37.5 C
Budapest
May 24, 2022
2020 – 2022 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföld luxusrepülő MAGYARORSZÁG pozsony szijjártó péter

Milliárdos állami támogatást kapott a cég, amelynek repülőjével Szijjártó egészen Pozsonyig ment

Annak a Wellis Zrt-nek a repülőjével utazott Budapestről Pozsonyba Szijjártó Péter külügyminiszter, amely nemrég hárommilliárd forint támogatást kapott a kormánytól – számolt be az RTL Híradó. Emlékezetes, hogy Szijjártó még hétfőn magánrepülővel utazott a Budapesttől alig kétszáz kilométerre, azaz autóval nagyjából két óra alatt elérhető szlovák fővárosba, hogy beszédet mondjon.

Szijjártó Péter kevesebb, mint egy évvel ezelőtt jelentette be a Wellis Zrt milliárdos állami támogatását. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, aki kiderítette, milyen géppel is utazott Pozsonyba a külügyminiszter, azt mondta, a híradónak, egy demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy egy kormánytag ezután ezen a gépen utazzon.

Egy olyan vállalkozónak adtak hárommilliárd adófizetői támogatást, aki korábban meg tudott vásárolni egy sugárhajtású luxusrepülőgépet, majd most Pozsonyba ezzel utazott a külügyminiszter

– fogalmazott Hadházy Ákos

A Híradó szerint egy nappal Szijjártó Pozsonyba érkezése előtt –  azaz vasárnap – az egyik honvédség által vásárolt, de kormánytagok által előszeretettel használt Falcon repülőgép is Pozsonyban landolt. Szijjártó végül hétfőn este már ezzel a géppel utazott tovább New Yorkba.

A hírműsor kérdést küldött a Külügyminisztériumnak, miért magánrepülőgépet vett igénybe a miniszter a pozsonyi utazásához, de választ nem kaptak.

The post Milliárdos állami támogatást kapott a cég, amelynek repülőjével Szijjártó egészen Pozsonyig ment first appeared on 24.hu.

Related posts

Margot Robbie játssza Barbie-t az élőszereplős filmben

MO.CO.HU

550 építőipari szereplőnél talált jogsértést az adóhivatal

MO.CO.HU

Amerika jó fej nagynénijét mindenképp gonoszságon akarjuk kapni

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status