4.4 C
Budapest
April 19, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
ellenzéki előválasztáselőválasztáselőválasztás 2021előválasztás második fordulóKözéletMAGYARORSZÁGmárki-zay pétermszp

Az MSZP beállt Márki-Zay Péter mögé

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában – írja a párt közleménye alapján a 444. Erről a párt országos elnöksége döntött csütörtökön.

A közleményben azt írták:

Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást.

Ezért arra kérik a párttagokat, hogy szavazzanak a hódmezővásárhelyi polgármesterre. Az MSZP hozzátette, hogy az elmúlt napokban külön úton, de Márki-Zay, és ellenfele, Dobrev Klára is azzal fordult a szocialisták vezetéséhez, hogy tegyék egyértelművé a párt álláspontját a miniszterelnök-jelöltek támogatásáról, ezért most eleget tettek ennek a kérésnek.

Azt is írták, hogy az első fordulóban azért támogatták Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét, mert az MSZP benne látta azt a politikust, aki aki hitelesen képes képviselni a baloldali és zöld értékeket, ugyanakkor alkalmas arra, hogy egy sokszínű, többféle értékrendet képviselő pártokból álló szövetséget összefogjon, és a pártok felé elköteleződéssel nem rendelkező bizonytalan választókat is megszólítson, és maga mellé állítson. Bár Karácsony visszalépett, az MSZP célja nem változott, és úgy látják, hogy Márki-Zay az, aki képes az új többséget maga mellé állítani és így leváltani az Orbán-rendszert.

Csütörtök délelőtt Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke már bejelentette, hogy ő maga Márki-Zayra szavazott, Hiller István és több szocialista polgármester – Horváth Csaba, Gajda Péter, Nemény András, Fekete Zsolt – azonban Dobrev mögé állt be.

The post Az MSZP beállt Márki-Zay Péter mögé first appeared on 24.hu.

Related posts

Baj van a Telenor hálózatával Sopronban és környékén

MOCOHU

Vízum nélkül koncertezhetnek Magyarországon brit zenekarok

MOCOHU

Milák országos csúcsot repesztett, majd azt is megdöntötte, de Cseh László búcsúúszása vitt mindent

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This