6.5 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldbűnügyfellebbezésítéletMAGYARORSZÁGr. szilvesztersoroksári gyilkosság

Életfogytiglant kapott a soroksári gyilkossággal vádolt R. Szilveszter

Életfogytig tartó fegyházra ítélte pénteken a Fővárosi Törvényszék R. Szilvesztert, aki nyolc évvel ezelőtt megerőszakolta és megölte Kardosné Gyurik Krisztinát Soroksáron. A férfi leghamarabb 35 év múlva bocsátható szabadlábra feltételesen.

A 36 éves futónő holttestét egy bozótosban találták meg 2013. szeptember 25-én. A vádirat szerint az anyukát lemeztelenítették, majd durván bántalmazták, megerőszakolták és megfojtották. Az elkövető ezt követően magához vette az áldozata mobilját és elmenekült.

A hatóságok öt évig nem találták a bűncselekmény elkövetőjét. Áttörés 2018 őszén következett be, amikor laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak az évek óta börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája és a helyszínen talált anyagmaradványok között, s az áldozat mobilját megtalálták a férfi börtönletétjei között.

Mint kiderült, a gyilkossággal gyanúsított R. Szilveszter a gyerekkorát a helyszín közelében töltötte, asztalosnak tanult, de nem dolgozott a szakmájában, hajléktalan lett, és lopásokból tartotta fenn magát. Tizenöt éves korában csukták le először, s már a soroksári gyilkosság előtt is többször élvezte a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét lopás, rablás, testi sértések miatt.

R. Szilveszter eleinte azzal védekezett, hogy látta, amikor a futónőt egy másik férfi bántalmazza. Azt állította, úgy került a helyszínre a DNS-e, hogy megpróbálta megvédeni a nőt, és közben megsérült. Ezt azonban cáfolta a genetikai szakértői vélemény, az áldozat combján és különböző testrészein ugyanis kizárólag R. Szilveszter genetikai profilja volt kimutatható.

Az ügyész már az előkészítő ülésen életfogytig tartó fegyházat kért R. Szilveszterre aljas indokból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás miatt azzal a kitétellel, hogy feltételes szabadlábra bocsátásának időpontja legkorábban 30 év múlva lehet. R. Szilveszter azonban nem kötött alkut, hanem az egész büntetőeljárás során a hallgatást választotta, többször is a kamerákba vigyorogva húzta az időt.

Végül mintegy két héttel ezelőtt tett írásbeli vallomást, amikor már tudta, hogy közeleg az ítélethirdetés. Ahogy korábban, úgy ebben is tagadta, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz.

Azt állította, hogy a biciklijével haladt az ominózus napon, amikor észrevette a fűben fekvő nőt. Megnézte, sőt meg is fordította Krisztinát, de látta, hogy halott. Ekkor ékszert keresett, de nem talált rajta.

Ezt követően pedig a bicskájával véletlenül megvágta magát, és a nő telefonjával lelépett a helyszínről. Arról pedig csak egy tévéműsorból értesült a börtönben, hogy a nő gyilkosság áldozata lett. Az ügyész a perbeszédében is életfogytiglant kért a férfire.

A bíró egyetértett a vádban foglaltakkal, ezért emberölésben, szexuális erőszakban és kifosztásban is bűnösnek mondta ki a férfit. Ezért őt életfogytig tartó fegyházra ítélte azzal, hogy leghamarabb 35 év múlva bocsátható szabadlábra feltételesen.

Lichy József, R. Szilveszter ügyvédje lapunknak azt mondta, az emberölésben és a szexuális erőszakban is fellebbeznek, és az ügyfele felmentését kérik. Jelenleg az ítélet indoklása tart.

The post Életfogytiglant kapott a soroksári gyilkossággal vádolt R. Szilveszter first appeared on 24.hu.

Related posts

Ahhoz sem volt bátorsága, hogy kirúgja az edzőjét

MOCOHU

Évtizedek óta tudták a rendőrök, hogy pedofil a kollégájuk, mégis megvédték

MOCOHU

A Gucci 180 ezres fordított szemüvege pont olyan, mint 2020

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This