8.3 C
Budapest
March 28, 2024
2020 – 2024 © MO.CO.HU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
földrengéshalottakkínaMAGYARORSZÁGNagyvilágszecsuántermészeti katasztrófa

Földrengés pusztított Kínában, többen meghaltak

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében csütörtök hajnalban, a katasztrófának halálos áldozatai is voltak.

Az MTI szerint a 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A China Daily című kínai lap arról számolt be, hogy a megyéből közel hétezer embert evakuáltak.

A South China Morning Post című hongkongi lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár. A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek, a mentési munkák jelenleg is folynak.

A földrengés helyszínének környékén legalább 11 vasútvonal közlekedését függesztették fel arra az időre, amíg átvizsgálják, hogy keletkezett-e kár a sínekben.

Kína nyugati részén rendszeresen fordulnak elő földrengések. 2008-ban egy 7,9-es erősségű földrengés következtében közel 90 ezer ember veszítette életét Szecsuanban.

The post Földrengés pusztított Kínában, többen meghaltak first appeared on 24.hu.

Related posts

Csökken a fertőzöttek száma Csehországban

MO.CO.HU

A világűr válhat a leggazdagabbak új játszóterévé

MO.CO.HU

Történelmi ítélet született a Shell ellen

MO.CO.HU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This