltás

Regisztráció nélkül is kaphatunk Covid-vakcinát az oltási akcióhéten

A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint. György István azt mondta, az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát.

Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni, a lényeg, hogy minél többen részt vegyenek az akcióban. Első, második és harmadik oltásokat is adnak.

Kiemelte, fontosnak tartják az átoltottság növelését, mivel a delta variáns rendkívül agresszíven fertőz. Biztatják azokat, akik még nem kapták meg a vakcinát, hogy éljenek az akcióhét adta lehetőséggel. György fontosnak nevezte a harmadik oltás felvételét, mert míg a vírus korábbi variációja ellen nyolc-tíz hónapig is védettséget biztosított a vakcina, a delta variáns esetében már négy-hat hónap után jelentősen csökken az immunválasz.

A kórházakban reggel 7 órától este 7-ig várják a jelentkezőket, akiknek beleegyezési nyilatkozatot kell kitölteniük.

Természetesen nem csupán az oltási akcióhéten lehet megkapni a vakcinát, az időpontfoglaló előtte és utána is nyitva van – mondta az államtitkár. Minden kórházi oltóhelyen vannak foglalható dátumok, és a háziorvosokkal is fel lehet venni a kapcsolatot. György szerint nagyon fontos, hogy

az oltakozási hajlandóságot még tovább tudjuk növelni annak érdekében, hogy a negyedik hullámot is le tudjuk törni.

A koronavirus.gov.hu oldalon megtalálható a kórházi oltóhelyek listája. Egyes megyékben szakrendelőkben is immunizálnak az akcióhéten, ezekben az oltásra nyitva álló időtartam eltérhet a kórházi, reggel 7-től este 7-ig húzódó sávtól. A koronavirus.gov.hu oldalon erről is lehet majd tájékozódni.

The post Regisztráció nélkül is kaphatunk Covid-vakcinát az oltási akcióhéten first appeared on 24.hu.

Related posts

Meghalt egy 90 éves belga nő, akit a koronavírus alfa és béta variánsa egyszerre fertőzött meg

MOCOHU

Sorra hagyják el hallgatói a Színház- és Filmművészeti Egyetemet

MOCOHU

Blokkolt jeladóval repült Dubajba a NER kedvenc gépe

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This