37.5 C
Budapest
May 23, 2022
2020 – 2022 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
MAGYARORSZÁG Otthon otthon 2021 repülő

Ez a gép olyan lesz, mint egy repülő luxusvilla

Csak néhány év választ már el bennünket az igazán luxus légi utazástól: a Flying Bum névre keresztelt repülő a legnagyobb lesz a maga nemében, és 2025-től utasokat is szállít majd, írja a House Beautiful.

A részben léghajó, részben helikopter, részben pedig repülőgép Airlander egyszerre akár száz utas is felfér majd. Főként rövidebb utakon közlekedik majd és 90 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a hagyományos gépek.

Szinte bármilyen sík területen felszállhat és leszállhat majd – beleértve a vizet is.

Az Airlander fedélzete az utasok igényeinek megfelelően konfigurálható. Egynapos városnézésre is berendezhető, de 40 fős vacsorát is lehet rajta rendezni.

Tulajdonképpen az egész olyan lesz, mintha repülő luxusvillák szállnának az égben: összesen 10 fürdőszobával ellátott hálószoba lesz rajta a legmodernebb berendezésekkel, a vendégek pedig a bárban és a társalgóban kapcsolódhatnak ki közösen.

Az alkotók nem titkolt célja, hogy még élvezetesebbé tegyék a repülést, ennél jobb módját pedig aligha választhatták volna ennek.

Az átlátszó padló egyébként bámulatos kilátást nyújt majd az utasoknak 5000 méteres magasságban.

Jegyeket egyelőre nem lehet váltani, de vélhetően erre sem kell már túl sokat várni.

Kapcsolódó
Észrevett egy foltot az ablakon, de nem egy közönséges folt volt

Hanem pókok, rengeteg pók.

The post Ez a gép olyan lesz, mint egy repülő luxusvilla first appeared on 24.hu.

Related posts

Beismerő vallomást tett az ukrán személyiségtolvaj

MO.CO.HU

Újabb mozgalmas történetű környék alakul át Pesten

MO.CO.HU

„Nem értjük a döntését a Bajnokok Ligája kezdése előtt egy hónappal, de sok sikert kívánunk neki az FTC-ben”

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status