18.3 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
b. lászlóBelföldMAGYARORSZÁGnovozánszki fannitárgyalásvv fanni

Folytatódott a VV Fanni-ügy: horrorisztikus a móló, ahonnan vízbe dobhatták

A Novozánszki Fanni egykori, budapesti albérleténél két héttel ezelőtt lefolytatott helyszíni tárgyalás, a celeblány megölésével vádolt B. László régi, siófoki otthonánál folytatódott, kedd reggel. Dr. Farkas Gabriella bírónő és csapata a balatoni bérleménytől egészen holttest eltűntetésének feltételezett helyszínéig lekövette a vádlott útját. A szemlén a 24. hu is jelen volt.

A vádlott higgadt és magabiztos

A Beszédes József sétányon lévő apartmanház után – ahol a vádirat szerint a vádlott a celeblány holttestével a csomagtartóban parkolt le november 20-án – az az útszéli helyszín következett, ahol kamerafelvételek szerint B. László megszabadult a lány bőröndjeitől. Majd több megállóhely, s végezetül az az egykori kompkikötő következett, ahol az amerikai titkosszolgálat, az FBI szerint Fanni teste a Dunába került. A vádlott higgadtan és magabiztosan, szinte egymaga vezette végig a bírósági konvojt a helyszíneken, és úgy tűnik, több helyen beigazolódott az állítása, ami újabb kérdéseket vet fel.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ma bizonyítást nyert, hogy a vádiratban leírt utat, amit a dokumentumok szerint a vádlott 5 perc alatt tett meg, közel a duplája alatt lehet csak teljesíteni. Így a benzinkútnál, ahol lefényképeztek egy hasonló típusú autót, az nem lehetett az övé. Rettentő nagy szerepe van az időnek és a távolságoknak ebben az ügyben, és a mai nap során sok mindenre fény derült

– kezdte Dr. Bálint Roland. A védőügyvéd szerint azonban egy, a szemlén felbukkant újabb tanú szava nem nyomhat a latba.

Elég 5 kiló, és sosem kerül elő

Az egykoron működő, dunavecsei kompkikötőhöz érkezve ugyanis egy épp ott horgászó, rutinos halászt is kifaggatott a bírónő a Dunával kapcsolatos tapasztalatairól, korábbi halálesetekről. Kiderült, hogy a móló igazi horrorisztikus helyszín.

Két horgász is eltűnt már itt. Jól ismertem őket. 1994-ben pont itt borult fel a csónakjuk, s a víz örökre elnyelte őket. Sosem kerültek elő

– kezdi Tamásfalvi András, aki szerint a kikötő ideális, ha valaki el akar valakit tüntetni.

Az egész Duna, de ez a rész kifejezetten alkalmas arra, hogy bárkit eltüntessen. Olyan erős a sodrás, hogy bármit visz a víz, és kis „szerencsével” nem akad fenn sehol. Pláne, ha némi súly is volt rákötve. Nem kell sok, elég 5 kiló, és sosem kerül elő.  Aki ismeri a vizet, mint például az errefelé edző, dunaújvárosi vízi sportolók, ezt mind jól tudják

– teszi hozzá a horgász, mit sem tudva arról, hogy a pár méterre mellette álló vádlott egy egykori, dunaújvárosi kajakos.

Semmi kétségem, hogy B. László a tettes, aki ezen a szent helyen dobta Fanni testét a vízbe, csak óriási mázlija van

– tette hozzá a Novozánszki-család ügyvédje, Dr. Lichy József.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ma sem volt túszejtés

A helyszíni szemle miatt a rendőrök a vádlott nyomkövetőjében a tárgyalás előtt kikapcsolták a zónaérzékelőt, hogy elhagyhassa a házi őrizetét, így B. László látszólag szabadon járt-kelt, mintha csak a konvoj egy másik tagja lenne. Nagybátyjával és ügyvédjével külön autóban utazott, de nem használta ki a helyzetet, amitől Dr. Lichy József tartott. Nemrég adott hangot ugyanis aggályainak, hogy a vádlott túszul ejtheti, elrabolhatja.

Remélem, megnyugodott a kolléga: ma sem volt túszejtés, emberrablás, szökés. Nem hiszem, hogy az ügyvéd úr félelmei valósak voltak, vagy ha igen, akkor bizonyosan nem ebből az eljárásból fakadnak. Jól tudhatja, hogy zónaváltoztatástól függetlenül a nyomkövető sosincs kikapcsolva

– mondja Dr. Bálint Roland, aki szerint ha védence bűncselekményen gondolkodna, akkor nagyobb eséllyel tenné abban a három órában, amikor elhagyhatja a házi őrizetét, minden pénteken.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Nem fogok megszökni, eszem ágában nincs több hülyeséget csinálni. Az igazamért harcolok, mégpedig, hogy nem vagyok gyilkos! A szüleim, a szeretteim sosem kételkedtek bennem, összefogott a család, és ez óriási erőt ad, hogy küzdjek az életemért

– mondta B. László, aki csak a 24.hu-nak szólalt meg.

The post Folytatódott a VV Fanni-ügy: horrorisztikus a móló, ahonnan vízbe dobhatták first appeared on 24.hu.

Related posts

Megúszhatja a börtönt a Covid-osztályon fekvő tanárnőt kivégző kínai szakács

MO.CO.HU

Mocsai szerint az Eb-n túlszárnyalhatja a mostani eredményt a kéziválogatott

MO.CO.HU

Bármikor kitörhet a század legnagyobb vízháborúja

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This