7 C
Budapest
April 16, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldkémszoftverMAGYARORSZÁGnémeth dánielpegasus

Lefotózta Szijjártó adriai jachtozását, izreali kémszoftver került a telefonjára

A nyáron Németh Dániel, a Szijjártó Péter luxusutazását bemutató fotós-újságíró két telefonját is feltörték az állami szervek által használt Pegasus kémszoftverrel – írta a Direkt36.

Júliusban derült ki, hogy magyar célpontjai is voltak a Pegasus nevű izraeli megfigyelőszoftvernek, köztük az Orbán-kormány kritikusai és újságírók. Mindezt egy 50 ezer telefonszámot tartalmazó adatbázisra alapozták. Utóbbin Németh telefonszáma még nem szerepelt, a Direkt36 most megjelent cikke szerint azért, mert az adatbázis még az ő célponttá válása előtt került ki.

Németh a Pegasus-ügy kirobbanása után kereste meg a torontói egyetemen működő Citizen Labet, akik megtalálták a Pegasus nyomait a telefonján. Németh később az Amnesty International segítségével elvégeztetett egy független vizsgálatot is.

A második vizsgálat eredménye szerint két telefonját is feltörték a Pegasus kémszoftverrel. Az egyiket 2021. július 1-9., a másikat július 5-9. között. Utóbbi egy rég nem használt készülék volt, amit épp azért vett elő, mert tartott tőle, hogy a másik telefonját lehallgatják. Ám amint aktiválta, azt is feltörték. A Direkt36 azt írja, a fotós akkor éppen a fideszes elit által használt luxusjárművek útvonalát figyelve tervezte következő utazását.

Németh Dániel az elmúlt években többször fotózott le luxuséttermekben tárgyaló, jachtokon nyaraló politikusokat és kormányközeli üzletembereket. Ő készítette 2012-ben a Magyar Narancs címlapfotóját az épp a befolyása csúcsán lévő és Simicska Lajosról, akiről előtte évekig nem készült fotó. Ő fotózta le azt is, amikor Tiborcz István az FBI-körözés alatt álló Ghaith Pharaonhoz kötődő üzletemberekkel tárgyalt, vagy amikor Orbán Ráhel egyeztetett Adnan Polat török milliárdossal a Gresham-palota teraszán, és ő készített 2020-ban felvételt Szijjártó Péter jachtozásáról is.

The post Lefotózta Szijjártó adriai jachtozását, izreali kémszoftver került a telefonjára first appeared on 24.hu.

Related posts

Szombat óta először szólalt meg a lázadásról az orosz miniszterelnök

MOCOHU

Miért kételkedne bárki a megerőszakolt felesége szavában?

MOCOHU

„Nem értjük a döntését a Bajnokok Ligája kezdése előtt egy hónappal, de sok sikert kívánunk neki az FTC-ben”

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This