A főúri családok tagjai az elmúlt évszázadokban számos ponton lökték előre a magyar nemzetet, hiszen vagyoni helyzetüknek, illetve társadalmi rangjuknak köszönhetően sokan Európa legfontosabb egyetemeiről hozták haza a tudást, vagy épp itthon váltak saját tudományterületük, illetve a Magyar Királyság politikai életének fontos alakjaivá.
Nem számított kivételnek a galánthai Fekete család sem, Pozsony vármegye egyik legősibb famíliája, amelynek egyik tagja 1540-ben kapott nemesi rangot. Később a család egyre feljebb emelkedett: egyik ága 1759-től grófi, egy másik pedig 1859-től bárói címet viselhetett. A főispánt, országbírót, püspököt, királyi kamarásokat, sőt, főjegyzőből lett irodalmárt – Fekete János újságíróként, költőként és novellaíróként is aktív volt – is adó Feketék közt volt azonban egy, aki elődeinél jóval nagyobb hatással volt a világra:
melynek nyomán az orvosok számos betegség korai jeleinek felfedezésére lettek képesek, sőt, az emberi test teljes megismerése felé is jókora lépést tettek.
Galántai Fekete Ilonáról meglepően kevés információt találunk az interneten – a Wikipédia-oldala, illetve a gyászjelentése mellett csak néhány, általa írt tanulmány, valamint egy-egy apró morzsa tűnik fel –, lassan azonban összeáll egy meglepő fordulatokban gazdag életút képe.
Az egybehangzó források szerint 1890. november 24-én Pozsony vármegyében született Ilona szülei a sziléziai Neisséből származó, Krakkó érintésével Kassára érkező – a város csodás dómját 1496–1497-ben kijavító – építőmester, Krompholtz Miklós egyik távoli leszármazottja, Krompholtz Amália, illetve a nyilvánvalóan vagyonos galántai Fekete Sándor János voltak, így gyerekkora távolról sem nélkülözésben telt.
Legnagyobb álma sem volt elérhetetlen: a tizenéves kora óta nagybátyjához, az élete utolsó két évtizedét a bécsi egyetemi klinika ünnepelt sebészprofesszoraként töltő Hermann Nothnagelhez (1841–1905) hasonlóan ő is orvossá akart válni, így a középiskola elvégzése után a Bécsi Egyetem hallgatója lett.
Tanulmányait végül az első világháború miatt kellett félbeszakítania, aminek éveit a számos felmenőjéhez hasonlóan magas katonai beosztásban töltő édesapja, sőt, ápolónővé vált édesanyja sem élte túl – előbbit az oroszok ölték meg, utóbbi pedig a Wikipédia szerint a keleti fronton veszítette életét.
Az online elérhető angol nyelvű források szerint a szüleit elveszített Ilona röviddel a trianoni döntés után Fiumébe utazott, ahonnan 1922-ben New Yorkba hajózott át, remélve, hogy a tengerentúlon kiteljesedhet az élete. Ez végső soron így is történt, felvette a kapcsolatot egy – még a császárvárosban töltött évek alatt megismert – barátjával, aki a New York-i Bellevue Hospital orvosaként el tudta intézni, hogy az ekkor már harmincas évei elején járó Ilona mentősofőrként dolgozhasson, így minden addiginál közelebb került ahhoz, hogy nap mint nap betegek életének megmentésében vegyen részt, bár nem éppen úgy, ahogyan korábban tervezte.
Az Amerikába való érkezés éve az elmúlt kétszázötven év számtalan lapját digitálisan elérhetővé tevő Arcanum Digitális Tudománytárban rejtőző anyagok szerint semmiképpen sem lehetett 1922, hiszen Fekete Ilona négy évvel később még biztosan Magyarországon volt, sőt, egy furcsa, több lap által is közzétett történet középpontjába került.
A Pécsi Napló (1926. jan. 10.) szerint Ilona 1925 őszén – az első világháborút ezek szerint mégiscsak túlélt – apja háromezer holdas révújszállási birtokán élt, hiszen a kellő szorgalom hiánya miatt Bécsben megbukott a második szigorlatán, elege lett a tanárokból, és inkább befejezte a tanulmányait.
Hazaköltözése után egyáltalán nem foglalkoztatta a kortársait lekötő „sok cifra ostobaság”, így hónapokon át csak olvasott, esténként pedig kilovagolt a pusztára, mielőtt megtalálta volna a nagy szerelem: meghívták ugyanis egy lakodalomba, ahol fülig szerelmes lett a jóképű, göndör, somogyi cigányprímásba, Horváth Gyuriba.
Hajnalfelé, amikor a hátam mögé lopódzott és a kedvenc nótámat húzta, határozottan megéreztem: nem térek vissza többé az apám kastélyába
– mesélte.
Az elhatározást tett követte: hajnalban mindketten megszöktek, majd a „kadarkúti cigányputri” egy háromszobás vályogházába költöztek. A nő egy hónappal később levelet írt az apjának, jelezve, hogy egyáltalán nem tűnt el, sőt, hamarosan feleségül megy Gyurihoz.
Apja válaszában kijelentette: megbocsát mindent, ha azonnal visszatér hozzá, majd egy-két évre Svájcba, Párizsba vagy bármelyik külföldi nagyvárosba költözik, ahol lassan mindent elfelejt, a dolgok pedig újra visszakerülnek a jól megszokott mederbe.
Ilonát mindez nem érdekelte, sőt, a házasságkötés után komoly tervei voltak: számított az anyai örökségre, amiből újdonsült férjével németországi koncertturnéra indulhatnak, ott akár végleg le is telepedhetnek majd.
A riporthoz fotó sajnos nem tartozik, szerzője, Sásdi Sándor azonban így zárja a cikket:
Nagynehezen sikerül rávennem őket, hogy emlékül képet készíthessek róluk. Galántai Fekete Ilona mielőtt a gép elé állna, feltűnően elegáns, sötétzöld sportkabátot vesz fel a piros pongyola fölé. Még felsegítem rá, meglátom a bélésre varrva a készítő cég nevét: »Lamuse & Со., Paris«. És a háromezerholdas földesúr egyetlen leánya, az elegáns párisi köpenyben olyan boldogan áll a fényképezőgép elé a somogyi cigányprímással, mintha a walesi herceg vállára hajtaná a fejét… A romantika, valóban nem halt még meg.
A hírt a következő hónapokban a Miskolci Napló (január 14.), az Esti Kurir (máj. 7.) változatlan formában, A Ma (máj. 26.) pedig rövidítve is lehozta, sőt, az Esti Kurir a képnek a nyomtatás minősége miatt alig látható verzióját is közzétette.
A tervekből valószínűleg semmi sem lett, a prímás és a cigányzenére lágyuló szívű nő útjai különváltak, hiszen a források néhány évvel később már Mrs. Eugene E. Howard néven, férjezett nőként emlegetik őt.
Biztosra vehető tehát, hogy nem 1922-ben, hanem legkorábban csak 1926 nyarán láthatta először a Szabadság-szobrot. A jelenleg elérhető források a következő két és fél évről semmit sem mesélnek, az azonban egészen biztos, hogy Ilona 1929 tavaszán már a manhattani Upper East Side-on élt, sőt, a felső tízezer tagjait vonzó ruhaüzletek egyikében dolgozott, ahol hamarosan egyértelművé vált a divat, illetve a művészet terén való tehetsége, hiszen amellett, hogy kiszolgálta a vásárlókat, részt vett az bolt arculatának folyamatos megújításában, sőt, ruhákat is tervezett.
Bére egyáltalán nem volt összhangban az elvégzett munka mennyiségével, így, miután főnöke arra kérte, hogy mossa fel a padlót, végleg betelt nála a pohár, és felmondott. A történet pillanatokon belül országos visszhangot keltett, sőt, 1929 júliusában több amerikai lap is azonos címmel adta közre a lényeget:
Nem akarta felmosni a padlót, ezért elvesztette a munkáját a bárónő.
Három hónappal később az Egyesült Államok történetének talán legnehezebb időszaka elé nézett: október 24-én a New York-i tőzsdén jegyzett részvények árfolyama elképesztő sebességgel zuhanni kezdett, ez pedig a következő napokban is folytatódott. A közel négy éven át tartó nagy gazdasági világválság miatt csak az USA-ban boltok és üzemek tízezrei zártak be, milliók veszítették el a munkájukat, a bankok felének le kellett húznia a rolót.
A változások nyilván Ilonára is nagy hatással voltak, a harmincas évek hajnaláról azonban talán nem erre emlékszik vissza: 1930-ban amerikai állampolgárságot kapott, a Columbia Egyetem diákjaként pedig képzőművészeti tanulmányokat folytatott, miközben saját belsőépítészeti vállalkozását igazgatta – derül ki egy másfél évtizeddel később, 1944 júliusában a Houston Postban megjelent cikkből. A következő években nyilvánvalóan az orvosi szakot is be kellett fejeznie, hiszen a bárónő 1938-ban a minnesotai Rochesterben élt, az év folyamán a Mayo Clinic hisztológiai, azaz szövettani laboratóriumának élére nevezték ki, ahol tizenhárom évet (1938–1951) töltött.
A második világháborút megelőző, illetve az azt követő évek a rengeteg utazás mellett – erre azért volt szükség, hogy mindig elsőkézből származó információkat szerezzen a legjobb, illetve legújabb eljárásokról – fiatal nők képzését irányította, akik később laborasszisztensekként folytatták a pályájukat, sőt, még arra is jutott ideje, hogy létrehozza az angol nyelvterületen de Galantha technique, illetve de Galantha stain néven emlegetett, a szövettanban új távlatokat nyitó metódusokat,
A háború derekán, 1943-ban rövid időt a texasi Houstonban töltő Baylor Medical College hisztopatológiai – azaz az elhunytak szöveteit vizsgáló – kutatásából is részt vállaló bárónő a háború után a világnak mostanra hetvenhat Nobel-díjast adó MIT-en (Massachusetts Institute of Technology) is megfordult, ahol különféle radioaktív anyagok orvosi felhasználásának módszerein dolgozott.
A nekrológja szerint tizenegy nyelven beszélő Ilona utolsó három évtizede egyelőre fehér folt az életrajzban, az azonban biztos, hogy a Mayo Clinic éléről való távozása, illetve az Egyesült Államok legfontosabb orvosi laboratóriumaiban való rendszeres felbukkanása után az amerikai légierő alkalmazásában is állt: legismertebb, 1952 körül született portréja ugyanis a Smithsonian oldalán olvasható képaláírás szerint akkor készült, mikor a USAF School of Aerospace Medicine, azaz
Nem ez azonban a történet legmeglepőbb eleme, hiszen ugyanez az írás arról beszél, hogy a nő részt vett egy prédikátorképzésben, majd Texas számos pontján hirdette Isten igéjét. Az ekkor már hatvanas éveiben járó világhírű kutató felbukkanása nyilvánvalóan furcsa látvány lehetett.
A massachusettsi Leominsterből 1982-ben Worcesterbe költözött kutató 1986. január 5-én, röviddel 95. születésnapja után a Worcester Memorial Hospitalban hunyt el.
The post Elszökött egy cigányprímással a bárónő, majd forradalmasította az orvostudományt first appeared on 24.hu.
