13.8 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
applefrissítésios 15iphoneMAGYARORSZÁGszázalékTech

Egyelőre nem túl népszerű az iOS 15

Az Apple szeptember 20-án tette elérhetővé a kompatibilis iPhone modellek számára (a 6s és minden későbbi telefon támogatott) az iOS 15 frissítést, ugyanakkor a felhasználók egyáltalán nem olyan lelkesek az új rendszert illetően, mint az iOS 14 esetében – írja a MobilAréna.

Kapcsolódó
Megjött az iOS 15, így tudja letölteni

Mutatjuk, hogyan frissíthet az új mobilszoftverre – amennyiben kompatibilis az iPhone-ja.

Míg két nappal a frissítés érkezése után az iOS 14-et már a kompatibilis, aktív eszközök 14,5 százalékára telepítették, addig az iOS 15 esetében még csak 8,5 volt ez a százalék szeptember 22-én, a nap közepén – legalábbis a Mixpanel felmérése alapján. A cikk szerint az Apple hivatalosan csak akkor kommunikál majd a telepítésekről, ha már komolyabb százalékokat tudnak felmutatni.

Említésre kerül az is, hogy a cég még az év elején döntött úgy, hogy a biztonsági frissítések az iOS 14-en maradó felhasználóknak is megmaradnak az első időszakban, és ennek is köze lehet ahhoz, hogy egyelőre sokan nem érzik sürgősnek, hogy telepítsék a legfrissebb rendszert.

Birkás Péter további cikkei
  • Apple kiegészítőket gyártó csapat nyerte az iPon startup versenyét
  • Az autó lesz a legfejlettebb okoseszköz a jövőben
  • Egy hajszálnyival jobb lett a PlayStation 5 teljesítménye

The post Egyelőre nem túl népszerű az iOS 15 first appeared on 24.hu.

Related posts

Még mindig szabadon van a svéd állatkertben kiszabadult csimpánzok egy része

MO.CO.HU

Lét és nemlét határán várják a mozik, hogy újranyissanak

MO.CO.HU

Kihúzták az ötös lottó számait

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This